Ez a narancs győzelem még a Holdról is látszik
2023. október 17. – Szerző: Krikettgalaxis
Már az is meglepetés lett volna Hollandiától, ha egy gyengébb csapatot valahogyan legyőz itt a világbajnokságon, de hogy éppen a bombaformában levő Dél-Afrikát fogják megverni (először), arra nem sokan számítottak. Sűrűsödik a mezőny, egyre jobb ez a vébé!
Holland tulipánok (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Sok közös van a mai mérkőzés két résztvevőjének, Hollandiának és Dél-Afrikának a történelmében: sok (legalább részben) holland (búr) származású ember ma is ott él a fekete kontinens déli részén, és természetesen az ottani krikettválogatottban is vannak holland ősökkel rendelkező játékosok. De az egyik legérdekesebb története a világ számára kevésbé ismert Sybrand Engelbrechtnek lehet, aki 2008-ban még a dél-afrikai ifjúsági válogatott tagjaként lépett pályára a 19A-s világbajnokságon, ma viszont már a felnőttek között (35 évesen) a holland csapatot erősítette.
De nem csak a közös múlt miatt volt érdekes ez a mai meccs, hanem azért is, mert a legjobb formában levő csapatok egyike és egy, a papírforma szerint lefelé kilógó, és eddig valóban nyeretlen válogatott találkozott ma. Győzelmükkel a dél-afrikaiak nagy lépést tehettek volna az elődöntő felé (bár még eléggé a torna elején járunk), míg ebben az esetben a hollandok lényegében le is mondhattak volna a továbbjutásról, még ha matematikai esélyük maradt is volna. Fordított esetben viszont két 6-, két 4- és öt 2-pontos együttes sorakozott volna a tabellán a pont nélkül szerénykedő Srí Lanka fölött.
A tervezett kezdés előtt azonban esős volt az idő, így egy órával későbbi időpontot tűztek ki az indulásra, de legalább játszmavesztés nélkül. A módosított kezdéshez igazított pénzfeldobás meg is történt (Dél-Afrika a dobást választotta), ám ezek után újabb eső jött, így még egy órával elcsúsztatták a meccset, és le is rövidítették 43–43 játszmásra. Mindkét együttes egyet változtatott legutóbbi fellépéséhez képest: a hollandoknál Ryan Klein helyét Logan van Beek vette át, míg az afrikaiak egy plusz gyors dobóval, Gerald Coetzeével próbálkoztak a pörgető Tabraiz Shamsi helyett.
És úgy tűnt, utóbbi jó választásnak bizonyult, ugyanis hamar meglátszott, hogy a talaj itt, Dharmasálában (ráadásul nedves talajról beszélünk) a gyorsabb dobóknak kedvez. Az első 15 játszmából Lungi Ngidi, Marco Jansen és Kagiso Rabada is egyet-egyet szűzre hozott ki, de ami még ennél is fontosabb: ugyanennyi idő alatt három kaput is szereztek, sőt, a következő dobásból még egyet, így aztán 50/4-nél sokan már csak legyintettek egyet, hogy na, még egy korán lefutott, unalmas meccs. Nem lett igazuk. A 34. játszmában még kiesett a 8. rendű ütős, Logan van Beek, az állást 140/7-re módosítva, de ezek után a már régebb óta bent levő Scott Edwards és Roelof van der Merwe látványosan sebességet váltott, és ők ketten, valamint a végére beálló Aryan Dutt sorozatos határütéseikkel 245-re hozták föl csapatukat a 43 játszma végére.
Ismerve azonban Dél-Afrika ütőerejét és játékosaik jó formáját, ez is nagyobb nehézségek nélkül lekergethető pontszámnak tűnt – végül mégsem jött össze. Ez leginkább a korábbiakhoz képest feljavult holland dobójátéknak volt köszönhető: a második félidő is szűz játszmával kezdődött, majd a 8–12. játszmákban egy kivétellel mindig szereztek egy-egy újabb kaput: természetesen az ütőrend elején álló nagy világsztárokét! Az előző két meccsén két százast ütő Quinton de Kock például most 20-szal búcsúzott, de például Aiden Markram mindössze 1 futást tudott csak bezsebelni. Ezek után voltak még kisebb fellángolásai a dél-afrikaiaknak, de nagy áttörést már nem voltak képesek elérni, így nem is minimális különbséggel: 38 futással kikaptak. A dobók szépen megosztoztak a 10 szerzett kapun, csak Dutt maradt kapu nélkül, de ő meg félelmetesen takarékos volt (3,8-as gazdálkodás). Így aztán ismét beigazolódott, amit már korábban is sokan emlegettek: hogy a hollandok igazi erénye a csapatmunkában rejlik.
