Nagy esélyt szalasztott el a Kings a Mumbai ellen
2024. április 18. – Szerző: Krikettgalaxis
Sokáig jól állt ma este a Mumbai Indians a Punjab Kings ellen, de nem sokkal a vége előtt a pandzsábiak nagyon beleerősítettek, és jócskán maguk felé fordították az esélyeket. Végül azonban a mumbai dobójáték kerekedett felül, és mégis a vendégek tudták megnyerni a találkozót.
A kép szerzője: Anoop Ravi (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Két jobb sorsra érdemes együttes, a tabella végefelé kullogó Punjab Kings és Mumbai Indians csapott ma össze előbbiek új stadionjában. Bár pontszámuk pontosan, NFA-juk pedig közel egyenlő volt, mégis két elég ellentétes csapatról beszélhettünk. Papíron a Mumbai sokkal erősebbnek tűnt, de a gyakorlatban ez jórészt csak magas ütősrendjükön látszódott, valamint dobóik közül egyedül Dzsaszprít Bumhráhon, míg a Pandzsáb éppen ütőjátékban gyengélkedett igazán, miközben ez a csapat produkálta a szezon eddigi legjobb dobási átlagát (25,2) és negyedik legjobb gazdálkodását (8,87). Ez persze nem kis részben a pályájuknak köszönhető: az itt látott erőfölénybeli 7,11-es ütési arány például az eddigi legalacsonyabb az összes pálya közül.
Míg a vendég Indians változatlan csapattal állt ki, addig a királyok többet is cseréltek múltkorhoz képest. A szokásos kapitány, Sikhar Dhavan egy kisebb sérülés miatt továbbra sem volt elérhető, de a múltkor helyette nyitó Atharva Tájdét ezúttal kihagyták a csapatból, sőt, a másik nyitó, a formán kívüli Jonny Bairstow is kimaradt, így a helyettes kapitány, Sam Curran és Prabhszimran Szinh volt az első két ütősük (majd a második félidőben, mivelhogy a dobást választották), és bekerült az összeállításba idén először Rilee Rossouw is.
A fent említett 7,11-nél a Mumbai ma azért gyorsabb volt az első hat játszmában. Igaz, hogy Ísán Kisan kiesett már a 3. játszmában egy amúgy nem túl jó Kagiso Rabada-dobásból: Rabada nem is ünnepelt, inkább csak mosolygott, mert tudta, hogy ez a kapu nem pont neki köszönhető. Harsal Patel azonban már ünnepelt, amikor az 5. játszmában LKE-t ítéltek a dobásából Rohit Sarmá ellen, de a videózás során kiderült, hogy a labda elkerülte volna a kaput, így a kifogott nagy halat vissza kellett dobni a vízbe. Így az erőfölény 54/1-gyel zárult, a félidő felére pedig újabb kapuvesztés nélkül már 86/1-re jöttek föl a vendégek: Sarmá mellett ekkor Szúrjakumár Jádav volt bent egyébként. És Jádav a 11. játszmában máris 50-est ünnepelhetett, igaz, a következő 3 játszmában nem született határ, és még Sarmá is kiesett. A 4. rendű Tilak Varmá még elég jól bírta a gyűrődést, de az utána következő három ütőst elég alacsony pontszámmal búcsúztatta Harsal Patel, aki ráadásul a 20. játszmát is úgy hozta le, hogy nem ütöttek ellene határt (igaz, egy 4-tém azért volt), ezzel pedig meg tudta akadályozni, hogy az MI elérje a számukra kinéző 200-as álomhatárt. Ám azért 192 így is meglett nekik, a pálya pedig elég kétsebességesnek tűnt, így a Kings előtt nehéz feladat tornyosult.
A kergetés pedig, mint feljebb írtuk, meglepő módon Currannel kezdődött. A húzás azonban nem nagyon jött be a pandzsábiaknak: bár ketten is őelőtte estek ki, de mind ez a két kiesés, mind Currané az első két játszmában történt, így aztán 12 labda után 14/3 állt az eredményjelzőn! Sőt, 13 labda után már 14/4, ugyanis Liam Livingstone véletlenül visszaütötte a labdát a dobó, Gerald Coetzee felé, aki sikeresen el is kapta. Úgy érződött: innen már nincs visszaút a Pandzsáb számára – aztán mégis lett! Bár még több kaput elvesztettek ezek után is, de a 6. rendű Sasánk Szinh és a 8. rendű, az ismeretlenségből az elmúlt hetekben előtörve hirtelen sokak kedvencévé vált Ásútos Sarmá nagy számban gyártotta a határokat: Sarmá például 28 dobásból 2 négyest és 7 hatost ütött, így 61 ponttal zárt. A 16. játszma végén még ő is bent volt a pályán, a csapat pedig ekkor már 165 futással rendelkezett: vagyis 24 dobásból mindössze 28 pontra lett volna szükségük a győzelemhez, és még 3 kapujuk megvolt! Ez már bőven a Kingst tette esélyessé – ám előbb Bumráh lehozott egy 3-futásos játszmát, aztán Coetzee egy 2-futásosat, amelynek során Sarmával is végzett: az esélyek újra megfordultak. És ezzel az eséllyel az MI már élt is: még a 20 játszma letelte előtt kiejtették a maradék két ütőst is, és 9 futással megnyerték a meccset. Tegyük hozzá: az utolsó kapu egy kifutás volt, ami elkerülhető lett volna: de már sosem tudjuk meg, mi történhetett volna még a következő 5 dobásból.
A Mumbai ezzel a győzelmével kettőt előrelépve a 7. helyre jött föl, míg az általuk korábban elfoglalt 9. helyre pont a Kings csúszott vissza a 8-adikról.