Banglades a győzelem kapujában a negyedik nap végén
2023. december 1. – Szerző: Krikettgalaxis
Most már eldőlt, hogy ötnapos lesz a tesztünk, de az ötödik nap már nem biztos, hogy sokáig fog nyúlni: Új-Zélandnak mindössze 3 kapuja maradt meg a 4. játékrészben, hátrányuk pedig tetemes: 219 futás. Holnap meglehet Banglades első hazai tesztgyőzelme ellenük.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
205 futásos hazai előnnyel kezdődött a negyedik nap, de még csak a harmadik negyedben jártunk. A pálya, ahogy a szakértők vizsgálatai is elárulták, még nem romlott le annyira, mint amennyire előzetesen sokan várták, így számíthattunk rá, hogy az előny akár jelentősen is tovább nőhet – de az új-zélandiak is reménykedhettek benne, hogy végül az utolsó, nagy kergetés során sem lesz annyira nehéz dolguk, mint az elején hinni lehetett. Korábban olyan vélemények hangzottak el, hogy egy 230–240-es vezetés a harmadik játékrész végére már elég lehet a győzelemhez: mostanra ezek a hangok is megváltoztak, és magasabb pontszámokat emlegettek.
Ám a tegnap százasig jutó Nádzsmul Hoszen Sánta nem igen vette ki a maga részét az előnygyarapításból: mindjárt a mai második játszmában kiejtették, miután éppen csak belepiszkált egy labdába – a kapusnak könnyű dolga volt. Utána viszont 4 olyan játszma következett, amelyek mindegyikében volt legalább egy határesemény: ez is bizonyítani látszott a feljebb említetteket.
Az első ivószünet után Henry Nicholls a nyílt középről odafutott egy Mehedí Hászán Mirádzs által elütött labda alá és igen látványos mozdulattal elkapta – csakhogy kivideózták, és úgy ítélték meg: a labda az elkapás során leért a földre. Bár az is igaz, a mezőnyjátékos árnyéka miatt nem látszott valami egyértelműen a helyzet, ezért később még sokan kritizálták a bírók döntését. A 85. játszmában egy újabb elkapást rontottak el Mirádzs ellen (ezt elejtették), és Nurul Hászánnak is két alkalommal volt hasonló szerencséje: egyszer őt is elejtették, máskor meg a bíró küldte ki LKE miatt, csak a videózás során menekült meg, amikor kiderült, hogy beleért a labdába.
Ebédszünetben már 308/7-et mutatott az eredményjelző, vagyis 300 fölé kúszott a zöldek előnye, a szerencsés Mirádzs pedig 32 futással még mindig ott volt a pályán. Hamarosan ezt a 32-t 50-re gyarapította, de addigra társai mind kiestek, így véget ért a harmadik negyed: Banglades 331 ponttal vezetett ekkor. Új-Zéland története során eddig mindössze 4 alkalommal tudott legalább 250-et lekergetni a negyedik játékrészben – igaz, ezek közül az egyik eset éppen Banglades ellen volt (még 2008-ban).
Nagy esély tehát már most sem mutatkozott a vendégek előtt, de azért, mint tudjuk, a sportban soha nem lehet kizárni semmit. Bár az első játszma után ezt már csak halkabban mondhattuk el: a hatodik Sariful Iszlám-dobás (egy 139 km/h-s, a tökéletes hosszt eltaláló labda) Tom Latham kacsájához vezetett, miután az ütős csak beleélezett, a kapus pedig vetődve elkapta. A félelmetes Kane Williamson második ütéséből máris határt szerzett, de aztán óvatosabbá vált – viszont hiába, a 10. játszma legvégén a második játékrészben négyes zsákmányig jutó Táidzsul Iszlám egy elég egyértelmű LKE-vel kiejtette: bár az új-zélandiak az utolsó másodpercben kikérték a DFR-t, de talán maguk sem bíztak igazán benne... És ahogy az várható volt, a bengáliak továbbra is a pörgető támadást erőltették: ez pedig meg is hozta az eredményt. A nap során további 5 kaput gyűjtöttek be a zöldek, és mindet lassú dobásokból: ezalatt pedig szinte egyetlen ütős sem tudott felmutatni értékelhető teljesítményt, egyedül a nap végére még bent is maradó Daryl Mitchell jutott el 44 pontig, így ha valakiben, hát csak benne bízhatnak már a déli félgömbiek az utolsó napon. A nap ma is, mint eddig mindhárom alkalommal, a gyenge fény miatt egy picit korábban véget ért, de valószínűleg ennek semmi jelentősége nem lesz a végeredmény szempontjából. Ebben az utolsó játékrészben egyébként feltűnően sok videóbírókikérést is láthattunk, elég vegyes eredményekkel, mindkét csapat hasznára és kárára. Táidzsul Iszlám egyébként most is 4 kaput szerzett már, így 8-nál jár a meccsen, és holnap még lesz esélye gyarapítani a zsákmányát.