Megint repkedtek a 240-ek, ahogy a Delhi legyűrte a Mumbait

2024. április 27. – Szerző: Krikettgalaxis

Most komolyan, nem unalmas már? Pár hete még szenzációnak tűnt, de azóta állandósultak az idei IPL-ben ezek a meghökkentően magas pontszámok. Ma például a Delhi Capitals ért el 257-et, a Mumbai Indians pedig 247-et.

Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

India több részét is hőhullám sújtja ezekben a napokban (Delhit is, ahol ez a meccs volt), és ennek megfelelően az IPL-ben is magas hőfokon izzottak az izgalmak. Egyrészt a sok-sok hatos miatt, másrészt méginkább amiatt, hogy elég sűrű a tabella, és hiába érkezünk meg lassan az alapszakasz véghajrájához, szinte minden csapatnak elég jó esélye van még bejutni a legjobb négybe. Na jó, azért nem mindegyiknek. A Mumbai Indians azok közé a kevesek közé tartozott, akik elég nehéz helyzetben voltak, és bár egy esetleges mai vereség sem pecsételte volna még meg véglegesen a sorsukat, de eléggé kilátástalan helyzetbe hozta volna őket. A vendéglátó Capitals viszont mindössze két pontra volt a negyedik helyezett csapattól – igaz, eggyel többet játszva – így egy mai győzelem számukra igen fontos lépést jelentett volna a továbbjutás irányába. Ha viszont a Mumbai nyert volna, még sűrűbbé tehették volna a tolongást a tabella közepén.

A vendégeknél annyi változás történt, hogy a valamilyen gyomorproblémával küzdő gyors dobó, Gerald Coetzee helyett ma Luke Wood került be a csapatba, még csak idén másodszor. A Delhinél Prithví Száv és Anrich Nortje helyett a fiatal Kumár Kuságra és Nortje honfitársa, Lizaad Williams próbálkozhatott.

A Mumbai a dobást választotta, és mindjárt Woodot be is küldték dobni. De szegénynek nem termett sok babér: a lassan már világsztárrá váló 22 éves Jake Fraser-McGurk az első három dobásából határt ütött, meg aztán az ötödikből is, így az első játszma máris 19 futással zárult. De rövidesen kiderült: itt nem Wooddal volt a baj: a többi dobó ellen is hasonló események zajlottak le: Fraser-McGurk saját eddigi rekordját beállítva ismét 15 dobásból szerzett 50-est, már a 4. játszma elején, sőt, 5 játszma után már 78-nál járt – miközben nyitó párja, Abhisek Porel még csak 8-nál! Viszont nem hiába tartják sokan Dzsaszprít Bumráhot a világ talán legjobb dobójának: ezek után most is lehozott egy játszmát 3 futással, így az erőfölényt csak 92/0-val tudta zárni a Capitals. Fraser-McGurk már a leggyorsabb Húsz20-as százas világcsúcsát is veszélyeztetni kezdte, ám hamarosan Píjús Csávlá csalóka labdájába rosszul húzott bele, és a mélységi középpályán elkapták – ekkor 84 pontja volt, 27 labdából. Porel továbbra sem száguldott ilyen sebességgel, sőt, még a félidő fele előtt kiesett (így 10 játszma után 128/2 volt az állás), viszont utána Shai Hope is 17 dobásból hozott össze 41 pontot, és Risabh Pant sem volt annyira rossz a maga 19-ből elért 29-ével. De a legdurvábbat a 18. játszmában mutatta be Tristan Stubbs, aki (Wood ellen) egy 4–4–6–4–4–4-es sorozatot produkált. Ezek után jött még egy ujabb takarékos Bumráh-játszma, de ennek ellenére is 258-as cél tornyosult a Mumbai előtt a második félidőre. Lekergethető? Simán, legyintünk sokan, és talán komolyan is gondoljuk.

A második játékrészben Lizaad Williams kezdte a dobást: ő abszolút IPL-újonc volt, sosem játszott még. És elég érdekesen kezdődött az itteni pályafutása: első dobása közben megcsúszott, és ezért el sem dobta a labdát. Aztán ki is cserélte a csizmáját, és utána már rendesen el tudta kezdeni a játékot. Ám ez nem sikerült valami jól: az első játszmájában egy rossz és két széles labdát is megeresztett, ráadásul az egyik széles a határig jutott 5 extráért. A folytatásban aztán hiába jött jónéhány határ az MI ütőseitől is, de mind Ísán Kisan, mind Rohit Sarmá elég hamar kiesett, sőt, még az erőfölényben búcsúzott a csereember, Szúrjakumár Jádav is, így az eredményjelző ekkor 65/3-at mutatott. Utána viszont Tilak Varmá és Hárdik Pándjá egész sokáig viszonylag jól kordában tudta tartani a szükséges pontarányt: a társulás a 13. játszma közepéig volt bent, a ráta pedig még ekkor is 15–17 körül mozgott – ez nem kevés, de azért egy ilyen kicsi pályán, Tim Daviddel a hátralevő ütősök között nem is lehetetlen levadászni. De aztán, bár Varmá még erősen folytatta, és Davidnek is voltak fellángolásai, egy-egy hatosról a többiek részéről nem is beszélve, végül a cél túl magasnak bizonyult: 10 futással a Capitals nyerte meg ezt az újabb őrült meccset.

Bár az MI nem süllyedt lejjebb a 9. helyről, de egyre nehezebb helyzetben vannak, miközben a Delhi a hatodikról az ötödikre lépett előre, és bőven életben tartotta az esélyeit.


Alapból nem látható kép
×