Későn jött az eső Bangladesnek

2024. június 21. – Szerző: Krikettgalaxis

Ausztrália végig nagy fölényben játszott ma este Banglades ellen, így a bengáliakat csak az időjárás menthette volna meg, ám a kisebb megszakítások után a nagyobb csapadék későn érkezett, és már ki lehetett hirdetni az eredményt: Ausztrália simán begyűjtötte a 2 pontot.

Sydney-i látkép (illusztráció)Sydney-i látkép (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Sorra került a Szupernyolcas utolsó két csapata is: Ausztrália és Banglades. Első ránézésre egyértelműnek tűnik, hogy ebből a csoportból India és Ausztrália továbbjutása várható, de azért ha megnézzük a múltbeli statisztikákat, láthatjuk, hogy például Banglades eddig 10-ből 4-szer azért már legyőzte az ausztrálokat – így nagy küzdelemre lehetett számítani ma is.

A tervezett pénzfeldobás előtt azonban esett az eső – bár ez a szó, hogy esett, egy kicsit megtévesztő, ugyanis olyan erős szél is fújt közben, hogy szinte vízszintesen szálltak a cseppek a levegőben, nem is lefelé. Emiatt a pénzfeldobást egy kicsit el kellett halasztani, de szerencsére nem sokat, mert hamar megjavult az idő, sőt, a pénzfeldobás és a kezdés közti várakozás lerövidítése miatt a játék indulása nem is csúszott egy percet sem.

Banglades Dzsáker Álí helyett ma Máhedí Hászánnal próbálkozott, míg az ausztráloknál visszakerült az együttesbe Pat Cummins és Josh Hazlewood, méghozzá Ashton Agar és Nathan Ellis helyére.

Ausztrália annak ellenére a dobást választotta, hogy a kezdés előtt egy szakértő (nem is más, mint maga Ricky Ponting) úgy vélekedett, ez egy üss először típusú pálya. De a döntés bevált, ugyanis Mitchell Starc máris a harmadik dobásból eltalálta Tándzsid Hászán kapuját. Igaz, ezek után a következő kapura már jóval többet kellett várni, ugyanis Litan Dász és Nádzsmul Hoszen Sánta jól bírta együtt – igaz, ez a kitartás eredményességgel nem folyamatosan párosult, hiszen például a második játszma (Hazlewood jóvoltából) szűzre sikerült. Az erőfölény 39/1-re végződött, a pár pedig a 9. játszmában bomlott fel, amikor Dász is kiesett – ő is kidobásból. Kisebb meglepetésre ezek után a 4. rendbe Risád Hoszen érkezett, ám ez most nem jött be Bangladesnek, ő ugyanis gyorsan búcsúzott, viszont utána Táohíd Hridaj megint sokáig bírta. Ő 40-ig menetelt, míg Sánta 41-ig, de Hridaj sokkal gyorsabban tette mindezt: főként neki volt köszönhető, hogy bár a 100 csak a 16. játszma közepén lett meg a csapatnak, végül mégis sikerült elérniük a 140-et. A végén már gyorsan hullottak az ütősök, és ebben nagy szerepe volt Cumminsnak is: ő ugyanis megszerezte a vébé első mesterhármasát! A 18. játszma végén Máhmudulláhot és Máhedí Hászánt búcsúztatta egymás után, a 20. játszma első dobásából pedig Hridajt.

A szünetben megint volt egy rövid eső, de játszmák emiatt sem vesztek el. A pályamunkások még egy avarfúvót is bevetettek: azzal szárogatták a dobósávot. Az ausztrál játékrészt David Warner és Travis Head kezdte, méghozzá a vártnál sokkal könnyedébben haladva. Már az erőfölényben 5 négyest és 4 hatost láthattunk tőlük, így 6 játszma alatt 59/0-ra jöttek föl, de aztán újabb két dobás és 5 futás után ismét egy zápor csapott le a helyszínre. Most nagyjából fél óra veszett el az időből, de játszmák nem, így új célt sem kellett számolni. A folytatás után azonban egy kicsit megroggyantak az ausztrálok: játékuk is lelassult, és Risád Hoszen kipörgette Headet és a helyére bejövő Mitchell Marsht is, így 9 játszma után 70/2-es állást láthattunk. A csapat 100-asa 11.2 játszma után érkezett el – de pont ebben a pillanatban újra megérkezett az eső. Ez viszont már erősebb és kitartóbb volt, mint a korábbiak, így egy kis (nem is olyan kis) várakozás után lefújták a meccset. A DL-eljárással újraszámolt cél 72 lett, így Ausztrália bőven, 28 futással diadalmaskodott.


Alapból nem látható kép
×