Csak egy holtversenyre futotta a pápua nőknek Zimbabwe ellen
2024. április 2. – Szerző: Krikettgalaxis
Hat meccset, 3 ENN-t és 3 NH20-at játszott Zimbabwében a hazai és a Pápua új-guineai női válogatott. Az ENN-eket mind Zimbabwe nyerte, és az NH20-ak közül is kettőt, egyet viszont szuperjátszma után elhoztak a vendégek.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Először volt egy kis bizonytalanság, hogy az első három mérkőzés, amelyet 50-játszmás formátumban játszottak, vajon hivatalosan ENN-nek minősül-e. 2022 tavaszán ugyanis az új-guineai nők elnyerték a jogosultságot erre a formátumra, de tavaly a férfi válogatott (amely régebb óta rendelkezett vele) elvesztette az ENN státuszát – ez a nőkre azonban nem vonatkozott, így az általuk játszott három mostani mérkőzést végül hivatalosan is ENN-nek ismerték el: így ezek lettek a pápua válogatott történetének első ilyen formátumú meccsei.
Sok örömük azonban nem lehetett benne azon kívül, hogy részesei voltak a történelemnek, hiszen mindhárom találkozót Zimbabwe nyerte. Az eredménylapok elérhetők itt:
- 1. mérkőzés – Zimbabwe nyert 7 kapuval
- 2. mérkőzés – Zimbabwe nyert 2 kapuval
- 3. mérkőzés – Zimbabwe nyert 35 futással
Az első sorozat legeredményesebb ütőse a 123 futásig jutó Chipo Mugeri-Tiripano lett, míg a legtöbb kaput (9-et) Josephine Nkomo szerezte: természetesen mindketten zimbabweiek.
Ami az NH20-as formátumot illeti, az egy kicsit jobban sikerült a vendégeknek, hiszen a második összecsapáson holtversenyre végeztek (ami a női válogatottjuk első holtversenye volt bárki ellen), sőt, azt utána szuperjátszmában meg is nyerték. Az összes eredménylap itt érhető el:
- 1. mérkőzés – Zimbabwe nyert 8 kapuval
- 2. mérkőzés – holtverseny, szuperjátszmában Pápua Új-Guinea nyert
- 3. mérkőzés – Zimbabwe nyert 32 futással
A legtöbb kapu (ezúttal 4) ismét Nkomo nevéhez fűződik, de az ütősranglista élén most Mary-Anne Musonda végzett, aki 115 futást gyűjtött be.
Mivel korábban ebben a formátumban egyszer már találkozott a két ország, így az örökmérleg ezek után 3 zimbabwei győzelmet és 1 holtversenyt tartalmaz.