Most mondjuk azt, hogy az angolok szépen búcsúztak?
2023. november 11. – Szerző: Krikettgalaxis
Mert végülis igen, megnyerték az utolsó meccsüket a világbajnokságon Pakisztán ellen, de ha azt tekintjük, hogy címvédőként összesen csak 3 győzelmet értek el 9 találkozón, akkor az azért gyalázatos. De ha a csapat nem is feltétlenül, legalább David Willey szépen búcsúzott (ő a válogatottságtól), hiszen ma megszerzett utolsó kapuja éppen a 100. lett neki ENN-pályafutása során.
A Háromoroszlánosok jelképe (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Érdekes helyzetben voltak a pakisztániak e mérkőzést megelőzően, hiszen még egy parányi esélykéjük megvolt az elődöntőbe jutásra: jelesül úgy érhették volna ezt el, ha ma nagyjából 290 futással legyőzték volna a végig gyengélkedő, de legutóbb már magára találó Angliát. Ez igen-igen nehéz, de nem lehetetlen feladat lett volna számukra, viszont ha nem ütéssel kezdenek, akkor az NFA bonyolult számítási módszere miatt lényegében lehetetlen küldetés előtt álltak volna: egy normális
angol eredményt pár játszmából le kellett volna kergetniük. Végül a pénzfeldobást Anglia nyerte és az ütést választották – így tehát Pakisztán már ekkor (reálisan nézve) elbúcsúzhatott az elődöntőtől.
De azért becsületből (és kötelességből) természetesen lejátszották a meccset, méghozzá egyet változtatva legutóbbi összeállításukon: Haszan Alí helyett Sádáb Hánt szerepeltették. Anglia ugyanazzal a tizeneggyel vágott neki most, mint legutóbb a hollandok ellen: ott volt tehát a csapatban a most nemzetközi búcsúmeccsét játszó dobó mindenes, David Willey is, aki a kezdés előtt 97 ENN-kapuval állt – számára tehát az is tét volt, hogy meglesz-e esetleg a 100 így a pályafutása lezárására. Apró érdekesség az angol válogatottal kapcsolatban, hogy tegnap este látogatást tett szállodájukban a világhírű énekes, Mick Jagger, és hét játékossal egy közös csoportképet is elkészítettek. Jagger egyébként régóta kedveli a krikettet, többször is feltűnt már a lelátókon a világ különböző pontjain.
A világ ezen pontján (Kalkuttában) pedig tehát elkezdődött a meccs. Az angol ütőjáték egy kicsit lassan kapcsolt sebességbe: az első játszma szűz lett, a másodikban csak extrákból szereztek pontot, a harmadikban már jött két szimpla, végül a negyedikben érkeztek meg az első határok – aztán viszont azt a játékot láthattuk tőlük, amit szurkolóik már bő egy hónapja hiába vártak: Jonny Bairstow, Joe Root és Ben Stokes egymás után szerezte meg a maga ötvenesét, sőt, Stokes például 84-ig is eljutott. Az alsóbb rend is értékes pontokat tett hozzá a gyűjteményhez: ők kevesebbet ugyan, de arányaiban jóval kevesebb dobásból, hiszen az 5–9. rendű ütősök mind legalább 100-as, de inkább magasabb aránnyal teljesítettek. Hárisz Rouf pedig szerzett ugyan három kaput, de egy kellemetlen rekordot is megdöntött: most már ő a világbajnokságok történetében az egy tornán maga ellen legtöbb futást hagyó dobóvá vált azzal, hogy az idei vébén már 533 pontot gyűjtöttek ellene az ellenfelek.
Amikor kialakult az első félidő eredménye (337 angol futás), ki lehetett számolni: a pakisztániaknak 6.4 játszma alatt kellett volna ezt lekergetniük az elődöntőbe jutásért – ez pedig akkor is lehetetlen lett volna, ha csupa hatost ütnek (hacsak nincs rengeteg széles vagy rossz dobás...). Ahhoz viszont, hogy maradjanak a tabella 5. helyén, és ne essenek vissza Afganisztán mögé, 188 pontot kellett elérniük – ha nem a győzelem, akkor ez maradhatott lényegében az egyetlen igazi céljuk. Márpedig a győzelem reményeiről elég hamar le kellett mondaniuk a zöldeknek: Abdulláh Safík, az egyik nyitó ütős kacsával búcsúzott, a másik, Fáhar Zamán pedig 1 ponttal: mindkettejüket Willey ejtette ki, aki így már 99 kapunál tartott. Aztán a 37. játszmáig kellett várni, mire meglett neki a 100: és ekkor is egy nagyon fontos skalpot gyűjtött be, hiszen a már 50 fölött járó Ága Szalmánt ejtette ki. Előtte a máskor félelmetes Bábar Ázam és Mohammad Rizván páros egy jó közepes teljesítményt mutatott be: mindketten 35 és 40 közti ponttal végeztek. Az utolsó kapus társulás, Mohammad Vaszím és Hárisz Rouf még tört egy kis borsot az angolok orra alá azzal, hogy 53 ponttal tudták növelni a csapatuk pontszámát (ez kettővel több, mint amikor Ázam és Rizván volt bent együtt!), de a győztes kiléte így sem volt kérdéses: Anglia 93 futással győzött végül.
Pakisztán így az 5., Anglia a 7. helyen végzett, ami mindkét csapat részéről csalódást keltő eredmény. Pakisztán mentségére szólhat egy kicsit, hogy játékosaik politikai okokból ki vannak tiltva az IPL-ből, és válogatott szinten is nagyon ritkán játszanak itt, Indiában, így sokkal kevesebb tapasztalatuk lehetett a pályákról, mint más csapatoknak. Anglia mellett azonban nem sok mentség hozható fel: ennél többet várt tőlük mindenki. Ráadásul ők lettek a világbajnokságok történetének második legtöbb kaput elvesztő együttese is, ami szintén nem túl nagy dicsőség... De legalább a 2025-ös Bajnokok Trófeájára kvalifikálták magukat.
