Új-Zéland 10, Ausztrália 4 kaput vesztett a 2. teszt első napján
2024. március 8. – Szerző: Krikettgalaxis
A második teszttel folytatódik a transztasmán rivalizálás: már most, az első nap után nagyon úgy néz ki, ez a meccs sem fog 5 napig tartani. A házigazdáknak ugyanis 162 futás után elfogyott a csapata, és az ausztrálok is 124/4-re állnak a nap végén.
Piros krikettlabda (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Ausztrália egy hosszú tesztnyarat zár most le: december óta ez a hetedik mérkőzésük ebben a formátumban – aztán tartanak egy még ennél is hosszabb pihenőt, hogy aztán majd novemberben folytassák a küzdelmeket fehérben. Néhány napja kényelmes győzelmet arattak Új-Zéland vendégeként, és most egy másmilyen pályán, a christchurchi Hagley Ovalban is ugyanerre készültek. A sáv itt is zöldellt egy kicsit a fűtől, de talán kevésbé, mint legutóbb Wellingtonban.
Érdekesség, hogy napra pontosan 50 éve, ugyanebben a városban (csak másik pályán) kezdődött el az a teszt, amikor Új-Zéland története első győzelmét aratta Ausztrália fölött – azóta csak 7-szer tudtak nyerni a kivik, legutóbb 2011-ben. Tegnap este egy kis megemlékezést is tartottak ebből az alkalomból, ahol az akkori (tartalék játékossal együtt) 12-es csapatból hatan is jelen voltak, kérdésekre válaszoltak és történeteket meséltek a megjelenteknek.
Tegnap kezdődött el egy India–Anglia teszt is: ott egyszerre két játékos ünnepelte, hogy az pályafutásának 100-adik tesztje. És mit ad a sors: ma, itt is ketten érték el ezt a mérföldkövet, vagyis az eddigi 76 játékoshoz, akiknek megvolt a 100, most két nap alatt újabb négyen csatlakoztak: nem semmi ahhoz képest, hogy a tesztnek már közel 150 éves múltja van! A két mai hősünk ráadásul a hazai csapatból került ki: Kane Williamson, az ütős, és Tim Southee, a dobó. Southee még azt is elmondhatja most már magáról, hogy ő lett a világon az első dobó, aki mindhárom nemzetközi formátumban elérte a százat. Az ünnepeltek egyébként kezdés előtt kihozták magukkal a pályára tüneményes kislányaikat is, és velük együtt hallgatták a himnuszokat.
De egy visszavonulásról is érkezett hír a mérkőzést megelőzően: Marais Erasmus, a rutinos dél-afrikai bíró bejelentette, hogy ez lesz az utolsó nemzetközi meccse. Így kezdéskor az ausztrál játékosok díszsorfalat álltak neki – az új-zélandiak persze nem tiszteletlenségből maradtak ki, hanem mert ők ütöttek először, így csapatuk nagy része nem is volt a pályán. Viszont az ütést nem ők választották, hanem Ausztrália kérte, hogy ők kezdhessenek dobással.
Az ausztrálok összeállítása ugyanaz volt, mint múltkor: érdekesség, hogy ezt is beleszámítva utolsó 7 tesztjükön mindössze 12 játékost alkalmaztak. A világon csak egyszer történt meg ilyen, hogy egy idényen belül legalább 7 egymás utáni teszten ilyen kevesen szerepeltek volna egy csapatban: még Pakisztán csinálta meg 2011-2012-es szezonban. Új-Zélandnál fő hír volt, hogy Ben Sears, a jobbkezes sebes dobó most debütált a tesztválogatottban.
Tömött lelátók, napsütés, de kellemes, 20 fok alatti hőmérséklet fogadta a csapatokat: minden adott volt egy csodálatos krikettnaphoz. Az ausztrálok persze az elején csak a gyors dobóikkal próbálkoztak, de mivel ők 11 játszmán át eredménytelenek maradtak, és a Tom Latham–Will Young pár 29/0-ra teljesített ezalatt, már a 12. játszmában, meglepően korán behoztak egy lassú dobót is Nathan Lyon személyében, a 16. játszmában meg már Mitchell Marsht, a nap ötödik dobóját is kipróbálták. A társulást végül mégsem az újabb dobók törték meg, hanem Mitchell Starc, aki egyébként a napot is nyitotta: ő ejtette ki a 19. játszmában Youngot, a csapat 47 pontjánál. Williamson persze nagy taps közepette vonult be a pályára, de ennél több öröme nem sok volt. Igaz, hogy a következő kapuk még nem az övéi voltak, de nyilván annak sem örült, hogy előbb Tom Latham, majd még ebéd előtt 4 ponttal Rachin Ravindra is kiesett. Az ebédszünet 71/3-mal telt.
Az ebéd utáni időszak viszont egészen borzalmasra sikerült Új-Zéland számára. A szünet után nem sokkal Josh Hazlewood már a harmadik kapuját szerezte, majd rövid időn belül a negyediket: ez volt Williamsoné, akinek az érdekében kikérték ugyan a videóbírózást, amikor a bíró elsőre megadta az LKE-t, de tudták ők is, hogy nincs mit nézni rajta: az ütős már akkor elindult lefelé a pályáról, amikor még végig sem mutatták a kivetítőn a labda útját ábrázoló grafikát. A 36. játszmában még csak a 100 futásos küszöböt érték el a hazaiak, de már 5 ütős elvesztése után, aztán pedig jött a 37. játszma: előbb Starc két egymás utáni labdájából esett ki két újabb emberük, majd a következő játszma második dobásából egy harmadik is: pillanatok alatt 107/8-ra változott az állás. Ezek után a 9. és 10. rendű Matt Henry és Tim Southee még hősiesen harcolt, fejenként több mint 25 futást összehozva, de végül ők is két dobásnyi különbséggel estek ki: Hazlewood pedig így ötös zsákmánnyal végzett. És ha már véget ért a játékrész, hát a teát is megtartották. Új-Zéland pontszáma csupán 162 volt.
A kissé korai tea után Ausztráliának így még egész sok ideje volt faragni a hátrányból, vagy akár el is tüntetni azt. De szemmel láthatóan utóbbira ma nem törekedtek: nyugodt, lassú játékkal jelentkeztek be ők is. Ám ezúttal sem Steven Smith, sem Usman Khawaja nem tudott túl sokat csökkenteni a hátrányon: előbbi 11, utóbbi 16 futással esett ki, és érdemes megjegyezni, hogy Smitht éppen az újonc Sears ejtette ki (egyébként egy LKE-vel, ami a bíró szava miatt maradt érvényes videózás után). A következő három ütős valamivel jobban szerepelt náluk: a kisebb hullámvölgyéből most már talán kifelé tartó Marnus Labuschagne például 45-neskinél áll a nap végén, míg Cameron Green és Travis Head is több mint 20 futást begyűjtött, mire a mai legveszélyesebb hazai dobó, Matt Henry kiejtette őket. A nap végére ismét behozták Nathan Lyont éjjeliőrnek, aki állta is a sarat: 8 dobást élt túl ma este – igaz, egyszer elkapás miatt apelláltak ellene, de a DFR során kiderült, hogy nem ért bele a labdába. Így aztán az ausztrálok 124/4-gyel végeztek, ami 38 futásnyi hátrányt jelent számukra. Ledolgozható.
