Idén nem lesz címvédés az LPL-ben
2023. augusztus 17. – Szerző: Krikettgalaxis
Elvesztette a végselejtezőt az LPL eddigi mindhárom szezonját megnyerő Jaffna Kings, így a 4. helyen végeztek. A B-Love Kandy viszont már biztosan érmet szerez: bejutott a második elődöntőbe, ahol a Galle Titansszal játszhat a döntőbe jutásért. Vanindu Haszaranga ma is fantasztikus volt: hatos zsákmánnyal vette ki a részét a győzelemből.
A kép szerzője: McKay Savage (Flickr), licenc: CC BY 2.0
Mindkét csapat számára jól alakult ma a pénzfeldobás: a Jápanaja nyerte, de a Kandi is elégedett volt azzal, hogy ellenfelük a dobást választotta. A Kandinál egyébként Dusmanta Csamírát sérülés miatt mellőzniük kellett, de kimaradt a keretből Asen Bandára és Csaturanga da Szilvá is: helyettük visszatért Kamindu Mendisz és Szahan Áraccsigé. A királyoknál Nisán Maduska helyett ezúttal Csarit Aszalankát szerepeltették.
Az első két játszma nem sok jót ígért a B-Love számára. Máris elvesztették Fáhar Zamánt, és csak 5 pontot szereztek. De körülbelül ez volt az utolsó pillanat az egész mérkőzésen, amikor a kandi szurkolóknak aggódniuk kellett: a következő játszmában máris jött 3 négyes, majd a Mohammad Hárisz és Dinés Csandimál alkotta társulás agresszív módba kapcsolva maradva folytatta egészen kicsit tovább, mint az erőfölény végéig: ketten együtt 39 dobásból 68 futásig meneteltek, közben pedig Csandimál megszerezte 1000. LPL-futását is. Érdekesség, hogy éppen ma délután érte el az ezret a másik meccsen Kuszal Mendisz is. Csandimál kiesése után már csak Hárisz villogott: ő 79 futással fejezte be a félidőt, míg a többi ütős kivétel nélkül 20 alatt maradt. De azért már itt is megemlítendő Vanindu Haszaranga, aki a 10. játszmában gyorsan beütött két hatost is, köztük egy 105 métereset! A csapat a 18. játszma végén már 180 ponton állt, így bőven kinézett a 200 is, de azért ezek után Dilsán Madusanka és Nuvan Tusára egy-egy szép, takarékos játszmával megmentette a Kingst ettől a hatalmas céltól, így csak
189-et kellett kergetniük.
A kergetés az erőfölény végéig jól is alakult a Jaffna számára, hiszen 6 játszma után 47/2 állt az eredményjelzőn. Ám ekkor bejött dobni a mostanában félelmetes formában játszó Haszaranga, és rögtön kiejtette Chris Lynnt és Dunit Vellálagét is. És amikor már úgy tűnt, hogy a legújabb társulás, Soeb Malik és David Miller végre begyorsít és izgalmassá teszi a meccset, megint megjelent Haszaranga, és a 13. játszmában kiejtette Millert és a helyére bejövő Gunaratnát is. A meccs ekkor lényegében már el is dőlt, de hogy Haszaranga még javítson egy kicsit a statisztikáin, a 18. játszmában is dobott még két kaput, így hatos zsákmánnyal és 2,7-es gazdálkodással zárt. Nem mellesleg a meccset is lezárta ezzel, ugyanis ez a két kapu volt már a két utolsó a 10-ből ahhoz, hogy a Jaffna ütősei elfogyjanak...
Így tehát a Jápanaja az eddigi három bajnoki címe után érmet sem szerez, a Kandi viszont a 2. elődöntőben harcol majd szombaton a Gállával a döntőbe jutásért.
Egy dolog miatt azonban kicsit aggódhatnak a mai győztesek: a 2. félidő 6. játszmájában sérülést (talán izomhúzódást) szenvedett Iszuru Udána, és még nem tudni, ez mennyire súlyos, játszhat-e majd a következő alkalommal.