Zimbabwe egyre mélyebbre süllyed
2023. december 10. – Szerző: Krikettgalaxis
Nem elég, hogy lemaradtak a Húsz20-as vébéről is, az afrikaiak most Írország ellen is elszenvedtek egy sorozatvereséget, ráadásul hazai pályán. Igaz, amíg kapitányuk, Sikandar Raza elérhető volt, addig jól ment a játék, de egy meccs után őt eltiltották. Az íreknek ez volt az első NH20-as idegenbeli sorozatgyőzelmük egy teljes jogú ICC-tagország ellen.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Kisebbfajta ünnepre készültek a csütörtökön a Harare SC krikettpályáján: most avatták fel ugyanis a létesítmény reflektorait, így sor kerülhetett itt az első esti krikettmeccsre.
Ez az első mérkőzés azonban nem csak a villanyfényről maradt emlékezetes. Megmutatta, hogy nem csak akkor lehet élvezni a krikettet, ha a világ élcsapatai játszanak egymással. Elég ránézni az eredményre: utolsó dobásos győzelem egy kapuval – ez sokmindent elmond! A hazaiak a sikeretlen vébéselejtező után bepróbálkoztak néhány új arccal: most volt először válogatott Brian Bennett és Trevor Gwandu. Egyelőre egyikük sem mutatta meg igazán, hogy mivel érdemelték ezt ki, de majd talán később... Az első félidőben az íreknél az első négy rendű ütős megpróbálta agresszívan támadni a bizonytalankodó dobókat, aminek eredményeként szépen gyűltek is a futások, de aztán Sikandar Raza vezérletével a zimbabweiek javítottak. A végén még Gareth Delany tett hozzá jópár értékes pontot Írország vagyonához, kihasználva, hogy az utolsó játszmában Gwandu elég rosszul dobott. A kergetés során azok után, hogy a nyitó Wesley Madhevere megszerezte 1000. NH20-as futását, lényegében csak Raza adott reményt az afrikaiaknak, aki összesen 42 dobásból szerzett 65 futást. 3 játszmával a vége előtt már csak 18 pont hiányzott, de előbb Josh Little, majd 99. és 100. NH20-as kapuját begyűjtve Mark Adair nyílttá tette a végjátékot. Az utolsó előtti dobás során ráadásul Adair egy olyan vetődéses elkapást is bemutatott, amihez foghatót évtizedenként talán egyszer lehet látni – sajnos bele is sérült, és számára sajnos ez is későn jött, az utolsó dobásból a zimbabweiek kettőt futottak és éppen beértek a célba.
Ezen a meccsen történt az is, hogy a második félidő 14. játszmájában Sikandar Raza veszekedésbe keveredett Little-lel és Curtis Campherrel, miután Little, a dobó éppen a futást végző Raza útjában volt, és meg kellett őt kerülnie. Viselkedéséért két személyes büntetőpontot kapott utólag, és mivel volt már neki kettő az elmúlt két évben, így a következő két NH20-ról eltiltották, most pedig meccsdíjának 50%-át is levonták. Little és Campher egy-egy személyes büntetőpontot kapott és díjuk 15%-át vonták le.
A második összecsapásra így új kapitányra volt szükségük a zimbabweieknek: ez Sean Williams lett, míg új ütősnek Tinashe Kamunhukamwét tették be. Utóbbi nem is volt rossz (27 labdából 39 futás), de még nála is jobbnak bizonyult a 7. rendű Clive Madande, aki pedig 44 ponttal járult hozzá csapata 165-jéhez. Raza nélkül azonban a dobójáték is szegényesebbé vált: és bár eleinte jól alkalmazták például a rövid dobásokat, és az írek nehezen tudtak határokat szerezni, de a 8. játszmában összeálló Harry Tector–Curtis Campher kettős 43 dobásból 66 pontot hozott össze, aminek nagyban volt köszönhető, hogy ha nehezen is, ha csak 2 megmaradó dobással is, de sikerült beérniük a célba.
A mai, harmadik találkozón már a harmadik kapitányát fogyasztotta
Zimbabwe: Williams oldala ugyanis tegnap megsérült, így ma Ryan Burlre hárult ez a feladat. De nem csak ez a változtatás történt náluk, hanem még kettő másik is, Kamunhukamwét pedig felléptették nyitó ütősnek. Ez azonban ma nem jött be neki, mert 1 futással kiesett, a szintén feljebb léptetett Brian Bennett viszont egy szép 27-et hozott össze 19 dobásból (benne két egymás utáni hatossal). A legeredményesebb ütősük Burl kapitány volt 36-tal, de összesítve csak 140-et tudtak felmutatni. Ez nem tűnt soknak, de az írek 7 játszma alatt 4 kaput is elvesztettek, és veszélybe került még ez a könnyűnek ígérkező kergetés is. Ám innentől kezdve megálltak a kapuvesztéssel: Harry Tector megállíthatatlanul menetelt 54 futásig, George Dockrell pedig még nála is gyorsabban, de csak 49-ig, így hiába érdemelte volna meg az 50-et, az nem lett meg neki. De a győzelem meglett, és ezzel nem csak a mérkőzést, de az egész sorozatot elvitték az írek.
A két együttesnek férfi NH20-ban ezekkel együtt már 15 lejátszott meccse van: ebből 8-at nyertek az európaiak és 7-et az afrikaiak.