Hazlewood egyetlen játszmában a szakadék szélére taszította Pakisztánt

2024. január 5. – Szerző: Krikettgalaxis

Hiába villogott ismét Ámir Dzsamál, ezúttal dobásban, és hiába vezetett Pakisztán a második játékrész után a teszt harmadik napján, a harmadik negyed eddig nagyon rosszul sikerült nekik: főleg azért, mert Josh Hazlewood egy játszmában három ütőst is kiejtett a végén.

A Tizenkét apostol nevű sziklaegyüttes az ausztrál Victoria állam partjainál (illusztráció)A Tizenkét apostol nevű sziklaegyüttes az ausztrál Victoria állam partjainál (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Mielőtt folytatódott volna a teszt a harmadik nappal, történt két olyan dolog is, ami említést érdemel a meccsel kapcsolatban.

Az első, hogy tegnap, miután a játékvezetők már akkor megállították a játékot, amikor még nem esett az eső, csak szürke fellegek érkeztek, mondván, hogy gyenge a fény, viták indultak el arról, hogy helyesen döntöttek-e. Felmerült (újra) egy olyan ötlet is, hogy talán minden tesztet azzal a fuksziarózsaszín labdával kellene játszani, amivel az éjszakába nyúló teszteket szokás, mivel az a labda valamivel jobban látható. Az elképzelés azonban sokaknak nem tetszik: többek között Usman Khawaja, az ausztrálok pakisztáni származású ütőse is hevesen tiltakozott ellene, amikor a tegnapi sajtótájékoztatón ez szóba került. Mint fogalmazott: ha bevezetnék a rózsaszín labdát, ő visszavonulna a teszt krikettől.

A másik esemény az volt, hogy előkerült David Warner elveszettnek hitt eredeti buggyos zöld sapkája! Aki esetleg nem ismerné ezt a legendás fogalmat: a buggyos zöld az ausztrál tesztválogatott híres sapkája, amit minden játékos nagy becsben tart. Négy nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy eltűnt Warner egyik csomagja, amiben két ilyen sapka is volt, közülük az egyik még az eredeti, amit 2011-ben kapott első válogatottsága alkalmával. Ma viszont bejelentették: a csomag (sértetlen tartalommal) meglett egy sydney-i szállodában, bár az nem világos, hogy hogyan került oda.

Ennyi bulvárhír után térjünk végre rá a játékra is! Mivel tegnap sok idő elveszett az eső miatt, így a mai napot fél órával korábban kezdték, és 90 helyett 98 játszmásra tervezték.

Az ausztráloknál Steven Smith és Marnus Labuschagne kezdett a pályán, és eleinte gyötrelmesen lassan haladtak, csak később kezdtek begyorsítani, de akkor sem nagyon. A 70. játszma végén egy kívülről nézve vicces jelenetet láthattunk: Smith jelezte, hogy valami zavarót lát az egyik háttérvászonnál, így a pályamunkások elkezdték vizsgálni, de egy ideig senki nem értette, hogy mi van. Zavart álldogálás és futkosás következett, végül az egyik munkás felmászott, és valami apróságot eltávolított – amit senki sem érti, hogy hogyan zavarhatta eddig az ütőst. De hát ő tudja, és hozzá kell alkalmazkodni.

Ez a pár végül 187 pontra hozta föl a csapatot, de ekkor majdnem egyszerre mindketten kiestek. Ebédkor 199/4 volt az állás, ebéd után pedig elérkezett Ámir Dzsamál ideje: a hátralevő 6 kapuból ugyanis ötöt ő szerzett! Érdekesség, hogy bár 80 játszma után elérhető lett volna az új labda, a pakisztániak nem kérték ki azt, csak több mint 10 játszmával később: de rögtön meg is érthették a kívülállók is, hogy miért késlekedtek ennyit: az ausztrálok szemmel láthatóan könnyebben ütötték az új labdát. Miután Mitchell Marsh és Alex Carey 289/5-ig vitte, Carey kiesett (kivételesen nem Dzsamál, hanem Szádzsid Hán dobásából), majd rögtön jött a tea is. Tea után viszont nagyon rövid lett a folytatás: Dzsamál két játszmában két-két kaput szerzett, így az utolsó 5 kapu elvesztése alatt az ausztrálok csak 10 futást tudtak begyűjteni, és 299-cel zártak. Ez 14 pontos pakisztáni vezetést jelentett.

A vendégek bizakodó hangulata azonban hamar összeomlott. Először Abdulláh Safík esett ki kacsával mindjárt az első játszmában (ugyanúgy, ahogy az első negyedben is), két dobással később a másodikban pedig Sán Maszúd is nulla ponttal távozott! De 1/2-es állás után legalább az eddig még semmi pozitívat nem mutató Szaím Ajúb és a nem pont most élete csúcsformájában játszó Bábar Ázam megszilárdította kicsit a játékot. Igaz, a csapat 58 pontjánál Ajúb kiesett, és innentől kezdve elkezdődött a pokol a zöldek számára. Hamarosan Ázamot is kipörgették (méghozzá a nem éppen dobójátékáról híres Travis Head), majd 67/4-es állásnál elérkezett az a bizonyos 25. játszma. Amikor is Josh Hazlewood első dobását Szaúd Sakíl a katona Smithhez élezte, majd a bejövő (éjjeliőrnek szánt) Szádzsid Hán sem húzta tovább két dobásnál és Hazlewood kidobta őt, újabb két dobás múlva pedig egy újabb él–katona elkapást láthatott a több mint 37 000 helyszíni néző, méghozzá Ága Szalmán kárára! Így aztán 67/4 helyett 67/7 lett az állás: pont amikor már csak pár perc volt hátra a napból...

Pakisztán egyetlen reménysége az lehet, hogy jelenleg egy jó ütős, Mohammad Rizván és a meglepetésember Ámir Dzsamál van még bent a pályán, így várják a negyedik napot. Vezetésük jelenleg (miután 68/7 lett a vége) 82 futás.


Alapból nem látható kép
×