Női ENN-ben Dél-Afrika 2–1-re legyőzte Új-Zélandot

2023. október 1. – Szerző: Krikettgalaxis

A három mérkőzésből álló sorozat része volt a 2022–2025-ös ICC-bajnokságnak is, ahol a torna feléhez közeledve mindkét válogatott kedvező pozícióban található: mindegyik a világbajnokságra kijutó helyen tartózkodik jelenleg.

Részlet Durban tengerpartjából (illusztráció)Részlet Durban tengerpartjából (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az első mérkőzést még egy héttel ezelőtt, vasárnap játszották. A találkozó legnagyobb érdekessége talán az volt, hogy mindkét félidőben láthattunk egy-egy száz futást hozó hatodik kapus társulást. Mindkettőt azok után, hogy az első öt eléggé szenvedősen játszott... Elsőként Új-Zéland ütött, de nagyjából 20 játszma után csak 55/5-re álltak – ekkor Brooke Halliday és Hannah Rowe párja mentette meg nekik a helyzetet, akik külön-külön is 50-est értek el, együtt pedig 117-et teljesítettek, így csapatuk végül 235 ponttal zárt. A dél-afrikai kergetés sem indult valami jól, de azért jobban, hiszen az egyik nyitójuk, Laura Wolvaardt mégiscsak eljutott 50 futásig, és az 5. kaput már 111 pontos Nelson-állásnál vesztették el. Az ekkor létrejövő Nadine de KlerkChloe Tryon társulás pedig végül meccsnyerő hozzájárulást mutatott fel: a 44. játszmában két egymást követő dobásból szerezték meg mindketten a saját 50-esüket, végül De Klerk 58-neskiig, Tryon pedig 71-ig jutott, a kergetés pedig bőven sikerült nekik.

A második találkozó még simább hazai (dél-afrikai) győzelmet hozott. Bár az egyik új-zélandi nyitó ütős, Amelia Kerr 88 futásig menetelt, de a közepes rend elég csúnyán összeomlott, így a csapat megint nem tudott nagy célt felállítani – igaz, azért nagyobbat sikerült, mint az előző alkalommal: 254-et. Érdekesség, hogy a 10 elvesztett új-zélandi kapuból ezúttal 7 (!) kidobás volt: ennél több női ENN-ben csak egyszer fordult elő a világon, még 1990-ben: ekkor 8 ír ütős lett kidobás áldozata. De ami talán még érdekesebb: a maradék három kieséshez sem kellett egyetlen mezőnyjátékos sem, hiszen kettő LKE volt, egy pedig olyan elkapás, amit maga a dobó hajtott végre. A második félidő is érdekes volt: főleg Wolvaardt, a nyitó ütős és Lea Tahuhu új-zélandi dobó számára. Előbbi ugyanis 124 pontot ért el – a mérkőzés után pedig ezt a teljesítményét valószínűleg a kedvenc százasának nevezte, főként azért, mert kergetés során jött össze. Utóbbi pedig, amikor ma kiejtette Tazmin Britst, az első új-zélandi női dobóvá vált, aki elérte a 100 ENN-kaput. De ez is kevés volt a vendégeknek: Dél-Afrika most még gyorsabban, mint az első meccsen, 45.2 alatt beért a célba.

A ma lezajlott harmadik találkozót ismét a másodikként ütő csapat nyerte, de az most Új-Zéland volt. A többször is jelentkező eső miatt először 48–48, később 45–45 játszmásra rövidített meccs első félidejében a dobók remekeltek: Tahuhu ezúttal három kaput szerzett, de ugyanennyit ért el Sophie Devine is, ráadásul ő még takarékosabban is gazdálkodott Tahuhunál. Az egyetlen hazai ütős, aki egyáltalán a 25 pontot át tudta lépni, Marizanne Kapp volt – igaz, ő egészen 72-ig eljutott. A csapat viszont csak 209 pontot tudott begyűjteni ami igazán nem tűnt nagy feladatnak Új-Zélandnak, bár azért nagyobb lett, mint elsőre kinézett. A talaj ugyanis elég trükkös volt ebben a durbani stadionban, ahogy Devine fogalmazott. De azért Amelia Kerr eszén vagy ügyességén ez a trükkös talaj sem tudott túljárni: ő ismét jó formában ütött, és 117 dobásból százast ért el. Végül csapatának úgy sikerült a kergetés, hogy ő még csak ki sem esett. A meccs krónikájához hozzá tartozik, hogy a második játékrészben Kappnak 3 játszma ledobása után hirtelen rendellenesen begyorsult a szívverése, ezért elővigyázatosságból el kellett hagynia a pályát. És azt is el kell mondani, hogy a mezőnyben több olyan eset is volt, amit a dél-afrikaiak elbénáztak, pedig akár az eredményt is megfordíthatták volna: konkrétan elejtett elkapások, elszalasztott kifutási lehetőségek történtek.

Ez után a sorozat után elmondhatjuk, hogy a két csapat 20 eddigi női ENN-jéből 12-t nyert meg Új-Zéland és 8-at Dél-Afrika.


Alapból nem látható kép
×