Hollandia NH20-ban is felülmúlta a két amerikai együttest

2024. augusztus 28. – Szerző: Krikettgalaxis

A házigazda Hollandia nyerte azt a háromcsapatos tornát, ahol rajtuk kívül még Kanada és az Egyesült Államok szerepelt. Az USA lett az utolsó, de nagyon könnyen alakulhatott volna pont fordítva is: lényegében csak 1 dobáson múlt.

Holland táj szélmalommal (illusztráció)Holland táj szélmalommal (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Egy héttel ezelőtt fejeződött be az világbajnokság 2. ligájának 4. fordulója, ahol ugyanez a három válogatott ENN formátumban mérte össze az erejét. Akkor a hollandok mindent vittek, Kanada pedig győzelem nélkül végzett. Most, ha már ott voltak a csapatok Hollandiában, rendeztek maguknak egy tét nélküli NH20-as tornát is, ahol szintén két-két meccset játszott mindenki mindenkivel.

Hollandia most is két magabiztos győzelemmel kezdett, míg a két tengerentúli együttes találkozóját elmosta az eső, így a félidőben le kellett fújni: pontosztozkodás lett a vége. Utána kisebb meglepetésre Kanada le tudta győzni a házigazdát, az USA pedig Kanadát, így a mai, utolsó mérkőzés, ahol a hollandok és az amerikaiak találkoztak, egy döntőnek is beillett: tudták, hogy aki ott nyer, az lesz a torna győztese is. Hollandia egy nem túl magas, 133-as célt állított fel, de az Egyesült Államok sem haladt túl jól a pontszerzésben – viszont a második félidő utolsó játszmájára csak összeszedtek valahogyan 128 pontot. Elég lett volna tehát akár egyetlen hatos, vagy akár a hátralevő hat dobásból 5 pont akárhogy máshogy – ám ez nem sikerült, mivel időközben 9 kaput elvesztettek, és most kiesett a 10. ütősük is. Így, ha nagyon szűken is, de Hollandia aratott diadalt itt is és összesítésben is.

A hat meccsen együttvéve a legtöbb futást a hollandiai Michael Levit gyűjtötte, aki 151-et szerzett, míg 9 kapujával a dobóranglista élén honfitársa, Kyle Klein végzett.


Alapból nem látható kép
×