Srí Lanka szépen csökkentette a hátrányt a 2. napon, de megint túl sötét lett a végén

2024. szeptember 7. – Szerző: Krikettgalaxis

Meglepően gyorsan lerendezte a tegnap még gyötrődő Srí Lanka-i dobóosztag a megmaradt 7 angol ütőst a londoni teszt második napján, de így is 325-ös hátrányból vághattak neki a második negyednek. Aztán, bár nekik is volt egy időszakuk, amikor többen gyorsan kiestek, végül 211/5-tel zárták a napot – idő előtt, mert megint besötétedett.

Egy tesztmérkőzés (illusztráció)Egy tesztmérkőzés (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Tegnap, mint emlékezetes, borult, néha esős volt a nap, a lényeg, hogy mindenképpen fényhiányban szenvedtünk. Emiatt nem is egy játszma végén, hanem 44.1-kor ért véget a játék, méghozzá 221/3-mal. Úgy tűnt, ha az angol ütősök még a dobóknak kedvező körülmények ellenére is ilyen szépen haladnak, akkor ma a folytatás is hasonló lehet, és akár egy igazi mamuteredményt is össze tudnak hozni.

Ehhez képest már a mai első játszmában akadt némi gondjuk. Igaz, hogy a nap második dobásából Harry Brook egy duplát szerzett, amivel meglett pályafutása 5000. (sőt, 5001.) első osztályú futása, de a következő dobásból elkapás miatt kiküldte őt a bíró. A játékos olyan gyorsan kikérte viszont a videózást, hogy már ekkor sejteni lehetett, hogy valójában nem ért bele: és mint kiderült, valóban így volt, szóval nem sokon múlt, de maradhatott a pályán. A 47. játszmában is csak a szerencsének köszönhette az újabb életét – vagy mondjuk Aszita Pranándunak, aki a mélységi csúcson már megcsinálta a nehezét az elkapásnak, de a legvégén valahogy mégis átsiklott a labda a kezei között... Viszont az ütősnek nem igazán sikerült kihasználnia ezeket az ajándék lehetőségeket, mert a pontjait alig tudta csak továbbgyarapítani, mire az 53. játszmában végre szabályosan is sikerült őt elkapni egy Milán Ratnájaka-dobásból. De közben ne feledkezzünk meg Pope-ról, aki tegnap már 100 fölé jutott: kiváló játékát pedig ma is folytatta. Az 58. játszma viszont neki sikerült olyanra, mint Brooknak a nap eleje: most ő úszott meg két kiesést. Először a bíró meg is adott egy LKE-t, de a visszajátszás megmutatta, hogy pár milliméterrel a láb-karó vonalán kívül pattant a labda, így a kiesés mégsem volt érvényes. Aztán meg egy belső élezése is csak alig kerülte el a saját kapuját, sőt, még négyes is lett belőle. Röviden összefoglalva az eddigieket: Srí Lanka sokkal jobban dobott ma, mint tegnap, de elképesztő balszerencsesorozat sújtotta őket. De, mint majdnem minden sorozat, ez is megszakadt egyszer: a 60. játszma végétől egészen gyorsan elkezdtek kiesni az angol ütősök. Először Jamie Smith még egy gyors dobásból – majd a 33. születésnapját tegnap ünneplő Srí Lanka-i kapitány, Dhanandzsaja da Szilvá úgy döntött, ha már nem tettek be a csapatba egy specialista pörgetőt sem, hát beáll ő is dobni, végülis ő azért nem rossz a jobbra csapódó labdákban. És ez be is jött: rövidesen két ütős búcsúját hozta el ő, aztán már tényleg nem kellett sok idő, mire az utolsó három is kiesett (ők megint sebes dobásokból). Pope időközben 154-ig jött föl, de mivel a többiek keveset szereztek, így Anglia alig több mint 100-zal tudta csak növelni a pontszámát tegnaphoz képest: 325-tel zártak.

A mai időbeosztás kicsit furcsára sikeredett: a második játékrészből egyetlen játszma telt el, és máris megálltak, mert jött az ebéd. Ez alatt az egy játszma alatt Petum Nisszanka szerzett egy futást, Dimut Karunáratna pedig egyelőre pont nélkül maradt. Hogy miért nem vonták össze az ebédet a játékrészek közötti szünettel, hogy kevesebb legyen a várakozás, nem tudni.

Ebéd után ez az 1–0-s arány a két ütős között rövidesen 21–0-ra módosult, és Karunáratna csak ezek után szerezte meg első futásait. Méghozzá 9-et, amivel összesítésben 6999 tesztfutásra jött föl – de a 7000 pont nem lett meg neki, mert Nisszanka, miután a rövid fedezet Olly Stone-hoz ütötte a labdát, meggondolatlanul futni hívta őt – Stone pedig kihasználta ezt, és egy közvetlen rádobással ledöntötte a kaput, ahova Karunáratna tartott. Ezek után egy elég... érdekes? kínos? nevetséges? jelenetsor következett: a Chris Woakes, a sebes dobó által dobott játszma közepén a bírók megmérték a fényt, és túl gyengének találták ahhoz, hogy engedélyezhessék a gyors dobásokat. Woakes mégis befejezhette a játszmát – négy pörgetett labdát dobva! Ezek után újabb mérés következett, és akkor meg már azt állapították meg, hogy mégis elég világos van ahhoz, hogy jöhessen dobni például Gus Atkinson... De essék szó most már inkább az ütősökről: Nisszanka és az új ember, Kuszal Mendisz ugyanis hiperagresszív stílusra kapcsolt, még a Baz-labda átlagát is felülmúlva 10 játszma után például már 61/1-nél tartottak! Sőt, az arány tovább nőtt a következő játszmában is, igaz, közben Woakes (ezúttal már a szokásos stílusában dobva) kiejtette Mendiszt. De még a 14. játszma végén látott 83/2 is igen szép volt a vendégek részéről – ebbe rondított bele azonban Stone kétszer, az újonc Josh Hull pedig egyszer: három játszma alatt 3 ütőst ejtettek ugyanis ki, így Srí Lanka hirtelen 93/5-re zuhant vissza! Ebben a pillanatban fennállt a veszélye, hogy akár egy folytatódó összeomlás következzen, akár még olyan gyors is, hogy továbbjátszás legyen belőle – ez azonban nem következett be. Mármint nem csak a továbbjátszás, nem csak a gyors összeomlás maradt el, hanem semmilyen összeomlás sem volt. Dhanandzsaja da Szilvá és Kamindu Mendisz megvetette a lábát a pályán, és a társulás kikezdhetetlennek bizonyult. A 28. játszma után elérkezett teáig például 142/5-re hozták föl a csapatot. Közben a sötétség tovább fenyegetett, és volt egy olyan pillanat is, amikor úgy tűnt, még az eső is elkezd esni, de legalább abból szerencsére nem lett semmi.

Tea után újabb fénymérés jött, és ezúttal megint úgy döntöttek, csak lassú dobások mehetnek. Így a nap hátralevő részében kizárólag Shoaib Bashir, Dan Lawrence és Joe Root dobott. Méghozzá többnyire ártalmatlanul. Bár mondjuk a 33. játszmában volt egy elkapási esély Da Szilvá ellen, de azt, bármilyen könnyű is lett volna, Hull elejtette. De Da Szilvá a 38. játszmában már 50-esnél tartott, a 43. játszmában pedig Mendisz is elmondhatta magáról ugyanezt. Utóbbi tehát bemutatkozása óta már a 6. egymás utáni teszten szerzett legalább egy 50-est: Srí Lanka-i játékosnak még soha nem volt ilyen hosszú sorozata! A 45. játszma után aztán az a közös (?) döntés született, hogy ez így nem mehet tovább. A fény miatt nem dobhattak a gyors dobók, a pörgetőknek meg nem ment jól, így az angolok nem akarták folytatni a pörgetést: az egyetlen megoldás a játék megállítása volt, majd, mivel a helyzet nem javult, hamarosan az egész napot lefújták. Srí Lanka 93/5-ről 211/5-re jött föl, és már csak 114 futás a hátrányuk.


Alapból nem látható kép
×