Ha nem is könnyen, de meglett a győzelem az ausztráloknak a teszten
2023. december 29. – Szerző: Krikettgalaxis
Négy nap alatt befejeződött a Boxing Day-i teszt Ausztrália és Pakisztán között. Bár a negyedik játékrészre jó nagy cél tornyosult a vendégek előtt, ők mégis sokáig meccsben voltak – végül viszont egy vitatott bírói ítélet mindent megváltoztatott. De a nap igazi főszereplője mégsem a bíró, hanem Pat Cummins volt.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
A negyedik nap 241-es ausztrál előnyről indult, úgy, hogy Alex Carey volt bent a pályán 7. rendű ütősként, akihez, mivel az előző nap kapuval zárult, most csatlakozott Mitchell Starc. De míg Carey 16-ról indulva egyedül el tudott jutni egy 50-esig, addig a hátralevő néhány sorvégi ütős együtt is csak 36-ot tudott hozzátenni az összpontszámhoz. A sorvégiek között ott volt Pat Cummins, akivel már most két érdekes dolog is megtörtént. Az egyik, hogy ütött egy 5-öst (!): ehhez természetesen egy mezőnybeli túldobás kellett. A másik pedig a kiesése volt: Ámir Dzsamál labdájába beleért, a kapus pedig elkapta. Ebben eddig semmi érdekes nincs, viszont ő maga úgy érezte, hogy szó sincs beleérésről, ezért kikérte a videóbírót – a képeken pedig valóban nem látszott olyan pillanat, amikor a labda érintkezett volna az ütőjével, igaz, két képkocka között akár lehetett is ilyen pillanat. A hőtérképes elemzés vagy nem mutatott semmit, vagy ha igen, akkor olyan apró jelet, hogy az értékelhetetlen, csak a hangrezgésérzékelős technológia mutatott ki valami kis apró rezdülést. Így végül a játékvezetők úgy döntöttek, érvényben marad a kiesés. Végül a csapat 262 futást gyűjtött össze, ami 316-os előnyt jelent: nem kellett volna hozzá rekordot dönteni, hogy Pakisztán lekergesse, de mindenki érezte, hogy a 317 az nehéz cél.
A negyedik játékrész elején ismét megmutatkozott, hogy ezek nem Abdulláh Safík élete legjobb napjai. A múltkori elejtett elkapások után ezúttal nyitó ütősként is csődöt mondott, ugyanis 4 ponttal kiesett. A másik nyitó, Imám ul-Hak a tőle megszokott lassú játékot hozta: csak a 18. vele szembeni dobásból szerzett végre pontot, és összességében is alig 30 fölötti aránnyal ütött. Ebédkor ő még bent volt: az állás ekkor 25/1 volt.
Ebéd után Ul-Hak is hamar búcsúzott, de Sán Maszúd és Bábar Ázam stabil építkezésbe kezdett. Előbbi 60, míg utóbbi (már tea után) 41 ponttal esett ki. De a következő fenyegető társulásra sem kellett sokat várni: ezt Mohammad Rizván és Ága Szalmán alkotta. Itt utóbbi ért el 50-est, míg előbbi 35-tel esett ki: a kettő közül ez történt előbb. Méghozzá akkor, amikor 219/5-ös állásnál egyre izgalmasabbak voltak a dolgok, már kevesebb mint 100 futást kellett volna ledolgozni. De ez a Rizván-kiesés volt az, ami a játék egész menetét megváltoztatta, és ez volt az, ami a legtöbb vitát szította. Cummins dobását a kapus elkapta, és bár a pályán levő bíró nem ítélt semmit, a dobó meg volt győződve róla, hogy az ütős beleért a kesztyűjével. Az ütős viszont arról volt meggyőződve, hogy nem. A videós elemzés eléggé hasonlóra sikerült, mint az előző negyedben Cummins kiesésénél: a hőtérkép semmit sem mutatott, a rezgésérzékelő grafikonján pedig egy rendkívül apró, de még talán annál is apróbb tüske jelent meg... Ez alapján pedig Rizvánnak, bármennyire is hitetlenkedett, el kellett hagynia a pályát. Innen viszont már nem volt visszaút: a hátralevő négy ütős egytől egyig nulla ponttal fejezte be a mérkőzést, így a szorosnak induló végjáték végül (látszólag) sima, 79 futásos ausztrál győzelembe torkollott.
És itt érdemes ránézni a negyedik játékrész kapuszerzőire is: csupa sebes dobó, köztük Starc négyes, Cummins pedig ötös zsákmánnyal. Cummins ezzel elérte a 250 tesztkaput, a 11. ötös zsákmányát, és mivel a második játékrészben is ötöt szerzett, így a meccs szintjén egy tízes zsákmányt is magáénak mondhat: a másodikat pályafutása során.
Pakisztánnak tehát továbbra sem akar összejönni a hosszú idő utáni újabb tesztgyőzelem Ausztráliában, de még lesz egy esélyük januárban, hiszen ez a sorozat három találkozóból áll!