Egy sorozatnak muszáj volt megszakadnia: Új-Zélandé lett az
2023. október 22. – Szerző: Krikettgalaxis
Avagy: egy csárdában csak egy dudás, vagy éppen egy konyhában csak egy asszony fér meg. Ha két veretlen csapat találkozik, akkor (mivel még holtverseny esetén is lesz döntés szuperjátszma által) szükségszerű, hogy a meccs után egyikük már biztosan nem marad veretlen: így történt ma Új-Zélanddal, miután főként Mohammad Samí és Virát Kohlí játékának köszönhetően India felülmúlta őket.
Dharmasálái látkép (illusztráció)A kép szerzője: Gili Chupak (Flickr), licenc: CC BY-SA 2.0
Természetesen óriási várakozás előzte meg a mérkőzést, viszont mivel egy indiai mértékkel mérve nem túl nagy városban, és egy nem túl nagy stadionban, a dharmasálái pályán rendezték meg, ezért élőben mégsem láthatták olyan sokan (mexikói hullámzás azért volt) – de biztosak lehetünk benne, hogy a tévék, monitorok, kivetítők és egyéb kijelzők előtt milliárdnyian voltak rá kíváncsiak ország- és világszerte. Hiszen az eddigiek alapján kijelenthető, hogy a két legjobb formában levő együttes találkozott ma: a négy meccs után 8–8 ponttal álló India és Új-Zéland. Sokak már azt vizionálták, hogy aki itt nyer, az az egész vébét meg fogja nyerni. Lehet, hogy így lesz, meglátjuk majd.
Annyi viszont bizonyos, hogy amikor Új-Zéland utoljára szerepelt itt, még 2016-ban, könnyed indiai győzelem született, a meccs legjobbja pedig az a Hárdik Pándjá lett, aki ma a legutóbbi meccsen elszenvedett bokasérülése miatt nem játszhatott. Rajta kívül Sárdul Thákur is kimaradt, a két (múltkorhoz képest) új játékos pedig a gyors dobó Mohammad Samí és az ütős Szúrjakumár Jádav volt. Új-Zéland azonos csapattal játszott, mint legutóbb, ami azt jelenti, hogy rendes
kapitányuk, Kane Williamson továbbra sincs játékra alkalmas állapotban – de azért ott volt a csapattal a helyszínen.
Itt, Magyarországon is megszokhattuk, hogy mostanában nagyon szeszélyes az időjárás: pár napja még fagyott, aztán meg közel 30 fok volt néhol – hát akkor még kevésbé csoda, hogy a hatalmas Indiában mekkora különbségek vannak. Az egyik tegnapi meccset fojtogató, fülledt hőségben játszották (Mumbaiban), itt viszont hűvöskés idő volt, a kezdéskor mindössze 18 fok, ami aztán jócskán tovább hűlt. És emlékezhetünk, hogy az első itteni meccs után sokan panaszkodtak a külső pálya talajára, hogy sérülésveszélyes: azóta valamicskét javítottak rajta.
A dobással kezdő India gyors dobói már a kezdetektől fogva nagy nyomást tudtak gyakorolni az ellenfélre. Az első játszma például szűz lett, de később is nagyon sok volt a pöttyös labda, csak egy-két négyes csúszott be néha, és a 10. játszma végére, mialatt Új-Zéland mindössze 34 pontot gyűjtött, két kaput is szereztek. A következő játszmában Ravindra (Dzsadedzsá) a mezőnyben elejtett egy elkapást az új-zélandi (Rachin) Ravindra ellen, és mint később kiderült, ez elég sokba került nekik: Rachin ugyanis Daryl Mitchellel karöltve kiválóan ütött sokáig. Olyannyira sokáig, hogy 152 dobáson keresztül nem tudták kiejteni egyiküket sem, ezalatt pedig 6 fölött tartották a pontarányt, hiszen a társulás fennállása alatt 159 futással gyarapodott a csapat. India ekkor már kicsit bajban érezhette magát, hiszen a sérült Pándjá jól dobó mindenes volt, de Szúrjakumár Jádav kifejezetten ütős, így ma csak a minimális számú, 5 vérbeli dobójuk volt bent a pályán, és úgy tűnt, ez az 5 kevés lesz. De aztán visszajött a meccs elején egy kaput már szerző Mohammad Samí, és a 34. játszmában Rachin Ravindra kiejtésével megtörte a társulást, később pedig még további 3 kaput is begyűjtött, így ötös zsákmánnyal zárt. Ezzel egyébként ő lett az első indiai, aki a világbajnokságok történetében két ötös zsákmányra is képest volt. Ma mindeközben azonban Mitchell 130 pontig menetelt – de az is igaz, hogy a többi ütős meg nem szállította a pontokat, kivált a sorvég: az utolsó 5 rendű játékos csak 8 futással járult hozzá a csapat végül 273-ra rúgó összteljesítményéhez.
A második félidőt Rohit Sarmá és Subman Gil jóval gyorsabban kezdte, mint Új-Zéland az elsőt. Amikor Gil a 7. játszmában elérte a 14 pontot, azzal egyúttal megszerezte pályafutása kétezredik ENN-futását is, méghozzá 38. játékrészében: ezzel a világon ő lett a leggyorsabb, aki eljutott idáig, hiszen az eddigi rekordot Hashim Amla tartotta 40 játékrésszel. Az első erőfölény során India 40 nullás labdát produkált, mégis 63 futással álltak: érdekes állás! És az ezek utáni időszakban is elég kevés volt a szimpla futás: igen gyakran vagy egyet sem szereztek, vagy határt ütöttek. De a 12. játszmában (amikorra egy kis köd is kezdett leszállni) Sarmá már kiesett, és megérkezett Virát Kohlí, akiből pedig ezek után a meccs egyik hőse lett: lassan kezdett ugyan, de végül meg sem állt 95 futásig! Ám előbb még a köd okozott egy kis ijedtséget: a 16. játszmában annyira besűrűsödött, hogy meg is kellett szakítani a meccset, de mintegy negyed óra elteltével érdekes módon a köd oszlani kezdett, a látási viszonyok javultak, és lehetett folytatni a játékot. India játéka kicsit lassult, de bőven ellenőrzésük alatt tartották a szükséges pontarányt, így néhány játszmával a vége előtt már érezni lehetett, hogy ez a győzelem már nem csúszik ki a kezükből. Ezért a végén már mindenki arra játszott, hogy Kohlínak meglehessen a százas (ne feledjük: ezzel beérte volna a világranglistát 49 ENN-százassal vezető Szacsin Tendulkart!). A 46.6 dobás előtt, amikor a csapatnak 7 pont hiányzott a győzelemhez, Kohlínak pedig 7 pont a százashoz, akkor éppen Kohlí társa, Dzsadedzsá volt soron, és a közönség azt követelte tőle, hogy csak védekezzen, ne szerezzen pontot. És ő így is tett – talán a történelem leghangosabb sima elsőlábas védekező ütésért elhangzott éljenzését kiváltva! Aztán Kohlí ütött egy duplát, egy nullást, utána pedig visszautasított egy szimplalehetőséget, hogy ő maradjon soron... végül egy nagyon nagy ütéssel próbálkozott, de a favágó-sarokban elkapták! A 100 így nem lett meg neki, de néhány dobással később a győzelem Indiának igen, így most már egyedüli 100%-os csapatként, 10 ponttal állnak a tabella élén.
