Újabb lépést tett az IU a címvédés felé
2025. április 16. – Szerző: Krikettgalaxis
Megőrizte 100%-os mérlegét az idei PSL-ben az Islamabad United, miután nagyobb megerőltetés nélkül a Multan Sultans csapatán is átlépett ma este, egy jégeső miatt később kezdődő találkozón. Így aztán Indiához hasonlóan Pakisztánban is az ország fővárosának csapata vezeti a liga tabelláját.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Eddig a Multánról tudtuk a legkevesebbet: ők voltak az egyetlen klub, akik még csak egyszer játszottak idén. Az viszont egy rendkívül érdekes meccs volt: hiába állítottak fel egy 235-ös célt, ellenfelük még azt is lekergette. Így az első benyomásunk az lehetett, hogy a csapat ütőjátéka jó, de a dobó- nem – persze egy alkalom után ezt még korai volt kijelenteni. Az Iszlámábádról viszont talán nem volt korai azt mondani, hogy félelmetesek: eddig mindkét találkozójukat nagy fölénnyel nyerték meg, és persze vezetik is a tabellát. Ezért is ígérkezett érdekesnek ez a mai meccs – de azért is, mert nem más volt ez, mint a tavalyi döntő megismétlése!
A helyszín ezúttal Ravalpindi volt, ahol nem sokkal a meccset megelőzően jégeső esett: a hírek arról szóltak, golflabda méretű jégdarabok is hullottak az égből, és többek között számos autót is megrongáltak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pálya átvizesedett külső része hamar játékra alkalmas állapotba került, így a kezdést csak háromnegyed órával kellett későbbre tolni, és egyetlen játszma sem veszett el.
A pénzfeldobást a szultánok nyerték, és a dobást választották. Múltkori csapatukból ezúttal kihagyták Sáhid Azízt és Ákif Dzsávedet, akik helyett Ubaid Sáh és Mohammad Hasznain játszott, míg az Iszlámábád hármat is cserélt: Ben Dwarshuis, Szád Maszúd és a múltkor megsérült Szalmán Ága helyett Mohammad Sahzád, Riley Meredith és Heider Alí került be.
A két fővárosi nyitó ütős a múltkor százast teljesítő Száhibzádá Farhán és az egyelőre jóval szerényebb eredményeket felmutatni tudó Andries Gous volt. Kettejük közül aztán mégis az utóbbi szerzett előbb határt – de aztán előbb is esett ki, méghozzá jóval előbb. Persze alakulhatott volna máshogy is, ha a 4. játszmában Michael Bracewell nem ejtett volna el egy (amúgy nehéz) elkapási lehetőséget Farhán ellen... Így viszont Farhán már 32-ig is elszáguldott, mire Gous 9-cel kipottyant, az erőfölény végére pedig már 43-ja volt, a csapatnak pedig 62/1-e. Farhán aztán a 8. játszmában jutott el a maga 50-eséig, majd viszont egy nagy ütése éppen a mezőnyjátékost találta meg a mélységi középpályán, így ma meg kellett elégednie 53-mal. De közben már a pályán volt a 3. rendű Colin Munro is, aki most Sádáb Hánnal egészült ki, és a félidő felére már 92/2-ig emelték a Unitedot. Pár labda múlva aztán Munrót elkapták – de a videóbíró kikockázta, hogy a labda a művelet közben érintette a talajt. Igaz, aztán sem Sádáb Hán, sem az ő korai kiesése után bejövő névrokona, Ázam Hán nem hagyott sok nyomot az eredménylapon (pedig utóbbi egy plusz életet is kapott, ismét egy elejtett elkapás által), így a 15. játszma után látott 130/4 már egy kicsit csalódás lehetett a hazai szurkolóknak a jó kezdés után. Sőt, aztán Munro is kiesett még a saját 50-esének kapujában, viszont Heider Alí és Jason Holder egy igazán huszáros hajrával, 200 fölötti aránnyal ütve mégis fölhozták a csapatot 200 fölé, egészen pontosan 202-ig. Közben egyébként Chris Jordan is elejtett egy elkapást – hát, nem a mezőnyjátékosok napja volt ez sem!
De ha említettük, hogy Farhán múltkor 100-ast ütött, hát ugyanez elmondható a Multán egyik nyitójától, Mohammad Rizvánról is, aki Shai Hope-pal kezdte a második félidőt. De nem sokáig élvezhették egymás társaságát, mert Hope már a 3. vele szembeni labdából búcsúzott, ráadásul az első 15 érvényes labdából nem tudtak egyetlen határt sem ütni, így a sikeres kergetés máris veszélybe került. Viszont aztán Rizván és a 3. rendű Uszmán Hán hirtelen belelendült, és elkezdték ontani a négyeseket és hatosokat, így a kékek 62-vel fejezték be az erőfölényüket: csak azt sajnálhatták, hogy a 6. játszma végefelé Hánt is elkapták, így ez a 62 ez 62/2 volt. A következő pár játszmányi időszak inkább egy ENN-meccsre emlékeztett, mintsem egy olyan Húsz20-ra, ahol valami nagy célt kellene kergetni: kis futásokkal lépdeltek előre az ütősök. Végül a 10. játszmában egy rövid labdával Holder is megszerezte mai első kapuját, Kámrán Gulámot kiejtve, így a félidő fele 93/3-mal érkezett el: ez még elég kiegyenlített állás volt, kicsit az Iszlámábád felé billenve. Innentől kezdve viszont egyre jobban kibillent feléjük: kezdődött vala Rizván kiesésével, folytatódott vala Bracewellével két játszma múlva, majd elérkezett vala a 14. játszma is, amit Holder igen kiválóan vitt végig: mindössze 4 futást hagyott, miközben kiesett egy újabb ütős: 124/6-nál már szinte egyértelmű volt minden. Iftihár Ahmed még küzdögetett, összesen volt neki két hatosa és három négyese is, de a 17. játszmában Holder még kétszer lecsapott, és innen már csak pillanatok kérdése volt, hogy az utolsó ütős is kiessen. Ez végül akkor történt meg, amikor a vendégek még 47 futásnyira voltak az IU pontszámától, tehát ez a mai is egy nagy különbségű mérkőzés lett, ahogy eddig szinte az összes.