SRH: újra itt van a nagy csapat!
2025. április 12. – Szerző: Krikettgalaxis
Viszontláttuk a Sunrisers Hyderabad hetek óta rejtőző agresszív és eredményes ütőjátékát: bár a Punjab Kings egy 246-os célt állított fel eléjük ma este, ők ezt elsősorban Abhisek Sarmá elképesztő 141-ének köszönhetően 9 megmaradó dobással lekergették, és elmozdultak az utolsó helyről.

A kép szerzője: Hari Om Prakash (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
A 2025-ös IPL-ben eddig két százas született: egy a Sunriserstől, egy a Pandzsábtól. És valóban: előzetesen is ez a két együttes tűnt talán a legagresszívabb stílusúnak. Csakhogy míg a Kingsnek ez többször is bejött, a Haidarábád mindössze az első meccsén tudta ezt kamatoztatni: akkor majdnem rekordsok futást hoztak össze, de azóta jelentősen leeresztettek. Ellenszurkolóik vagy éppen saját pesszimista szurkolóik nyilván úgy gondolták (vagy remélték), hogy ez ma sem szakad meg – de a csapatnál (legalábbis kívülről úgy tűnt) egyáltalán nem ilyen hangulat uralkodott. Ők nem tettek le róla, hogy ma, ismét hazai pályán ismét valami nagyot alkossanak, ugyanezzel a módszerrel. És úgy tűnt, szurkolóik között sem a pesszimisták vannak többségben: a közelmúlt gyengébb szereplése ellenére is özönlöttek a tömegek a lelátókra.
A játék a 2. számú, már első ránézésre is valóságos autópályának tűnő sávon zajlott: a tévében látott szakértő, Michael Clarke már jóval a kezdés előtt 230–240-re becsülte azt a pontszámot, amit úgy még meg is lehet védeni, de le is lehet kergetni.
A pénzfeldobást a Kings nyerte, és az ütést választották. Ők ugyanazzal a 11-gyel kezdtek, mint legutóbbi mérkőzésükön, de a Sunrisersnél történt két változás is: Kamindu Mendiszt és Dzsajdev Unádkatot egy másik Srí Lanka-ira és egy másik indiaira, Ésán Málingára és Harsal Patelre cserélték.
Az ütést az elején említett egyik százas szerzője, Prijáns Árja, valamint Prabhszimran Szinh kezdte, és hamar ízelítőt adtak abból, hogy mi várható: Árjának már első játszmában volt egy 4–4–4-e, majd újabb és újabb határok jöttek, és a 4. játszma végén a Pandzsáb máris 66-nál járt. Ekkor viszont megérkezett az első kiesés: Patel dobásából kapták el Árját, aki így közel 277-es (!) arányal szerzett 36 után búcsúzott. De a helyére bejövő Srejasz Ajjar sem volt éppenséggel gyenge, és Szinhhel az erőfölény végéig már 89/1-ig jutottak el. Ezek után viszont Málinga is bemutatkozott, és lehozott egy határ nélküli (!) játszmát, ráadásul a 42-nél tartó Szinhet is kiejtette: várni lehetett, hogy talán most jön valami fordulatféle. De nem jött. Igaz, hogy a következő, Dzsísán Anszárí-féle játszmában sem született határ, meg a 10-edikben sem (amit ugyanő dobott), de a félidő fele így is 120/2-vel érkezett el. Ekkor egyébként Ajjar társa Nehal Vadherá volt, de ő nem tudott annyira begyorsítani. Ajjar ellenben már a 13. játszmában, 22 dobás után 50-esnél tartott, és hiába vesztette el maga mellől hamarosan Vadherát, majd Sasánk Szinhet, sőt, pár játszmával később a szintén gyengén beszálló Glenn Maxwellt is, ő maga csak eljutott 82-ig, mire Patelnek sikerült kiejtenie. Az utolsó játszma előtt a Kings 218/6-ra állt, ami, ha igaza volt a szakértőnek, akár kevés is lehetett – csakhogy a 20. játszmát Marcus Stoinis négy egymás utáni hatossal zárta, így a csapat hirtelen 245-ig jött föl, ami már egész máshogy nézett ki! Szegény Mohammad Samí, aki ezt a játszmát is dobta, így összesen 75 futást hagyott ma az ellenfélnek, ami 5-tel megdöntötte az eddigi negatív csapatrekordot... És majdnem az abszolút IPL-rekordot is.
De ha valaki, akkor egy jó napot kifogó Sunrisers bizony le tud kergetni akár egy ekkora célt is. Travis Head és Abhisek Sarmá pedig bizony, hogy jó napot fogott ki, ez már az elejétől kezdve megmutatkozott: az első játszmában 2, a másodikban 4 négyesük volt – igaz, aztán egy labdán belül kis híján elkapták és kis híján ki is futották őket, de ehelyett 3 újabb négyes jött, majd hamarosan az első hatos is... A 4. játszmában pedig az első sikeres elkapás, méghozzá a mélységi hátsó csúcson – csakhogy kiderült, hogy a dobó túllépett a vonalon! A 6. játszmában ráadásul még valami sújtotta a Pandzsábot, azon kívül, hogy az ellenfél nagyon jól haladt: dobójuk, Lockie Ferguson erős fájdalmat kezdett érezni talán a bal combjában, így két dobás után elhagyta a pályát. Nem rajta múlt, de az erőfölény 83/0-ra végződött, vagyis a Sunrisersnek nagyon is megvolt az esélye a sikeres kergetésre. Sarmá ekkor egyébként 49-en állt, és a következő labdát megint 4-esre ütötte, így 19-ből meglett neki az 50: már harmadszor 20-nál kevesebből az IPL-ben! És a társulás ezek után is így folytatta: a 9. játszmában Head egyik hatosa után még egy pillanatra el is veszett a labda, a tartalék bíró már ki is hozta a tartalék labdákat, de akkor csak megtalálták az eredetit. A félidő felénél az SRH már 143/0-nál tartott, és két dobás múlva Head is elérte az 50-est – végül a társulás nem kevesebb mint 171 futás után bomlott fel Head búcsújával! De még ugyanebben a játszmában (a 13-adikban) Sarmá elérte a 100-at is, méghozzá mindössze 40 labdából: ezzel az IPL történetének 3. leggyorsabb indiai játékosa lett. Ünneplésként a zsebéből elővett egy papírt, amit felmutatott a közönségnek: az volt ráírva, hogy Ez a Narancs Hadseregnek!
De az ütős nem elégedett meg ennyivel, hanem száguldott tovább: és elviharzott egészen 141-ig. Ezzel nem csak saját csapata egyéni rekordját döntötte meg jócskán (az 126 volt), és nem csak 10 darab hatosával állított fel új csapatcsúcsot (az eddig 8-at megdöntve), de az IPL-ben a valaha volt legmagasabb pontszámot is felállította, amit egy indiai ütős szerzett. Ekkor ráadásul már csak pár tucat futás hiányzott a csapatnak körülbelül ugyanannyi labdából, amit Heinrich Klaasen és Ísán Kisan könnyedén teljesített: 9 megmaradó labdával a hazaiak megnyerték a meccset, az IPL valaha volt második legnagyobb kergetését bemutatva!
Győzelmükkel a narancsok elmozdultak az utolsó helyről, ráadásul kettőt is léptek fölfelé (megelőzve a két rekordbajnokot, a CSK-t és az MI-t), míg a Kings maradt a hatodik.