Óriási meccsen, egy futással nyert a Hajdarábád a Royals ellen
2024. május 2. – Szerző: Krikettgalaxis
Méltó volt a várakozásokhoz a két igen jó formában levő csapat, a Sunrisers Hyderabad és a listavezető Rajasthan Royals mai találkozója. A végletekig kiélezett meccsen a narancsok dobói őrizték meg legjobban a hidegvérüket, és egy utolsó labdás LKE-vel megnyerték a mérkőzést. Ez volt az RR második veresége az idényben.
A kép szerzője: Hari Om Prakash (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Az 50. idei IPL-mérkőzéshez érkeztünk, és nem is akármilyen csatának ígérkezett ez a szép kerek számú találkozó: a listavezető Rajasthan Royals látogatott a szintén bajnokesélyesnek tűnő Sunrisers otthonába. A Royals kiváló dobójátékának köszönhetően a csapat ellen még csak egyszer sikerült ebben a szezonban bárkinek is 200-ig jutnia – miközben a hajdarábádiak csak úgy ontották a futásokat, és többször még a 250-et is átlépték. A narancsok főként akkor voltak eddig erősek, amikor ők ütöttek először: utóbbi két találkozójukat, amikor kergettek, elvesztették – miközben a Rádzsasztán szinte bármilyen esetben győztesen tudta eddig elhagyni a pályát, csak egyetlen vereségük volt, de az is már több mint három hete. Nem nagy csoda tehát, hogy Pat Cummins, a Sunrisers kapitánya az ütést választotta – és az sem csoda, hogy amikor ezt a döntését bejelentette, a stadion majd felrobbant a szurkolók hangorkánjától.
A rózsaszínek nem változtattak a múltkori csapatukon, viszont a hazaiak léptek egy merészet: kihagyták az inkább ütni szerető Aiden Markramot, helyette pedig egy másik dél-afrikait, Marco Jansent játszatták, aki inkább a dobás felé hajló mindenes.
A Sunriserstől eddig azt szokhattuk meg, hogy a legjobban az erőfölényt próbálják megnyomni. Lehet, hogy ma is próbálták, de ez a próbálkozás eredménnyel nem igazán párosult: bár Travis Head már az első labdából négyest ütött, de egyrészt ezt is majdnem megállították a mezőnyben, másrészt meg utána több határ már nem nagyon akarózott jönni, legfeljebb játszmánként egy, illetve egy alkalommal kettő, de így is a 2024-es évi leggyengébb erőfölényét hozta össze a csapat: csak 37/2-vel végeztek. A per kettő az Abhisek Sarmá és Anmolprít Szinh kieséséből jött: ők ma elég feledhetőt alkottak. Ezek után viszont lassan visszatalált a játékára a csapat: Head ugyan nem volt annyira gyors, mint többször megszokhattuk tőle, de a negyedik rendű Nítís Kumár Reddí a szezonban már nem először kellemes meglepetést okozott. Előbbi a 12. játszmában elérte a maga ötvenesét: ekkor Kumár Reddí még csak 21 ponton állt, de aztán a fiatal indiai nekiállt gyorsítani, és amikor Head 58-cal kiesett, ő már 49-ig jött föl, többek között a 13. játszmájának köszönhetően, amikor két négyest és két hatost is beütött Judzsvendra Csahal ellen. Csahal viszont többek között ennek a játszmának is köszönhetően végül 62 hagyott ponttal zárt: ez a Rádzsasztán történetének valaha volt legrosszabb dobóteljesítménye lett! A félidő végén pedig Kumár Reddí is tovább folytatta a jó játékot, és 76-neskiig jutott, míg Heinrich Klaasen ma újra felbukkant a kisebb hullámvölgyéből, és 19 dobásból 42 pontot elérve 201-ig segítette a Sunriserst.
A szünetben ez így elég kiegyenlített állásnak tűnt, esetleg kissé a narancsok felé húztak az esélyek. De a kergetés első játszmája után már nem csak esetleg, hanem biztosan: ekkor ugyanis Bhuvnesvar Kumár két kaput is szerzett: először Jos Buttler élezte a labdáját a katonához, másodszor pedig Szandzsu Szaimszan középső karóját találta telibe egy igazán dzsaffa dobása. És mindeközben csak egyetlen futást szerzett az RR! De hát azért (is) csapatjáték a krikett, mert ha ketten kiesnek, vannak helyettük mások, akik akár az egész meccset megmenthetik: most Jasaszví Dzsájszvál és Riján Parág vállalta magára ezt a szerepet. Előbbi ugyan köszönetet mondhat Cumminsnak, aki egy könnyű elkapást is elrontott ellene már az elején, a 4. játszmában, de még inkább magának köszönheti a jó eredményt. Ő is és Parág is szép sebességgel haladt előre, és a 11. játszmában mindketten elérték az egyéni 50-est, sőt, hamarosan már azt is elmondhatták magukról, hogy az IPL történetében ezen a pályán ők váltak a valaha volt legjobb harmadik kapus társulássá. Csak a 14. játszma hozta el Dzsájszvál kiesését: ő ekkor 67 ponton állt, Parág pedig hamarosan 77-tel esett ki. A 15. játszma végén már csak 45 futás hiányzott volna a Royals győzelméhez: ekkor már nagyon nekik állt a zászló, sőt, két játszmával a vége előtt is ők voltak az esélyesek, amikor 20 pont kellett nekik. Ekkor azonban jött először Cummins, aztán Bhuvnesvar Kumár. Cummins első dobásából kiesett Dhruv Dzsurel, majd egy szimpla után három (!) pöttyös labda jött Rovman Powell ellen: hirtelen a narancsok találták magukat nyeregben. Powell viszont ekkor egy hatossal megint visszafordította a maguk javára az állást: az utolsó játszmában már csak 13 pontot kellett volna szerezniük. Főként ismét Powellnek köszönhetően ezt a hiányt az utolsó labdára 2 pontra faragták: ebből az utolsó labdából azonban nem sikerült neki a pontszerzés, sőt, még LKE is lett belőle, így a Sunrisers egyetlen futással behúzta a győzelmet!
A Royals persze így is maradt a tabella élén, ráadásul 4-pontos előnyét is megőrizte, míg a Hajdarábád visszakapaszkodott a 4. helyre, ahonnan tegnapelőtt leszorították őket.