A Saint Luciának sem jött be a hazai pálya

2024. szeptember 8. – Szerző: Krikettgalaxis

A CPL újabb szakasza kezdődött el: ezúttal a Saint Lucia Kings az egyik csapat, amelyik sorozatban otthon játszik többször. De ahogy a Saint Kittsnek és az Antiguának, úgy nekik sem hozott sok jót a hazai pálya: súlyos vereséget szenvedtek ugyanis a Guyana Amazon Warriorstól.

A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)

A kép szerzője: Bill Cameron (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Mint ismert, logisztikai okokból a CPL előrehaladása nem egyenletes: hogy kevesebbet kelljen ide-oda utazgatni, úgy szervezték meg, hogy először a Saint Kitts és az Antigua lejátszotta az összes hazai mérkőzését (vagyis még nem teljesen múlt idő, mert egy még hátravan), aztán pedig a Saint Lucia és a Barbados lesz a következő – igaz, itt már nem csak hogy egyenletes nem lesz, de kiegyenlített sem, mert például a Kings nem is játszik 5 hazai meccset összesen. De sorban hármat igen: ezek közül pedig most érkezett el az első. És nem is akármilyen összecsapás ígérkezett, hiszen ők is, csakúgy, mint az ellenfél, a Guyana, megnyerték az eddigi két fellépésüket, így a mai győztes nagy lépést tehetett a továbbjutás felé azzal, hogy 6 ponttal biztosan a tabella élére ugrik. Tavaly a guyanaiak majdnem veretlenek maradtak a csoportkörben, de csak majdnem: egyszer ugyanis kikaptak, méghozzá pont a Saint Luciától – később pedig bajnokok lettek.

A hazaiak ugyanazzal a csapattal léptek fel, mint múltkor, de a Warriors cserélt párat. Először is, mivel a korábban leigazolt Szaím Ajúb pakisztáni kötelezettségei miatt az egész idényre elérhetetlen, az ő helyére beszerezték Moeen Alit. Igen ám, de még Ali is Angliában játszik a Blast bajnokságban, így addig pedig őt helyettesítendő megegyeztek az új-zélandi Tim Robinsonnal. Ő egyébként Ali megérkezése után is marad, mert akkor meg Rahmánulláh Gurbáz távozik az afgán válogatotthoz... Szóval a csapat egyik mai új embere Robinson volt, a másik pedig a visszatérő Shamar Joseph: miattuk Kevin Sinclair és Raymon Reifer maradt ki.

A dobást választó Guyanának elég jól sikerült a kezdés: a Kings neves kapitányát, Faf du Plessist például már a második játszmában ki-LKE-zték, majd amikor a Johnson CharlesAckeem Auguste társulás már éppen beindulni látszott, és két-két négyest is beütöttek gyors egymásutánban, Auguste-tal is sikerült végezni. És még mielőtt az erőfölény befejeződött volna, Keemo Paulnak volt egy zseniális játszmája: ő ekkor újabb két embert ejtett ki, így a kékek 47/4-gyel zárták az első 6 játszmát. De ha Paul játszmáját zseniálisnak mondtuk, akkor minek nevezzük Imran Tahir következőjét? Mert míg Paul játszmájában a két kapu mellett azért két határ is volt, addig a rutinos kapitány egy szintén két kaput hozó sorozatot dobott le, de ő csupán 2 futásért cserébe! A 7 játszma után látott 49/6-ra már csak az összeomlás szó tűnt megfelelőnek. Bár kizárva nem volt, de várni lehetett, hogy ezek után nem lesz ebből már semmi magas összpontszám: de azért Matthew Forde még szépített rajta egy kicsit. A 11. játszmában például két egymás utáni hatosa is volt – más kérdés, hogy az utána következő labdából csak Ázam Hán, a kapus hibáján múlt, hogy nem lett belőle kifutás: könnyű esély lett volna, de a kapus túl proaktív volt, és még azelőtt véletlenül ledöntötte a kaput, hogy elkapta volna a hozzá a mezőnyből odahajított labdát. Ezek után pedig már több határ nem is született az első félidőben, de egy duplakapus játszma még igen: a 15-ödikben Gudakesh Motie duplázott – és ezzel el is fogyott a Saint Lucia. Annyi szépségtapasz volt számukra, hogy legalább három számjegyű eredményt sikerült elérni – igaz, a lehető legkisebb három számjegyűt, azaz 100-at.

Az Amazon Warriors az elmúlt meccseken mindig meglepte azzal a világot, hogy valaki olyat tettek be nyitó ütősnek, akire nem számítottunk. Most is egy új emberrel próbálkoztak, de ez nem volt meglepő: Robinson volt az, a szokásos Gurbáz mellett. És igazán jól is kezdett: 2 játszma után már 15 futása is volt, miközben az afgánnak még csak kettő – ám Gurbáz ezt nem hagyta annyiban, és a 3. játszmában Forde dobásaiból négy (!) hatost zúdított ki a pályáról. Hamarosan még Robinson is bejelentkezett újabb 3 határral, így hiába esett ki ő végül a 6. játszmában, az erőfölény így is 64/1 lett: mondanunk sem kell, hogy a győzelmivalószínűség-mutató a lehető legerőteljesebben kilengett a Guyana felé. Amikor pedig a 7. játszma újabb 3 Gurbáz-hatost hozott, már biztos, hogy a legelszántabb Saint Lucia-rajongók is letettek a győzelemről. 7.1 után már csak 10 futás hiányzott a vendégek sikeréhez, de azért ezzel a 10-zel még megszenvedtek egy kicsit – kicsit, de nem nagyon. Núr Ahmad, azok után, hogy korábban Robinsont is ő pörgette ki, most még két ütőst kiejtett, köztük honfitársát is, és egyszer még Alzarri Joseph is eredményes volt, de így is csak annyi változott, hogy akkor most nem 9, hanem 6 kapuval nyert a Guyana. Nem igazán számít.

Mivel a győzelem 10 játszma alatt sikerült, ez nem csak a csapat pontszámát emelte meg kettővel, de az NFA-jukat is nagyon megdobta. Így amellett, hogy pontszámuk miatt fölugrottak a tabella élére, később is jó helyzetben lesznek, ha esetleg valakivel pontegyenlőségük alakul ki. De azért a Saint Lucia sincs nagyon rossz helyzetben, jelenleg a 3. helyen állnak.


Alapból nem látható kép
×