Pakisztán összeomlott, nem lett szükség az ötödik napra a teszten

2023. december 17. – Szerző: Krikettgalaxis

Ausztrália a negyedik nap elején még begyűjtött pár pontocskát, majd lezárnak nyilvánította a játékrészét. Pakisztán ezek után szinte semmi ellenállást sem tanúsítva, alig több mint 30 játszma alatt elfogyott és súlyos vereségbe futott bele. A hazaiaknál, harmadik ausztrálként a történelem során, Nathan Lyon megszerezte az 500. tesztkapuját.

Ausztrál zászló (illusztráció)Ausztrál zászló (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Kísértetiesen hasonlóan alakult ez a mérkőzés, mint a tegnap befejeződött India–Anglia női teszt: az első játékrészben sok futást gyűjtött az első csapat, a másodikban keveset a második, a továbbjátszást nem kérték ki, a harmadikban viszonylag jól haladt az első, de lezárta a játékrészt, a negyedikben pedig gyorsan összeomlott a második. Az egyetlen különbség, hogy ott három nap is elég volt mindehhez, itt viszont a negyedikig elhúzódott.

A harmadik nap egyik híre volt, hogy Marnus Labuschagne megsérült a kezén. Azóta este vagy éjjel aztán elvitték röntgenre, ahol szerencsére kiderült: nincs törése. Ma reggel már a hálóban lehetett őt látni gyakorolni.

A játék pedig 84/2-ről folytatódott: várható volt, hogy a házigazdák hamarosan bejelentik, hogy lezárják a játékrészt, de vajon mikor? 300-as vezetésről indultak: elmennek 400-ig? 500-ig? A válasz nagyjából 30 játszma végeztével érkezett meg: 449-es előnyig haladtak előre. Addig azonban elég lassú játékkal kezdtek, sőt, Hurram Sahzád Steven Smithet ki is ejtette, majd miután Travis Head is megpróbált kicsit bátrabban fellépni, néhány négyes után ő is kiesett: ő Ámir Dzsamál áldozata lett. Ezek után azonban Usman Khawaja és Mitchell Marsh párosa sokáig megbonthatatlan volt: ebédre már 186/4-ig vitték, majd 233/4-ig is: Khawaja ekkor búcsúzott, és ekkor döntöttek a lezárás mellett. Pakisztán tehát mindössze 15 kaput tudott szerezni a meccsen, és ami érdekesség, ebből 12-t a két újonc dobó, míg például a félelmetesnek tartott, de mostanában kevésbé jó formában játszó Sahín Sáh Afrídí csak kettőt.

Az utolsó negyed mindjárt az első játszmában egy kisebb mérföldkővel kezdődött: Mitchell Starc ugyanis megszerezte 200. tesztkapuját hazai pályán: ezúttal Abdulláh Safíkot kapták el a dobásából. Hamarosan két újabb ütős búcsúzott, és Bábar Ázam csak ezek után mutatta be a játékrész első határütését (igaz, ő egy játszma alatt kettőt is). Csakhogy nemsokára ő is kiesett, így teára már 53/4 volt az állás. Hamarosan tovább súlyosbodott a helyzet egy csúnya kommunikációs hiba miatt: Szaúd Sakíl ugyanis kiáltott társának, Ága Szalmánnak, hogy jöjjön futni, de aztán meggondolta magát – amikor már Szalmán majdnem félúton volt felé: persze kifutás lett a vége.

És ha az imént említettünk egy kis ausztrál dobómérföldkövet, a 28. játszmában érkezett el a nagyobb ausztrál dobómérföldkő: Nathan Lyon eltalálta Fahím Ásraf lábát, és bár a bíró először nem ítélt semmit, de kivideózták, és kiderült: érvényes LKE-ről van szó, így aztán Lyon elérkezett az 500. tesztkapujához! Rajta kívül ez még csak Shane Warne-nak és Glenn McGrathnak sikerült: őket valószínűleg azonban nem fogja már utolérni, hiszen még a második McGrath is több mint 60 kapuval van előtte a ranglistán, Lyon pedig már 36 éves. Bár az igaz, egyet még ugyanebben a játszmában lefaragott a hátrányából, mert 501-edikként Dzsamált is kiejtette. Végül a 31. játszma első két dobásában Josh Hazlewood az utolsó két ütőst is kiejtve gyorsan lerendezte a meccset: Pakisztán ebben a játékrészben még a 100 pontot sem érte el, összességében pedig 360 futással maradt alul...

December végén és január elején még egy-egy újabb tesztet játszik majd egymással ez a két csapat: akkor kicsit más körülmények között, Melbourne-ben és Sydney-ben. Vajon fel tudnak javulni a vendégek?


Alapból nem látható kép
×