A nőknél NH20-ban már nem kapott ki Dél-Afrika

2024. július 9. – Szerző: Krikettgalaxis

Az elveszített ENN-sorozat és az elveszített teszt után most a legrövidebb hivatalos formátumban sikerült legalább a döntetlent kiharcolnia az Indiában vendégeskedő Dél-Afrikának, miután a 3-ból egyet-egyet nyert mindkét csapat, egy pedig az eső áldozata lett.

(Egykor) fehér krikettlabda (illusztráció)(Egykor) fehér krikettlabda (illusztráció)

A kép szerzője: YellowMonkey/Blnguyen (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Az első találkozó sajnos nem csak az eredmény, hanem két sérülés miatt maradt emlékezetes. De kezdjük az előbbivel, hiszen az sem volt semmi, hogy a három ENN-beli és a tesztbeli vereség után Dél-Afrika ezúttal már győzelemmel tudta elhagyni a pályát! Már Laura Wolvaardt sem kezdte rosszul az ütést, hiszen 33 pontot gyűjtött be, de ez még semmi volt a 3. rendű Marizanne Kapphoz képest, aki 57-ig jutott – de még az is semmi volt a második rendű Tazmin Britshez képest, aki meg 81 pontot szerzett! Az egyetlen igazi veszélyt az indiai dobók közül Púdzsá Vasztrákar jelentette, aki társainál sokkal takarékosabban gazdálkodott, és két ütőst is kiejtett, köztük Britst is. Igaz, hogy a kergetés során India sem mutatott éppenséggel gyenge játékot, náluk is volt 50-es (Dzsemimár Rodriksz, ráadásul ő 177-es aránnyal ütött), és Szmriti Mandháná is megközelítette az 50-et, de végül a csapat 12 futással lemaradt. És most a sérülésekről: először Ricsá Ghos sérült meg, amikor az első játékrész 16. jászmájában elrontott egy vetődéses elkapást: valószínűleg a földbe ütötte be a fejét, ezért elhagyta a pályát, és helyére Umá Cshetrí állt be helyettesítő kapusnak, később pedig végleges cserével le is cserélték, de nem Cshetríre, hanem Szadzsívan Szadzsánára. A másik, elsőre szintén csúnyának látszó eset a 2. játékrészben történt, amikor Britst a 6. játszma végén hordágyon kellett levinni a pályáról, annyira fájt a lába: később kiderült, hogy csak zúzódásai vannak.

A második mérkőzés is egy elég jó afrikai első félidővel érkezett, ám sajnos a másodikra eső miatt nem kerülhetett sor, így eredmény nélkül végződött. Pedig izgalmas csatát ígért, hogy Dél-Afrika 177 pontot gyűjtött: éppen annyit, mint India múltkor! Szerencsére Brits játékra alkalmas állapotban volt: hát be is gyűjtött 52 futást, viszont Ghos nem lépett pályára: így Cshetrí kezdett a kapu mögött. Érdekesség, hogy az első hét rendű ütős mind két számjegyű eredményt ért el: még a 7. rendű Annerie Dercksen is, aki pedig csak 3 dobással nézett szembe a 20. játszma legvégén, de azt mind négyesre ütötte. Az indiai dobók közül csak Dípti Sarmá volt takarékos: ő 5-ös gazdálkodással dobott, és még két kapuja is volt. De azt már nem tudjuk meg, hogy a dél-afrikaiak hogyan dobtak volna.

A mai, harmadik meccs viszont egészen más képet mutatott, mint az első kettő. Ismét Dél-Afrikára került a sor, hogy elsőként üssön, és bár Laura Wolvaardt mindjárt az elején megszerezte 6000. nemzetközi futását, de utána gyorsan kiesett egy Srejanká Pátil-dobásból, majd szépen sorban követték őt a többiek is. Brits még szerzett ugyan 20 futást, de ilyen sokat mások már nem, sőt, 10-nél többet is csak egyvalaki rajta kívül (Anneke Bosch), így annak ellenére, hogy nem valami nagyon gyors összeomlás történt, mégis csak 84 pontot tudott felhalmozni a csapat. A dobók közül ketten voltak ma nagyon eredményesek: Púdzsá Vasztrákar 4 kapuja miatt, Rádhá Jádav pedig 3 kapuja és 2,0-s gazdálkodása miatt. A kergetés aztán semmiféle gondot nem okozott a hazaiaknak: a nyitó pár, Saifálí Varmá és az 50-et is átlépő Szmriti Mandháná kevesebb mint 11 játszma alatt levadászták a célt. A sorozatot lezáró pillanatok igen kellemesen, barátságos hangulatban teltek, végül a két csapat együtt fényképezkedett le egy nagy, Győztesek feliratú táblával és a kupával.

A két együttes örökmérlege azonban a mostani döntetlen ellenére is viszonylag erős indiai fölényt mutat: 19 női NH20-ból 10-et nyertek ők, 6-ot Dél-Afrika, míg 3 eredmény nélkül végződött.


Alapból nem látható kép
×