Bangladesi építkezés jellemezte a harmadik napot

2023. november 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Bár a most zajló teszt harmadik napjának elején az utolsó két új-zélandi kapu nehezen esett el a második játékrészben, és így a vendégek 7 futásos előnyt tudtak felépíteni, de a harmadik játékrész eddig szép bangladesi ütőjátékot hozott, egy Nádzsmul Hoszen Sánta-százassal, így a harmadik éjszaka 205 futásos hazai előnnyel fog eltelni.

Dakkai tolongás (illusztráció)Dakkai tolongás (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Mint emlékezhetünk, a második nap még 44 pontos bengáli előnnyel zárult. És arra is emlékezhetünk, hogy az első nap végén pedig 9 elvesztett kapuval álltak a zöldek, és másnap reggel az első dobásból kiesett az utolsó ütősük is. Ez a harmadik reggel azonban egész más jellegűre sikeredett: az utolsó két új-zélandi ütős, Kyle Jamieson és Tim Southee több mint egy órán át bent bírt maradni a pályán, és szép lassan pici előnnyé változtatták az eddigi lemaradásukat.

De még valamire emlékezhettünk tegnapról: arra, hogy Maminul Hak szerzett egy kaput (ami igen ritka dolog). És miután ma is jópár különféle módszerrel próbálkoztak a bangladesi dobók, hát újra beküldték Maminul Hakot – és láss csodát: egy játszmán belül kiejtette mindkét imént említett ütőjátékost, így a negyed véget ért.

A harmadik játékrészben Banglades mindjárt a 2. játszmában visszavette a vezetést Dzsákir Hászán két négyesével, viszont ezek után az ebédszünetig már több határ nem esett. Az állás addigra 19/0 volt, és érezhető volt, hogy a talaj extra pattanást is ad, és elég jól térít is.

Ebéd után Ajaz Patelnek sikerült is kihasználnia ezt a térítést, és LKE-be csapdázta be Dzsákir Hászánt. Rövidesen Máhmudul Hászán Dzsaj, a másik nyitó ütős vált kifutás áldozatává az inaktív végen, viszont ezek után Nádzsmul Hoszen Sánta és Maminul Hak, majd utóbbi (jóval későbbi) kiesése után Musfikur Rahim igazi stabilitást adott a hazaiaknak. Teaszünetben még 111/2 volt az állás, a nap végére viszont egy picit több mint 100 újabb futást tudtak még ehhez hozzátenni, és ezalatt csak Maminul Hak esett ki, így estére a bangladesi vezetés több mint 200 pontra duzzadt. A mai teljesítményből Sánta egymaga 104-gyel vette ki a részét: ez lett az első olyan alkalom, amikor egy újonc bangladesi kapitány az első kapitánymeccsén százast tudott elérni (merthogy Sánta most először kapitánya a tesztválogatottnak).

A mai napon egy további érdekes eset történt. A 34. játszma első dobása előtt Glenn Phillips ugyanis benyálazta a labdát, hogy ezáltal is kicsit módosuljon a labda röppályája. Ez a módszer évszázadokon át megszokott dolog volt, ám a koronavírusjárvány után, 2022-ben úgy változtatták meg a szabályokat, hogy ezt már tilos megtenni: ha valaki hasonlót szeretne, akkor csakis izzadságot kenhet a labdára. A pályán levő bírók ezúttal nem léptek fel Phillips ellen (nem is tudni, hogy látták-e egyáltalán), így nem történt semmilyen büntetés. Eddig egyszer történt ilyesmi a nemzetközi krikettben a szabály szigorítása óta: 2022 novemberében egy Nepál–Emírségek meccsen büntetésből Nepál kapott 5 extra pontot, mivel ellenfelük egyik játékosa nyálat alkalmazott a labdára.


Alapból nem látható kép
×