Megvédte címét a Sunrisers az SA20-ban, és nem is akárhogyan
2024. február 10. – Szerző: Krikettgalaxis
A mai döntőben megismétlődött az első elődöntő párosítása, és ezúttal a Sunrisers még nagyobb vereséget mért a Durbanre: ezzel teljesen megérdemelten védték meg tavalyi bajnoki címüket.
Dél-Afrika zászlaja (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Valószínűleg igazságosabb a rájátszásnak ez a rendszere, amit idén az SA20-ban is bevezettek, mint az, ami tavaly volt: akkor a csoportkör után két elődöntő volt, és akik ott nyertek, azok jutottak döntőbe. Most az első elődöntő vesztese játszott még egyet a végselejtező győztesével: ebben a rendszerben (amit sok másik ligában alkalmaznak) viszont gyakran előfordul, hogy a döntő ugyanaz lesz, mint az első elődöntő. Ez történt most is, ráadásul a helyszín, Fokváros is megegyezett a 4 nappal ezelőtti meccsével.
Értelemszerűen mindkét együttes győzelem után érkezett meg ide, csakhogy a SEC összesen a legutóbbi 5 meccsét mind megnyerte, a Super Giants viszont előtte nem csak az első elődöntőben kapott ki, hanem a csoportkör végén is, így a forma a narancsok mellett szólt ma.
A Sunrisers pont ugyanazzal a csapattal állt ki ma is, mint az első elődöntőben, a Super Giants pedig pont ugyanazzal, mint a második elődöntőben, vagyis az egymás elleni találkozójukhoz képest csak Bhánuka Rádzsapaksa volt új ember.
A múltkor bejött a gqeberhaiaknak, hogy először ütöttek: mivel most is nekik volt lehetőségük választani, így nem meglepő módon ismét azt választották. A 2. játszmában egy Reece Topley-dobásból kiesett ugyan Dawid Malan (hiába kért DFR-t, egyértelmű LKE volt), de utána a csapat többi ütőse, aki ma pályára lépett, nagyjából azonos teljesítménnyel, méghozzá igen szépen és gyorsan haladt előre. Az 1. és a 4. rendű Jordan Hermann és Aiden Markram mindketten éppen 26 dobással néztek szembe, és éppen 42 pontot szereztek ebből, míg a 3. és 5. rendű Tom Abell és Tristan Stubbs nagyjából 30 dobásból ért el 55, illetve 56 futásig. Mindezt pedig lényegében két társulással csinálták meg: Hermann és Abell 90, míg Markram és Stubbs 98 pontot gyűjtött együtt. Ez úgy lehetséges, hogy a 11. játszmában néhány dobásnyi különbséggel esett ki Hermann és Abell is: ekkor még úgy tűnt, Keshav Maharajnak ez a két csapása visszahozza a reményt a durbaniek számára, de mint az előzőekből kiderül, a következő pár is nagyon jó volt, sőt, még jobb. Így a Sunrisers 204 pontot gyűjtött be – és ne feledjük, az elődöntőben a Durban a 158-as célt sem tudta lekergetni, messze nem. Egyébként három érdekesség említhető meg az első félidővel kapcsolatban. Az egyik, hogy még a 2.6-ban volt egy 5-pontos ütés
: Hermann valahova a mélységi középpályára ütött egy labdát, ahonnan Junior Dala visszahajította középre, de mind a dobónak (Navín ul-Haknak), mind utána egy másik mezőnyjátékosnak (Rádzsapaksának) valahogy hiányzott egy kicsi, hogy elérje, így a labda kiment a túloldalon, miközben az ütősők egyet futottak... A másik, hogy a 4.3-ban Abellt Maharaj majdnem elkapta: de ő maga sem volt benne biztos, hogy a labda nem ért-e le a földre az elkapás során. A videóbíró is nézegette egy ideig mindenféle szögből, és végül úgy ítélte, hogy de, leért! Vannak, akik ezt vitatják, mások szerint viszont egyértelmű volt. Mindenesetre lehet, hogy sok múlt rajta... A harmadik pedig az, hogy hiába esett ki Malan hamar, ő is 150-es aránnyal ütött, az összes többi ütős meg még annál is nagyobbal. Ilyen azért nem szokott lenni, hogy egy csapatban mindenki 150-en vagy afölött legyen!
Azt nem jelenthetjük ki, hogy a meccs eldőlt a második félidő első 4 játszmája után, de azt igen, hogy majdnem eldőlt: ezalatt ugyanis mindössze 11 futást tudott begyűjteni a DSG, miközben Quinton de Kock, Jon-Jon Smuts és Rádzsapaksa is kihullott... A 7. játszma végén Wiaan Mulder két egymás utáni hatosa még adott egy kis lökést a kékeknek, de tényleg csak kicsit: ő is csak 38 pontig jutott el a végére, rajta kívül pedig csak hárman voltak, akik egyáltalán a 10-et meg tudták haladni. Sok-sok játszmával a vége előtt szinte 100%-ra nőttek a kelet-fokföldiek esélyei, így a félidő nagy része már izgalommentesen telt. Végül Marco Jansen ötös zsákmányának is köszönhetően a Super Giants mindössze 115 futásig tudott eljutni, ami óriási, 89 futásos vereséget jelentett számukra.
A SEC így az SA20 történetének második szezonját is megnyerte, míg a Durban a tavalyi 5. helyén hármat javított. A torna legjobbjának azt a Heinrich Klaasent választották, aki ma is ott volt a Durban’s Super Giantsben, de ma éppen kacsázott: viszont a korábbi meccseken 447 futást zsebelt be egészen hihetetlen, 207,9-es ütési aránnyal! Az idény úgynevezett Emelkedő Csillaga a 23 éves Marco Jansen lett, aki többek között a mai eredményének is köszönhetően a dobóranglista élén végzett 20 kapuval.
Most, hogy már két idény lement az SA20-ból, már van értelme nézegetni, hogy ki az a 100 játékos, aki a legtöbb mérkőzést játszotta, a legtöbb futást gyűjtötte vagy a legtöbb kaput szerezte. Az idény előtt még 1 meccs, 0 futás vagy 1 kapu elég volt ahhoz, hogy valaki ide bekerüljön, most viszont már legalább 5 mérkőzés, 15 futás vagy 1 kapu szükséges. Ez még mindig nem sok, de azért már valami.
