Máris élre állt a bajnoki címvédő az IPL-ben

2024. március 26. – Szerző: Krikettgalaxis

Az idei hetedik IPL-mérkőzés is hazai győzelemmel zárult: a Chennai Super Kings újabb sikert aratott, ezúttal az eddig még szintén veretlen Gujarat Titans ellen, amivel a tabella élére állt, ráadásul az NFA-jukat is szépen javították.

Csennai talán legismertebb épülete, a központi pályaudvar (illusztráció)Csennai talán legismertebb épülete, a központi pályaudvar (illusztráció)

A kép szerzője: MrPanyGoff (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Ki ne emlékezne az IPL-rajongók közül a tavalyi döntőre, amikor a Titans egy nagy célt állított föl, majd ezt a Super Kings az utolsó két dobásból két határt ütve lekergette? A két csapat mai találkozójára mindenki úgy készült: ha csak feleannyi izgalom is lesz ezúttal, már akkor is nagyon jól jártunk.

A szezon előtt már sokan sokat beszéltek a két klub kapitányváltásáról: mint ismert, Hárdik Pándjá a gudzsarátiaktól visszatért Mumbaiba, helyére pedig Subman Gilt nevezték ki, Mahendra Szinh Dhoní pedig átadta a csapat vezetését a fiatalabb nemzedéket képviselő Riturádzs Gájkvárnak. Így aztán ez a két együttes rendelkezett a szezon két legtapasztalatlanabb kapitányával – ennek ellenére mindketten győzelemmel kezdték a 2024-es évet. Igen érdekesnek ígérkezett a találkozó azért is, mert míg a Super Kingsben egyetlen helyi (tamilnádui) játékos sincs, még a bő keretükben sem, addig a vendégek keretében öt is volt belőlük... Arrafelé, Indiában is felfordult a világ.

A hazaiaknál fontos hír volt, hogy Matísa Patirana, a gyors dobó felépült combsérüléséből, de ennek ellenére kérdésesnek tűnt, hogy játszani fog-e, már csak azért is, mert Musztáfidzsur Rahmán olyan jól teljesített a posztján. Ám a pénzfeldobáskor kiderült: a cserék listájára jelölték, viszont Rahmán kezdett, és egy pörgető, Mahís Tíksana maradt ki még a becserélhetők közül is. A Titans nem változtatott a legutóbbi összeállításán, mármint azon, amivel a múltkor, a csere után befejezték a mérkőzést.

A Csidambaram stadiontól szokatlan módon ma viszonylag sok fű zöldellt a dobósávon, de a szakértők, akik a kezdés előtt megvizsgálták, úgy vélekedtek, legfeljebb egy óra alatt kikophat, tönkremehet, és az ütősök számára nehezebbé, a lassú dobók számára könnyebbé válhat a talaj. Ennek ellenére a titánok az elsőként dobást választották a pénzfeldobáskor, és a CSK kapitánya is azt mondta: ők is azt szerették volna. Lehet, hogy ők tudtak valamit, amit a szakértők nem láttak – hiszen ne feledjük: Tíksana kihagyásával csak egyetlen specialista pörgetővel léptek pályára.

Kilenc dobásig nagyon szépen is haladtak a vendégek: ekkor még csak 2 futáson állt a CSK, utána viszont beindult a henger. Elsősorban Rachin Ravindra tartott határbemutatót: amikor ő a 6. játszmában (Rásid Hán idei első kapujának eredményeként) kiesett, 20 dobásból 46 pontja volt már, míg nyitó társának, Gájkvárnak még csak 12 labdából 13. Aztán viszont Gájkvár is behozta a lemaradását: közben azonban Adzsinkja Raháne lassan haladt és szintén búcsúzott (pedig egyszer az ő ütéséből futottak egy négyest is, mivel a mezőnyben két játékos egy ideig egymásra várt, és így volt rá idő). Raháne egyébként ugyanúgy, mint Ravindra, leverés áldozata lett: ez volt az első alkalom az IPL teljes történetében, hogy egy játékrész első két kapuja egyaránt leverés legyen! A 4. rendben bejövő Sivam Dube pedig amint pályára lépett, tüstént két hatost ütött egymás után (ilyet eddig még csak Dhoní csinált egyszer a Super Kingsben), majd a folytatásban sem sokat lassított: bár ezek után még jött két határmentes játszma, és Gájkvár (ugyanúgy 46-tal, mint Ravindra) szintén kiesett, de Dube aztán újabb és újabb határokat mutatott be, mígnem mindössze 22 dobásból a 18. játszma végére már az 50 pontot is elérte. A csapat ekkor már 183-on állt, de a végén még 23-at hozzátettek, elsősorban az IPL-ben ütősként először szóhoz jutó Szamír Rizvínek köszönhetően, aki két maximummal jelentkezett.

A második félidő első játszmája kiválóan indult a sárgáknak, de a 6. dobás lerontotta az ő szemszögükből: ekkor Subman Gil egy szép hatost zúdított át a dobó, Dípak Csáhar feje fölött. Giltől azonban ma ennél többre nem igazán futotta: már a 3. játszmában, mindössze 8 ponttal kiesett, és eleinte az utána bejövő (amúgy csereember) Száín Szudarsan sem találta a módját a nagy értékű ütéseknek. Tovább súlyosbította a Titans helyzetét, hogy még az erőfölényben a másik nyitó ütősük, a már 17. IPL-szezonját játszó Riddhimán Száhá is kiesett, így 6 játszma után 43/2-re álltak, a szükséges pontarány pedig megközelítette a 12-t, sőt, a félidő felére már a 12,7-et is elérte. Szudarsan még csak-csak elérte ezek után a 37 pontot, de azt sem túl gyorsan, a sorban mögötte következő ütősök pedig sorra estek ki jóval alacsonyabb eredmények után. Tusár Despánde úgy dobott végig 4 játszmát, hogy két kapuja mellett 5,25-tel gazdálkodott, de az előző CSK-meccs hőse, Musztáfidzsur Rahmán is kiejtett két ütőst, sőt, a csereként behozott Patirana is egyet. Érdekesség, hogy a 15. játszmában Rachin Ravindra elejtett egy elkapást, viszont utána a hátralevő négy kapu közül háromszor ő kapta el a labdát! A gudzsarátiak pedig messze elmaradtak a céltól: csak 143 pontot tudtak összehozni, így igencsak leromlott a nettó futási arányuk is.

A Super Kings ezzel a megszerzett két ponttal egyelőre az egyedüli 4-pontos csapatként vezeti a tabellát, míg a GT a 3. helyről lecsúszott a hatodikra.


Alapból nem látható kép
×