ENN-ben már Banglades nyert 2–1-re

2024. március 18. – Szerző: Krikettgalaxis

A nemrég befejeződött NH20-as sorozatot, amelyben Srí Lanka és a vendéglátó Banglades csapott össze, 1–2-re a szigetországiak nyerték, de a ma véget ért ENN-sorozatban már fordított eredmény született. Nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, a hamarosan következő tesztek izgalmasak lehetnek!

Dakkai tolongás (illusztráció)Dakkai tolongás (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az első mérkőzésen fontos hír volt, hogy Musztáfidzsur Rahmán nem játszott a bangladesi csapatban, helyette a fiatal Tándzsim Hászán Szákib kapott lehetőséget. Ő pedig mindjárt kiválóan is élt ezzel a lehetőséggel, hiszen az ütést választó Srí Lanka első négy rendű ütőse közül hármat is kiejtett, méghozzá úgy, hogy ez a három kapu volt az első három a meccsen. Igaz, hogy a 3. rendű Kuszal Mendisz még bent maradt, és 59 futásig el is jutott, de sem ő, sem mások nem voltak valami gyorsak, még a végefelé sem. Még a legeredményesebb ütős, Dzsanit Lijanagé is átlag fölötti sebességűnek számított azzal, hogy 67 pontját 69 dobásból szerezte meg, hiszen maga a csapat csak 255-ig tudott eljutni, ráadásul még az 50 játszmát sem bírták végig. Kisebb ijedtségre adhatott okot Bangladesnél, hogy Hászán Szákib dobás közben a végén megsérült, de hamarosan visszajött a mezőnybe, és egy szép, ugrásos elkapással mutatta meg, hogy valószínűleg nincs olyan nagy baj a lábával. A kergetés eleje kiválóan kezdődött a vendégek számára: Dilsán Madusanka és Pramód Madusán alig több mint 5 játszma alatt 3 ütőst ejtett ki – ám ezek után előbb Nádzsmul Hoszen Sánta kapitány és a nehéz helyzeteket kedvelő Máhmudulláh társulása, majd utóbbi kiesése után Sánta és Musfikur Rahim párja megmentette Bangladest: Sánta végül 122-neskivel zárt, és Rahim is begyűjtött 73 futást, így a hazaiak kényelmesen, 32 megmaradó dobással és 6 kapuval nyertek.

Mivel sokan gyanították, hogy az első bengáli győzelemben nagy szerepe lehetett a második játékrészre megjelenő, dobásnehezítő harmatnak, ezért a második alkalommal Srí Lanka már a dobással való kezdést választotta. Ez pedig jól indult nekik, hiszen Litan Dászt, ugyanúgy, mint múltkor, ma is nulla ponttal búcsúztatták, utána viszont előbb Szaumja Szarkár és Hoszen Sánta alkotott egy 75-futásos társulást, majd a negyedik rendben bejött Táohíd Hridaj, aki megállíthatatlannak bizonyult. Bár Vanindu Haszaranga sorozatban fogyasztotta el mellőle a társakat (a dobó végül négy kapuval zárt), Hridaj a végéig bent maradt, eredménye pedig 96-neski lett. Banglades így egy közepesnek érződő 286-tal zárt. Aztán a Srí Lanka-i játékrész is egy kacsával kezdődött (Aviska Pranándu), viszont ez is hamarosan egy igen jó társulással folytatódott. Egészen pontosan a negyedik kapus társulásról van szó: Petum Nisszanka és Csarit Aszalanka együtt 185, külön-külön pedig 114, illetve 91 ponttal járult hozzá az összteljesítményhez. Aztán, bár volt egy kis bizonytalankodásuk a végén, de például Haszaranga két hatosa átlendítette őket a nehezebb pillanatokon, és végül 17 megmaradó dobással lekergették a célt.

A harmadik, mindent eldöntő meccset korábban kezdték, nem lógott bele az estébe, így a harmattényező hatása minimálisra csökkent. A vendégek így bátran mertek ütéssel kezdeni – ám az ismét rosszul indult nekik. Aviska Pranándu és Petum Nisszanka is rendkívül korán kiesett: bár Nisszanka esetében egy olyan LKE-t adott meg a bíró, ami nem volt LKE, csakhogy Srí Lanka nem kérte ki a videózást, így érvényben maradt az ítélet. Az ütés pedig lassan ment a többieknek is, 154/7-nél pedig még a 200-as eredmény is veszélybe került. Szerencséjükre Dzsanit Lijanagé ismét jó napot fogott ki, és az utolsó játszmában még a 100-at is átlépte, így azért 235-ig sikerült följönniük a szünetre. A játékrész végén Szaumja Szarkár, amikor megpróbált megakadályozni egy négyest, a lendülettől kisodródott a pályáról, és egy reklámtáblának csapódva nyaksérülést szenvedett. Emiatt végleges cserével levitték a pályáról: a helyére érkező nyitó ütős, Tándzsid Hászán pedig meg sem állt 84 pontig: ez lett az ENN-ben elért valaha volt legmagasabb pontszám, amit egy csereként beállt ütős elért. Igaz, közben Lahiru Kumára (pályafutása első ENN-beli négyes zsákmányát elérve) folyamatosan ejtette ki mellőle a többi ütőst, később pedig ő maga is kiesett, így 178/6-nál úgy éreztük: lehetnek még izgalmak a végére – ám ezeket a 8. rendű Risád Hoszen gyorsan eloszlatta, ugyanis 18 dobásból 9 határt ütve 48 futásig száguldott, így könnyed bengáli győzelem lett a vége.

Ezzel a hárommal együtt a két csapat eddigi 57 találkozójából 43-at nyert Srí Lanka, 12-t Banglades és kétszer nem született eredmény.


Alapból nem látható kép
×