A férfiaknál is Zimbabwe nyerte az Afrika-játékokat
2024. március 23. – Szerző: Krikettgalaxis
A nők után a férfiaknál is Zimbabwe szerezte meg az Afrika-játékok krikett-tornájának aranyérmét. Dél-Afrika ide is egy legyengített válogatottat küldött, ők ezúttal a csoportból sem jutottak tovább – és még a statisztikusoknak is gondokat okoztak.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
A férfiak tornán majdnem ugyanannak a 8 országnak a válogatottja vett részt, mint a nőkén: csak annyi volt a különbség, hogy itt Ruanda helyett a házigazda Ghána szerepelt.
De Ghánának nem volt része valami sok sikerélményben: először Dél-Afrikától kaptak egy jó kis verést – pedig Dél-Afrika csupa olyan játékost küldött ide, akik még soha nem voltak válogatottak, sőt, még az SA20-ban sem játszottak. Aztán a házigazdák kikaptak még Kenyától és Ugandától is, viszont azt is igaz, hogy ettől a kettőtől Dél-Afrika is vereséget szenvedett, így ők a csoportból sem jutottak tovább. Az első, Ghána elleni mérkőzésükön még 11 játékosuk kapta meg a válogatottságért járó jelképes sapkát, de aztán a Kenya elleni vereség után kiderült: a dél-afrikai válogatott meccseitől utólag megvonták az NH20-as státuszt, így a játékosok válogatottságai sem hivatalosak! A világ krikettadatbázisainak szerkesztői, köztük nálunk, a Krikettgalaxison is, kénytelenek voltak elég sok munkát belefektetni az utólagos javításokba... A csoportot egyébként végül Uganda nyerte hibátlan teljesítménnyel.
A másik csoportban Zimbabwe lett 100%-os, míg a másik három csapat körbeverte egymást: Namíbia legyőzte Tanzániát, akik megverték Nigériát, akik pedig Namíbiánál bizonyultak jobbnak – elég nagy meglepetést okozva. Hozzá kell tenni azonban itt is, hogy Zimbabwe és Namíbia sem teljes erősségű válogatottal vett részt a tornán, de azért nekik – Dél-Afrikával ellentétben – mégiscsak itt volt jónéhány rendes
emberük is. Tőlük nem is vették el az NH20-as státuszt. Végül az NFA-nak köszönhetően Namíbia lett a második, és így továbbjutott a csoportból.
Az egyenes kieséses szakaszban már nem borult a papírforma: az elődöntőkben Namíbia kiverte Ugandát, Zimbabwe pedig Kenyát, a harmadik helyet Uganda szerezte meg Kenya ismételt legyőzésével, az aranyérem pedig Zimbabwéé lett, miután a mai döntőben könnyedén múlták felül Namíbiát.
Néhány szép egyéni teljesítményt megemlítünk így a végére. Egyrészt a dél-afrikai kapitány, George Van Heerden Ghána ellen százast ért el ütősként (bár a statisztikáiban ez sem jelenik meg az NH20-as meccsstátusz hiányában), másrészt három dobó is volt a torna során, aki ötös zsákmányt szerzett: a kenyai Lucas Ouloch az Uganda elleni csoportmeccsen, a ghánai Obed Harvey szintén Uganda ellen, illetve a tanzániai Salum Jumbe Nigéria ellen.