Sok futást és indiai győzelmet hozott az utolsó ENN-sorozat a világbajnokság előtt
2023. szeptember 27. – Szerző: Krikettgalaxis
Az október 5-én induló világbajnokság előtt a vb-címre is esélyes házigazda, India, egy másik esélyes válogatottat fogadott, az ausztrálokat. Sokszor látványos játék, remeklő tartalékemberek és 2–1-es hazai győzelem lett a vége.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
A napokban világszerte több helyen is játszott felkészülési sorozatok közül a legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal ezt a bizonyosat övezte. És nem csak azért, mert a világ legjobb csapatai játszottak, hanem azért is, mert India több nagy sztárja helyett talán kicsit mellőzöttebb tehetségeket is pályára küldött.
Az első meccsen például sem Virát Kohlí, sem Rohit Sarmá nem játszott, de például visszatért sérülése után Srejasz Ajjar és nyitó ütősként szerepelt Riturádzs Gájkvár. Ezen a mérkőzésen az ausztrálok kezdtek ütéssel. Mohammad Samí rögtön az első játszmában kapuval kezdett, utána viszont David Warner és Steven Smith sokáig bent maradt a pályán, és együtt majdnem 100 pontot adtak hozzá a csapat teljesítményéhez. De csak Warner ért el 50-et, Smith nem sokkal előtte kiesett, ugyanúgy, ahogy később Josh Inglis is. Bár sokan szereztek még kétszámjegyű pontot, Samí időről időre lecsapott, és pályafutása második ENN-beli ötös zsákmányát megszerezve 276 futásra korlátozta a vendégeket. India ütőjátéka pedig eredményesebb volt: a két nyitó, Gájkvár és Subman Gil külön-külön is 70 fölött teljesített, és csak a 22. játszmában esett ki egyikük (Gájkvár). Később Kannaur Lokes Ráhul, a beugró kapitány is elért egy ötvenest, és ami talán az indiai szurkolóknak még jobb hír: végre Szúrjakumár Jádav is, akiről mindenki látta, hogy (főleg Húsz20-ban) nagy tehetség, de ENN-ben az utóbbi időkben valahogy nem nagyon jött ki neki a lépés.
A második mérkőzés igen látványosra sikerült. Bár Gájkvár most hamar kiesett, de utána mind Subman Gil, mind Srejasz Ajjar kevesebb mint 100 dobásból több mint 100 futást gyűjtött, sőt, K. L. Ráhul és Szúrjakumár Jádav is begyűjtött egy-egy ötvenest. Bár szép volt a két százas is, de Jádav még azt a szépséget is túlszárnyalta: az 50-est ugyanis 24 dobásból érte el, így amióta léteznek ilyen jellegű statisztikák, azóta ő lett a 6. leggyorsabb 50-est elérő indiai játékos ENN-ben. Ráadásul a 44. játszma első négy dobásából (Cameron Green ellen) négy darab hatost ütött: utoljára indiai játékostól ENN-ben ilyet 2017-ben, azelőtt pedig 2000-ben láthattunk. A második játékrészt 9 játszma után eső szakította félbe, de ekkorra az ausztrálokat a nemrég született kislányához hazautazó Dzsaszprít Bumráhot helyettesítő Prasziddh Krisná már két kapuval megritkította. Mivel emiatt jóval több mint egy óra elveszett, így a félidő 33 játszma hosszúságúra csökkent. És bár Ausztrália időarányosan jól gyűjtötte a pontokat, de a kapukat gyorsabban vesztették, így végül jelentős különbséggel lemaradtak a 317-re csökkentett célról.
A harmadik találkozóra tehát Ausztrália egy tőlük régen látott hosszúságú, ötmeccses vereségi sorozattal fordult rá (hiszen ne feledjük: ezelőtt Dél-Afrikában is háromszor kikaptak). Nem is csoda, hogy az előző összecsapáshoz képest 5 helyen változtattak a csapaton – de még rajtuk is túltettek a hazaiak, akik pedig 6 helyen. Ísán Kisan kényszerűség (betegség) miatt maradt ki, de többeket vagy pihentettek, vagy azért nem játszottak ma, hogy helyet csináljanak a visszatérő legnagyobbaknak: Sarmának, Kohlínak és Bumráhnak. Az ausztrálok legnagyobb visszatérője Glenn Maxwell volt, aki márciusban szerepelt utoljára ENN-ben. Az ütést választó vendégek igen jól kezdtek: első négy ütősük (David Warner, Mitchell Marsh, Steven Smith és Marnus Labuschagne) mind 50 pont fölé jutott, így végül a csapat 352 futással zárt, ami ezen a pályán (a rádzskoti szövetségi stadionban) rekordot jelent. A kergetés elejére viszont India érdekes taktikát választott: Sarmá mellé nyitó ütősnek azt a Vásingtan Szundart tették be, aki inkább a dobóság felé hajló mindenesnek számít. Bizony nem is lett belőle ma sem túl sikeres ütős, hiszen 30 dobásból csak 18 pontot gyűjtött. Sarmá viszont elemében volt, és több mint 250 ENN-je alatt most először ért el 50-est a félidő első 10 játszmáján belül. Végül 81 ponttal zárt, Kohlí pedig 56-tal, de őket is, mint a negyedik rendű Ajjart, Maxwell kiejtette. A felállított cél pedig túl magasnak bizonyult, az alsóbb rendű ütősök már kevesek voltak a kergetéshez, így Ausztrália 2–1-re szépített.
A két válogatott ENN-beli örökmérlege ezek után a következő: 149 mérkőzésből 10-szer nem volt eredmény, amikor viszont volt, akkor 83-szor Ausztrália nyert, 56-szor pedig India.
Egymással legközelebb október 8-án találkoznak a Csidambaram stadionban: mindkettejüknek ez lesz az első mérkőzése a világbajnokságon.