Még időben, a 4. napon megnyerték az angolok a tesztet
2024. augusztus 24. – Szerző: Krikettgalaxis
Nem csak egy, de két ellenféllel is meg kellett küzdnie az angoloknak a manchesteri teszt negyedik napján: Srí Lanka mellett az idővel is, ugyanis holnapra megint esős időt jósoltak a hozzáértők, így tudták: ha ma nem zárják rövidre, akkor minden eddigi erőfeszítésük kárba veszhet.
A Háromoroszlánosok jelképe (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Tegnap estére már kialakult ugyan egy 82 futásos vendégelőny, de 6 elvesztett kapu árán, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy 82/6-ra állnak úgy, hogy az angoloknak lesz egy teljes játékrésze – és mostanában ők igencsak kedvelik, amikor a végén kergethetnek! Ez azt jelentette, hogy a győzelemben már csak a legvérmesebb Srí Lanka-i szurkolók reménykedhettek – de persze megpróbálni azért meg kellett.
A mai nap mégis az angol rajongók számára kezdődött egy rossz hírrel: kiderült, hogy Mark Wood egy korábban összeszedett izomsérülés miatt ma még csak a mezőnybe sem jön be, nem hogy dobni. Mivel ez már korábban is gyanús volt, talán ezért is pótolták a kiesett Ben Stokest egy gyors dobóval egy ütős helyett.
A harmadik játékrészben tartottuk tehát a kezdéskor, a pályán a 20-pontos Dinés Csandimállal és az 56 pontos Kamindu Mendisszel középen. Tegnap éppen 60 játszma telt el a játékrészből. Nem mondhatjuk, hogy lassan csordogáltak volna az események: Csandimál és Mendisz is egy viszonylag agresszív játékot vett elő, voltak olyan játszmák mindjárt az elején, amikor 12 meg 13 futás gyűlt össze. A 71. játszmában az addigi gyors dobók egyikét felváltotta a pörgető Shoaib Bashir, de sok változást ő sem hozott, hamarosan pont az ő egyik dobásából lett meg Csandimál 50-ese is. Az ebédet 13:15-re tervezték, de 12:20 táján eleredt az eső, így már akkor, 153-as Srí Lanka-i vezetésnél szüneteltetni kellett a játékot. De mivel ez a leállás nem volt hosszú, csak nagyjából fél óra, így nem hozták előre az étkezést, hanem még folytatták előtte egy kicsit a játékot: ez alatt pedig többek között elérkezett a 81. játszma, amikor ki lehetett kérni az új labdát: ez rögtön meg is történt, ám nem a dobóknak, hanem Mendisznek hozott szép emlékeket: az új labda ellen az első 3 dobásból 6 futást szerzett, amivel meglett a százasa. Ebédig még mindig nem esett ki a társulás egyik tagja sem: az állás ekkor 291/6 volt, azaz gyakorlatilag 169/6 – ez azért már sokkal szebb Srí Lanka-i szemszögből nézve, mint reggel volt!
A folytatásban úgy tűnt, Mendisz semmiképpen sem akar lassítani: a 84. játszmában például az amúgy ma elég pazarló Gus Atkinson ellen három négyest is láttunk tőle, amivel a csapat pontszáma 300 fölé kúszott – innentől viszont hirtelen megváltozott minden. A 86. játszmában Atkinson egy megváltoztatott szögből dobott labdával végre ki tudta ejteni az akkor már 113-on álló Mendiszt, amivel megkezdődött a Srí Lanka-i végső összeomlás: a 87., a 88. és a 89. játszmában elvesztették az utolsó 3 kapujukat is, így az álmaik, hogy esetleg 250-es vagy még magasabb előnyt alakítsanak ki, gyorsan szétfoszlottak: csak 204 lett belőle.
Ez a 204 azért még késztethette volna kemény harcra az angolokat, ha mondjuk a Srí Lanka-i dobók mindannyian végig a lehető legjobbjukat nyújtják – ehhez képest a második labdából például Visva Pranándu egy olyan széleset dobott, hogy olyat ritkán látni: persze 5 extra lett belőle. Utána viszont Ben Duckettet igen hamar majdnem kiejtették: élezését elkapta Kuszal Mendisz (aki az eredeti kapust, az ujján tegnap megsérült Csandimált helyettesítette a poszton), csakhogy az elkapás utáni pillanatban a labda még leért a földre. Ugyanez viszont nem történt meg vele a 6. játszmában: mármint az igen, hogy a kapus elkapta, csak az nem, hogy szabálytalanul, így tehát elérkezett az első angol kapu (egyébként Aszita Pranándu 50. tesztkapuja) – csakhogy eddigre már 33 futásuk volt összesen, ami nem sok jót jelentett a vendégeknek. De ők tudtak újítani: sokan meglepődtek azon, hogy a pörgető Prabhát Dzsajaszúriját milyen hamar behozták, de ez a kísérlet megtérült, és a 13. játszmában sikerült kiejtenie Ollie Pope-ot. Sőt, a 16. játszma már a 3. ütős kiesését hozta: most Milán Ratnájaka végzett Dan Lawrence-szal – más kérdés, hogy Ratnájaka összességében továbbra sem dobott túl jól, az egész meccsen például 6 rossznak minősülő dobása is volt, ami elég sok. 16:30 táján, 22 játszma után elérkezett a teaszünet: Anglia ekkor 82/3-ra állt, vagyis már csak 123 futás hiányzott nekik – de azért teljesen nem nyugodhattak meg.
A most bent levő társulás, Joe Root és Harry Brook viszont tett róla, hogy megnyugodhassanak: bár a korábbiakhoz képest jóval kisebb pontaránnyal, de emiatt persze kevesebb kockázattal haladtak előre – már-már klasszikus tesztstílusban. A 30. játszmára már 100 alá csökkentették a hiányzó pontmennyiséget – de aztán a 35. játszmában a semmiből ismét előtűnt egy kapu: Dzsajaszúrija kapta el a saját maga által dobott labdát, ami Brooktól visszaérkezett hozzá. Ekkor viszont beállt az ígéretes fiatal ütős, Jamie Smith, aki egy százason már túl volt – és bár érdekes módon most úgy alakult, hogy 17 labdát kellett várnia, mire végre ő is szembenézhetett eggyel, de innentől kezdve folytatta azt a jó játékot, amit a második negyedben már láttunk tőle. Ő is óvatosan kezdett, de aztán a rendkívül hosszúra nyúlt határcsendet a 45. játszmában is éppen ő törte meg, ráadásul két egymás utáni négyessel, sőt, aztán volt még egy hatosa is. A 48. játszma egy nem túl gyakori jelenetet hozott: Root ellen nem adott meg a bíró egy LKE-t, és bár a videózás szerint a labda eltalálta volna a kaput, mégsem esett ki az ütős, mert van egy olyan szabály is, hogy ha a kaputól legalább 3 méterre van kint, amikor eltalálja őt a labda, akkor a bíró szava elv érvényes, függetlenül a számítógép labdanyomvonalszámításától. Márpedig itt megvolt a 3 méter, így Root maradhatott. És ha már maradt, hát el is jutott a maga 50-eséig – de csak pár dobással azok után, hogy Smith közben kiesett, amikor Aszita Pranándu jorkija betalált a kapujába. De most már olyan kevés hiányzott az angol győzelemhez, hogy ez mit sem számított: Root és Chris Woakes hamarosan bevitte Angliát a célba. A napból már nem sok volt hátra, így még éppen időben, hiszen holnap félő, hogy túl sok lett volna az eső!
