Sokáig emlékezetes marad: 13 év után lett újra világbajnok India!
2024. június 29. – Szerző: Krikettgalaxis
Nem akármilyen vb-döntőt láthattunk ma: bármelyik együttes is nyert volna, nyugodt szívvel mondhattuk volna, hogy megérdemelték, a vesztesre pedig azt, hogy nem érdemeltek vereséget. De valakinek muszáj volt győznie: fergeteges végjátékának köszönhetően India lett az, így Dél-Afrika tovább várhat első világtrófeájára.
India zászlaja (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Az egyik oldalon a világ legkrikettőrültebb országa, borzasztóan kiéhezve egy világbajnoki címre: hiszen bármilyen nehéz is elképzelni, utoljára 2011-ben emelhettek magasba egy ilyen trófeát, Húsz20-as formátumban pedig még régebben, 2007-ben! A másik oldalon egy krikettfélőrült ország, ahol ugyan a fociért is rajonganak, de ma délután–este minden bizonnyal az emberek ott sem az Olaszország–Svájcot nézték a tévében: krikettben történetük első világbajnoki aranyának megszerzésére volt ugyanis esélyük! Mindkét együttes veretlenül masírozott be a döntőbe, többen között a címvédő Angliát is legyőzve, így már az is biztossá vált, hogy a világon először valaki 100%-os teljesítménnyel lesz világbajnok. De ki?
Bár Magyarországon 16:30-kor kezdődött a mérkőzés, de ez Barbadosban, a helyszínen egy délelőtti időpontot jelentett: 2010 óta ez volt az első vébédöntő, amit napközben játszottak! Az idő szépnek ígérkezett, esetleg egy kis záport jósoltak mára: így el is lehetett feledkezni arról a furcsa szabályról, hogy ha sem ma, sem a holnapi tartalék napon nem lehetett volna lejátszani a mérkőzést, akkor a két válogatott megosztva nyerte volna el a trófeát.
A pénzfeldobást India nyerte, és az ütést választották. Érdekesség, hogy a 8 eddigi Húsz20-as vébédöntőből 7-szer az a csapat nyert a végén, amelyik a pénzfeldobásnál is szerencsés volt. Az összeállításán egyik csapat sem változtatott, Indiánál így tehát Hárdik Pándjá éppen ma játszhatta le 100. NH20-as meccsét.
A kezdés előtt a kupát Mia Mottley, Barbados miniszterelnökasszonya és Chris Gayle, a valaha volt egyik legnagyobb karibi játékos hozta ki a pályára, őket pedig a két csapat tagjai követték, akik felsorakoztak a himnuszokhoz – aztán végre kezdődhetett a várva várt játék!
És mindjárt az első játszma történelmi lett: Marco Jansen ellen ugyanis Rohit Sarmá és Virát Kohlí (nagyrészt utóbbi) 15 futást szerzett: vébédöntőben ilyen rosszul dobó még nem kezdett soha. Aztán úgy tűnt, Keshav Maharaj még borzasztóbban folytatja: ellene Sarmá két 4-essel nyitott – viszont utána egy nullás jött, majd Heinrich Klaasen egy szép, vetődős mozdulat során elkapta Sarmát, sőt, két dobás múlva Risabh Pant is kiesett kacsával: mindkét ütős egyébként egy söprést rontott el, és úgy kapták el őket. Ugyancsak jól nézett ki Dél-Afrika számára az is, hogy az 5. játszmában Kagiso Rabada is bekapcsolódott a kapugyűjtésbe: ő a rendkívül veszélyes Szúrjakumár Jádavval végzett, így az erőfölény 45/3-ra végződött. A következő időszakban azonban Kohlí és Aksar Patel társulása megvetette a lábát a pályán, és igen sokáig nem lehetett őket megbontani: a 14. játszmában azonban Patel elindult egy szimpla futásra, amit Kohlí nem érzékelt elég bizonyos szimplának, ezért visszaküldte őt – de későn, mert közben a kapus, Quinton de Kock rádobta az inaktív (tehát a tőle jóval messzebbi) kapura, Patel pedig még nem ért vissza! A csapat pontaránya egyébként régóta 7 és 8 között mozgott, de mostantól Sivam Dubének és Kohlí gyorsításának köszönhetően egy kicsit följebb kúszott. Igaz, hogy Jansen a 19. játszma végén kiejtette Kohlít, de a világsztár ütős így is 76 ponttal fejezte be a játékrészt, ami messze a legtöbb, amit ezen a vébén elért: ő aztán csak tudja, melyik mérkőzésen kell a legjobban játszani. Anrich Nortje a 20. játszmában még két kapuval szépített Dél-Afrika számára az eredménylapon, de az India által elért 176 így is minden idők legmagasabb pontszáma lett egy világbajnoki döntőben.
A kergetés elején Reeza Hendricks és Quinton de Kock túlélt ugyan egy Arsdíp Szinh-játszmát, de a következő Dzsaszprít Bumráh-játszmát Hendricks már nem: a dobó egy lényegében tökéletes kivitelezésű labdával találta el a kéz-karó tetejét. Aztán megint jött Arsdíp Szinh: róla nem szabad elfelejteni, hogy két kapu hiányzott neki ahhoz, hogy legalább holtversenyben följöjjön a világbajnokság dobóranglistájának első helyére. A 3. játszmában pedig a kettőből egyet ki is pipálhatott: Aiden Markram ugyanúgy 4 ponttal ballaghatott le, mint Hendricks az imént. Az erőfölény így is 42/2-es állást hozott, ami talán egy árnyalattal jobb volt, mint Indiáé, ráadásul De Kock és Tristan Stubbs veszélyes társulásnak ígérkezett. Végül Stubbs a 9. játszma végén esett ki – a helyére pedig bejött Heinrich Klaasen. Az a Klaasen, aki az utóbbi idők egyik legszerencsétlenebb játékosa: hiába játszott pompásan hosszú hónapokon keresztül, tavaly nyár óta három döntőbe jutott be különböző klubcsapataival (MLC, SA20, IPL), és mind a hármat elbukta! Most viszont nagyon úgy nézett ki, nem akar egy negyedik vesztes döntőt is: lassú kezdés után elkezdte felvenni a szokásos tempóját, majd miután De Kock kiesett mellőle, a 15. játszmában két négyessel, két hatossal és egy duplával egészen Dél-Afrika javára fordította az esélyeket! Ekkor 30 dobásból 30 pontra lett volna szüksége a csapatnak, és még 6 kapujuk megvolt – ki segíthet ilyenkor Indián, ha nem Bumráh és Pándjá? Ők jöttek is, és segítettek is. Előbb Bumráh lehozott egy 4-futásos játszmát, majd utóbbi kiejtette a már 50 fölött járó Klaasent, aztán újra Bumráh jött egy 2-futásos és 1-kapus (Jansen) játszmával: ekkor már 20 pont hiányzott az afrikai győzelemhez 12 labdából. A 19. játszmában besegített még Arsdíp Szinh is: ezt ős is határ nélkül teljesítette, így végül 6 dobással a vége előtt 16 futás választotta el Dél-Afrikát az első vébécímüktől. Az utolsó játszmát megint Pándjá dobta, és mindjárt az első dobásból kapu született: az afrikaiak nagy bánatára a hátralevő legjobb ütős, David Miller esett ki, egy nem mindennapi elkapás által: Szúrjakumár Jádav ugyanis a határra rohant, ahol a labda esett lefelé... elkapta, de mivel a lendület kivitte őt a pályáról, így még mielőtt kilépett, feldobta azt a levegőbe, majd miután visszatért a pályára, ismét elkapta! A következő labdából Rabada 4-ese még ráijesztett Indiára, és egy kis reményt adott Dél-Afrikának, de az utolsó 4 dobásból már alig sikerült pár pontot összekaparni (konkrétan csak 1 rendes futást és 3 extrát), így India szűken, de 7 futással nyert!
2011 után, vagy ha NH20-ra szűkítjük, 2007 után tehát újra India a világbajnok, méghozzá egy igen emlékezetes döntő után, amiről még sokan és sokat fognak beszélni a jövőben! Dél-Afrika rendkívül bosszús lehet, hogy így kicsúszott a kezükből a kedvező állás, de valljuk be: az indiai dobójáték olyan kiváló volt, hogy az sem lett volna igazságos, ha nem India nyer.
Az utolsó dobás után felszabadultak az érzelmek. Pándjá örömkönnyekben, Kohlí diadalmas ordításban tört ki, míg Klaasen teljesen összetört. A meccs legjobbját, Kohlít csapattársai a vállukra emelték, és úgy hordozták – az eső pedig eleredt és egyre erősödött. Pont jókor, köszönjük, bárki is intézte!
Ez a mai eredmény egyébként még valamint jelent: Ráhul Dravir tehát a csúcson kel fel India kispadjáról: már régóta tudni lehetett ugyanis, hogy a torna után a vezetőedző távozik. Egy biztos: utódjának, bárki is lesz az, magasra van téve a léc! Van viszont valaki, akinek tudni nem lehet a jövőjét, csak sejteni: sokan gyanítják, hogy Quinton de Kockot ma láttuk utoljára Dél-Afrika címeres mezében játszani.
A torna legtöbb futását egyébként az afgán Rahmánulláh Gurbáz gyűjtötte be: ő 281-ig jutott, míg a legtöbb kaput, 17-et, honfitársa, Fazalhak Fárúkí szerezte, valamint vele holtversenyben Arsdíp Szinh is, ugyanis ő azon kívül, amit említettünk, ma még egy kaput összehozott. De a torna legjobbjának nem közülük választottak valakit: Dzsaszprít Bumráh lett az, aki ugyan csak
15 ütőst ejtett ki, de egyrészt ezt gyakran kulcspillanatokban tette, másrészt egyéb mutatói egészen hihetetlenek voltak: gazdálkodása 4,17 lett, míg dobási átlaga 8,26!
