A hollandok kifutották magukat az elődöntő látóköréből

2023. november 3. – Szerző: Krikettgalaxis

Elég erőltetett lett ez a cím, de most már nincs kedvünk újat kitalálni. A lényeg, hogy kifejezi, mi történt ma: Hollandia elődöntőbe jutási esélyei az Afganisztán elleni mai vereséggel minimálisra csökkentek – a vereség pedig nem kis mértékben a holland ütősök ki nem kényszerített ügyetlenkedésének köszönhető, ugyanis négyen is kifutás áldozatai lettek.

A Bámiján-völgy, Afganisztán egyik különleges helyszíne (illusztráció)A Bámiján-völgy, Afganisztán egyik különleges helyszíne (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A világbajnokság előzetesen két leggyengébbnek becsült, ám éppen emiatt sok semleges szurkoló szimpátiáját kivívó válogatottja, Afganisztán és Hollandia találkozott ma. Ne feledjük: az afgánok eddigi két világbajnokságukon mindössze egyetlen mérkőzést tudtak megnyerni, Hollandia pedig még tesztstátusszal sem rendelkezik, egyedüliként a 10 vébérésztvevő közül. És az imént említett semleges szurkolók nem kis örömére ez a két ország ezen a tornán nem is annyira szerepel rosszul, hiszen együttesen már 5 győzelmet arattak: Afganisztán hármat és Hollandia kettőt.

Az afgánok, akik jól ismerhetik ezt a lakhnaui pályát, hiszen régebben többször is itt játszották a hazai meccseiket, valószínűleg jól tudták: sok szerep hárulhat a pörgető dobókra, ezért a múltkori összeállításukból kihagyták Navín ul-Hakot, és betették Núr Ahmadot. Hollandia kettőt is változtatott: Vikramjit Singh és Shariz Ahmad helyett Roelof van der Merwe és Saqib Zulfiqar érkezett a csapatba, így nekik is megnőtt a pörgetővariációik száma.

És úgy tűnik, Afganisztán jól számolt: Mudzsíb ur-Rahmán ugyanis mindjárt az első játszmában kipörgette Wesley Barresit, a történelem negyedik afgán dobójaként elérve ezzel a 100 ENN-kaput. Azonban a következő holland ütősök megemberelték magukat, és elég sok 4-est ütve a csapat eddigi legjobb erőfölényét produkálták a vébén: a 10. játszma után már 66/1-gyel, sőt, a 11. után 72/1-gyel álltak. Innentől azonban megkezdődött az összeomlás, mégpedig először Max O’Dowd kifutásával, majd a 19. játszmában két újabb ütős ugyanilyen típusú kiesésével. Mivel később még egy hollandot kifutottak, így aztán elmondhattuk, hogy az első 5 rendű ütős közül négyen is így estek ki: ilyen még soha nem volt a világon az ENN-krikett történetében! Aztán az alsóbb rend, amely a hollandok korábbi meccsein szépen szállította a futásokat, most szintén nem teljesített jól: a csapat mindössze 179 ponton végzett. Az összes kaput, ami a dobók érdeme volt, természetesen pörgetők szerezték.

A kergetés pedig ezúttal úgy zajlott, ahogy az általában várható egy alacsony cél esetén, nem történt meglepetés: kicsit óvatosabb kezdés után az afgán ütősök felbátorodtak, és elsősorban az egy-egy ötvenesig eljutó Rahmat Sáhnak és Hasmatulláh Sáhídínek köszönhetően könnyedén, 31.3 játszma alatt befejezték a félidőt.

Kisebb meglepetésre így elmondhatjuk, hogy 11 mérkőzéssel a csoportkör vége előtt Afganisztánnak még viszonylag jó esélye van elődöntőbe jutni – igaz, még két nagyon-nagyon nehéz mérkőzésük van hátra (Ausztrália és Dél-Afrika ellen)... A hollandok esélyei sem csökkentek még nullára, de közel vannak ahhoz.


Alapból nem látható kép
×