Dél-Afrika folytatta a dél-afrikáskodást, és bejutott az elődöntőbe
2024. június 24. – Szerző: Krikettgalaxis
Megint szűken, de megint nyert Dél-Afrika: mi ezt neveztük a címben dél-afrikáskodásnak, ugyanis mostanában mindig ezt csinálják. Ezen a világbajnokságon legalábbis állandóan. Ezúttal a Szupernyolcas-csoportjuk utolsó meccsén, a Karib-térség ellen történt meg, így a második rendező is elbúcsúzhatott a további küzdelmektől.
Részlet Johannesburg belvárosából (illusztráció)A kép szerzője: Adamina (Flickr), licenc: CC BY 2.0
Mint tudjuk, a mai első mérkőzés során eldőlt, hogy ez a második lényegében egy negyeddöntő lesz: aki itt nyer, továbbjut, aki veszít, búcsúzik (eredmény nélkül végződő vagy elmaradó meccs esetén pedig Dél-Afrika a szerencsés). Bár a történelem alapján való jóslás, extrapolálás nem éppen a legbiztosabb és leghasznosabb dolog a világon, de érdemes egy kicsit böngészni a két együttes múltbeli eredményeit: egymás ellen például pontosan kiegyenlített a mérlegük – igaz, ha csak a Húsz20-as vébék meccseit tekintjük, akkor már 3–1 arányban Dél-Afrikánál az előny. Például a legelső, 2007-es világbajnokság legelső összecsapása is e két együttes között zajlott: akkor is az afrikaiak örülhettek a végén. De ez már régen volt...
A nap során a helyszínen, Antigua szigetén egész nap időről időre záporok eredtek el (néha még villámlott is), de amilyen könnyen jöttek, olyan gyorsan mentek is: nem volt ez másképp várható a meccs idejére sem.
Mindkét válogatott egyet-egyet módosított a legutóbbi összeállításán, de míg Dél-Afrika a dobóknál, addig a Karib-térség az ütősök között cserélt. Előbbieknél Ottniel Baartman helyére visszatért Tabraiz Shamsi, utóbbiaknál pedig Johnson Charles kihagyása az eddig a tornán még nem szerepelt Kyle Mayers számára biztosított lehetőséget.
Helyszínünk a Sir Vivian Richards stadion volt: a kezdés előtt ki más is mutatkozhatott volna a pályán a világbajnoki trófea társaságában, mint a névadó: a 72 éves Viv Richards? A közönség óriási hangulatot csinált ma is: a Karib-térségben ez a hazai csapat meccsei alkalmával megszokott és örömteli dolog.
A hangulatba azonban a dobással kezdő Dél-Afrika első dobója, Marco Jansen rögtön belerondított: bár három széles extrát odaajándékozott az ellenfélnek, de közben kiejtette azt a Shai Hope-ot, aki múltkor pedig 82-neskit teljesített! Sebaj, gondolták a karibiak, jön majd a másik szupersztár, Nicholas Pooran – őt viszont a második játszma első dobásából, egy kicsit a szél által megsegítve, Aiden Markram búcsúztatta. Mayers is rövid időn belül már a harmadik társával kellett, hogy szerepeljen: de ez a társ, Roston Chase már tartósan megmaradt mellette. Most már elkezdtek gyűlni a határok is, az 5. játszma végére az első hatos is beköszönt, így az erőfölény végére 47/2 lett az állás. Az imént említett hatos is mutatta, mekkora tényező lehet ma a szél: az ütés nagyjából ugyanakkora volt, mint a Pooran vesztét okozó, csak ez a sáv másik végéről történt, így a légmozgás pont ellenkező irányból érte. A 10. játszma végén még mindig ez a két ütős volt bent, de a csapat csak 69-en állt, és olyan nagyon gyorsítani a folytatásban sem tudtak. (Közben apró érdekesség, hogy szokásával ellentétben Dél-Afrika most az első 8 játszmában végigdobatta egyik nyitó dobóját, méghozzá Markramot.) A 12. játszmában, amikor az ütősök végre elkezdték megmutatni, mi a karibi stílus, és gyorsan két határt is szereztek, egyúttal az is meglátszott, mi a karibi stílus hátulütője: ilyenkor szokott jönni egy kapuvesztés. Jött is, sőt, nem is egy, hanem gyorsan három is: előbb Mayers, majd az újként beálló két ütős esett ki. A játék pedig semmit sem változott a félidő végéig: kevés pont, sok kapu, ráadásul Andre Russellt saját hibájából futották ki – röviden összefoglalva: hiába ért el Chase egy 50-est, összességéen nem igazán ment ma a játék a házigazdáknak. A 20 játszmát végigjátszották ugyan, de csak 135 pontot sikerült összekaparniuk.
A szünetben tehát Dél-Afrikát érezhettük előnyben, és a második féldiő is ezt megerősítve indult: Quinton de Kock mindjárt az első játszmában 3 négyessel jelentkezett – után viszont Russell helyretette a dolgokat: a 2. játszmában előbb a 0 ponton álló Reeza Hendrickst, majd De Kockot is kiejtette – a közönség máris nagyon felélénkült! Ám ekkor hirtelen lecsapott az eső: rövidesen ömleni kezdett, és bár csak 20 percig tartott, utána még kellett egy kis idő, mire a pálya játékra alkalmassá vált, így nagyjából 75 perc játékidő veszett el. Ez alapján a félidőt 17 játszmányira rövidítették, 123-as újraszámolt céllal és 5 játszmányi erőfölénnyel. Ez a rövidített erőfölény aztán 41/2-re végződött, főként Markramnak és Tristan Stubbsnak köszönhetően. Miután pedig Markram is kiesett, jött Heinrich Klaasen, a világ egyik legjobb ütőse a pörgetők ellen – nem is világos, miért pont a pörgető Gudakesh Motie-t küldék ellene dobni a karibiak... Ez a 7. játszma ugyanis 20 futást hozott, amiből 19-et Klaasen gyűjtött be, és bár azt nem jelenthetjük ki, hogy ez már most eldöntötte a meccset, de erősen Dél-Afrika felé billentette a mérleget. Csakhogy Klaasen sem maradt sokáig a helyén (persze, hogy egy gyors dobó, Alzarri Joseph végzett vele), és az őt követő David Miller is csak szenvedett (14 labdából 4 futás). Azt nem állítjuk, hogy nagy veszélybe került volna Dél-Afrika jó helyzete, de bizony nem tudták olyan könnyedén ezt a jó helyzetet győzelemre fordítani, mint korábban várni lehetett. A végére 7 kaput elvesztettek, és csak 5 dobás maradt meg a végén, amikor beértek a célba. Vagyis, ahogy kezdtük is a cikket: ez olyan dél-afrikás volt...
Dél-Afrika tehát 100%-os telejsítménnyel megnyerte a csoportot, de azt még nem lehet tudni, ki lesz az ellenfele az elődöntőben. Igazából még bárki lehet a másik csoportból, de a legvalószínűbb, hogy Ausztrália vagy Afganisztán vár majd rájuk, míg a másik itteni továbbjutóra, Angliára India.
