Harry Surtees Altham 1908 és 1923 között lejátszott ugyan többek között 55 első osztályú mérkőzést is, mégsem emiatt emlékezünk rá ma is, hanem elsősorban krikett-történészi munkássága miatt.

A reptoni iskolában tanult, ahol 1905-től 1908-ig játszott az iskola krikettcsapatában is, általában nyitó ütősként, ráadásul az utolsó két évben kapitány is volt. 1911-ben és 1912-ben az Oxfordi Egyetem krikettezőjeként úgynevezett Kék Díjat nyert. Ekkor történt, hogy a nagy presztízsű, Cambridge elleni meccsen az első játékrészben kacsával kidobták: ő lett John Ireland mesterhármasának első áldozata. Ám a második játékrészében 47 futással válaszolt, és végül meg is nyerték a találkozót.

1912-ben a Surrey-ben is játszott 6 meccset, majd Winchesterben edző és iskolai tanár lett: méghozzá 30 éven át. Így innentől kezdve a Hampshire-ben krikettezett. Részt vett az első világháborúban is, szolgálataiért Megkülönböztetett Szolgálati Rend és Hadikereszt kitüntetésekben is részesült.

De térjünk vissza a történészi munkásságára! A The Cricketer, a világ talán legrégebbi, ma is létező krikettmagazinja még nálunk, a Krikettgalaxisnál is idősebb vagy 98 évvel. De nem sokon múlt, hogy nem szűnt meg rögtön az 1921-es indulása után: bár gazdag és érdekes tartalmakkal jelentkezett időről időre, mégis kevés előfizetője volt. Az olvasókat ezért részesedés megvásárlására kérték, irodájukat pedig beköltöztették a The Morning Posthoz – de ami, pontosabban aki végül megmentette őket, az Harry Altham volt. 1922 áprilisában kezdte el közölni a krikett történetéről szóló sorozatát, amely egészen 3 és fél éven át futott, és jelentős érdeklődésre tartott számot: néhány másik sorozat mellett ez is nagyban hozzájárult a lap fennmaradásához. 1926-ban munkáját egy önálló kötetbe rendezték és kiadták A krikett története címmel. Mivel az előző hasonló jellegű munka 1877-ben jelent meg, így ez a könyv igazán hiánypótló volt: a következő évtizedekben mindenki alapműnek tekintette. Egészen 1962-ig jelentek meg felülvizsgált új kiadásai.

Ezeken kívül több módon is szolgálta az angol (és az egyetemes) krikettet, többek között fiatal játékosok edzőjeként: állítólag nagyban hozzájárult a később nagy krikettezővé vált Douglas Jardine fejlődéséhez is. De volt az angol válogatott fő válogatóembere is – pont ebbe az időszakba esett viszont, amikor 1954-ben kikaptak az akkor még nem világszintű fellegvárnak számító Pakisztántól... Volt a Marylebone CC Ifjúsági Krikettszövetségének és az Angol Iskolák Krikettszövetségének az elnöke is, de egy időben az MCC kincstárnoka is volt. Emellett a Hampshire megyei klub elnökeként is tevékenykedett, méghozzá 1946-tól egészen haláláig. Sőt, 1949-ben egy különleges bizottságot is elnökölt, amely az angol krikettnek... ezúttal nem a múltjával, hanem a jövőjével foglalkozott. Ekkor mondta: Ha lenne elég fiú, aki játssza ezt a játékot Angliában, és jól játssza, akkor elég bizonyos, hogy néhány éven belül ebből a tömegből felbukkanna egy új Compton, egy új Tate, egy új Jack Hobbs, és ha ez megtörténik, nem kell többé aggódnunk az Ausztráliával való találkozásaink alkalmával.

Feleségét Winifred Alison Livingstone-Learmonthnak hívták, két leányuk és egy fiuk született. Altham 1965-ben hunyt el szívrohamban, nem sokkal azok után, hogy egy krikett-társaság összejövetelén vett részt Sheffieldben.