Rohit Sarmá, Virát Kohlí és Ravindra Dzsadezsá is visszavonul az NH20-tól

2024. június 30. (utolsó módosítás: 2024. június 30. 19:12) – Szerző: Krikettgalaxis

Miután világbajnoki győzelemhez segítették az indiai válogatottat, a két világhírű ütős egymás után jelentette be: ez a döntő volt az utolsó NH20-as meccsük. Más formátumokban viszont még láthatjuk őket a pályán ezután is. Később érkezett a hír, hogy Ravindra Dzsadedzsá is ugyanígy döntött.

Rohit Sarmá 2023-ban (illusztráció)Rohit Sarmá 2023-ban (illusztráció)

A kép szerzője: Az indiai Miniszterelnöki Hivatal (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Rohit Sarmának ugyan a döntője nem sikerült jól, de előtte nagy szerepet vállalt abban, hogy a csapat legalább eljutott odáig. Még fantasztikusabb az ezt megelőző NH20-as pályafutása: mindent összeadva 2007-től kezdve 159 mérkőzésen lépett pályára, ezek alkalmával pedig 4231 futást szerzett, ami a legtöbb a világon. A 37 éves játékos elmondta: ENN-ben és tesztben még a válogatott rendelkezésére áll ezek után is.

Virát Kohlí ezen a vébén egész más utat járt be, mint Sarmá: ő korábban gyengélkedett és éppen a döntőn nyújtotta a legjobb teljesítményt. De teljes pályafutása igen hasonlóan alakult, már ami a számokat illeti: 2010 óta 125 meccsen 4188 futást gyűjtött össze, amivel a világon a második Sarmá mögött. Kohlí még csak 35 éves, így tőle méginkább várható, hogy más formátumokban még játszani fog, bár ezt búcsúzásakor nem említette meg.

Döntésük nem volt váratlan, bár konkrétan korábban egyikük sem célzott rá. Azonban azt mindenki láthatta, hogy miután a 2022-es világbajnokságon kiestek az elődöntőben, egyikük sem játszott egyetlen NH20-at egészen sokáig, csak idén januárban jelentek meg újra a válogatottban: sejteni lehetett, hogy azért, hogy még utoljára ott legyenek a mostani világbajnoki keretben.

Később érkezett a hír (ezzel mi is utólag egészítettük ki a sajátunkat), hogy a szintén 35 éves Ravindra Dzsadedzsá is befejezi NH20-as pályafutását. Ő 2009 óta szerepelt ebben a formátumban a válogatottban, és 74 mérkőzést játszott le, amelyek során 515 futást és 54 kaput halmozott fel. Ezen a vébén csak epizódszerepek jutottak neki, ami szintén előrevetítette, hogy a jövőben már nem igazán fogjuk őt látni. Legalábbis NH20-ban, ugyanis ő is kijelentette: az ENN-től és a teszttől még nem vonul vissza.


Alapból nem látható kép
×