NH20-ban is megtréfálták az ír nők az angolokat

2024. szeptember 15. – Szerző: Krikettgalaxis

A nemrég befejeződött ENN-sorozatban is meglepetésre az egyik találkozót meg tudták nyerni a sokkal gyengébbnek hitt írek, most pedig egy kétmeccses NH20-as sorozatot hoztak le 1–1-re az esélyesebb angolok ellen. Ezúttal nem az eső miatt volt csak két mérkőzés, hanem így is tervezték.

A Baile Átha Cliath-i várkastély (illusztráció)A Baile Átha Cliath-i várkastély (illusztráció)

A kép szerzője: AwOiSoAk KaOsIoWa (Panoramio), licenc: CC BY-SA 3.0

Az első találkozó az angol újoncokról és egy nagy visszatérésről szólt. Először is: négy olyan játékos került be a csapatba, akik még nem játszottak NH20-at, közülük hárman (Georgia Adams, Seren Smale és Charis Pavely) más formátumot sem, csak Paige Scholfield volt az, akit ENN-ben már láthattunk. Másodszor pedig a nyitó ütős, Bryony Smith szinte napra pontosan két évvel ezelőtt volt utoljára válogatott, ma pedig újra: ezt aztán egy szép 58-cal ünnepelte meg, miközben csupán 30 labdával nézett szembe. A többi debütáns közül ütésben csak Smale alkotott valami kézzel foghatót: neki 25 pontja lett, míg a már tapasztaltabb Mady Villiers volt a csapat második legeredményesebbje, hiszen ő 15 dobásból 35 futást kaszált be. Az ír dobók közül Freya Sargent három, míg a Maguire-nővérek, Jane és Aimee összesen 5 kaput szereztek. De az angolok így is 176 futásig jutottak el, aminek Írország a nyomába sem ért: mivel náluk csak Orla Prendergast 52 pontja volt szép, illetve a 8. rendű Ava Canning 25-je közepes, de a többiek teljesítménye szinte a nullával volt egyenlő. Nem úgy az angol dobóé, az újonc Pavelyé, aki 3 kapuval örvendeztette meg a szurkolóit. Végül az írek csak 109-et tudtak teljesíteni, vagyis egy nagy vereségbe futottak bele.

A második, mai meccsen már csak egy angol újoncot láthattunk: a 20 áves Ryana MacDonald-Gayt. Az első játékrészben ő azonban nem játszott szerepet, mert az írek a dobást választották. Az angoloknál ismét Bryony Smith és Tammy Beaumont nyitott, és ismét lehozták kapuvesztés nélkül az erőfölényt, de ezúttal Beaumont jutott tovább: ő 40 futással zárt ma. Később a 4. és az 5. rendű Scholfield és Adams is elég szépen teljesített, 150 fölötti aránnyal ütöttek mindketten, és összesen több mint 50 futást zsebeltek be. Végül Adamst és a rendben utána következő Hollie Armitage-t is Orla Prendergast dobta ki, és a lejjebbi rendű ütősök sem szállítottak sok pontot, így az angolok 169-cel végeztek. A kergetés viszont egész máshogyan alakult, mint múltkor: Gaby Lewis is elhozott 38 futást, Leah Paul is 27-et, de aki igazán kimagaslott, az megint Prendergast volt, aki 51 dobásból 80 pontot ütött! Aztán ha valaki emlékszik még arra a 4 nappal ezelőtti ENN-meccsre, ahol az írek az utolsó játszmában nyertek, kísérteties hasonlóságot fedezhet fel a mai végjátékkal: ott is Mady Villiers dobta az utolsó játszmát, és ott is két kaput szerezve majdnem meg tudta hiúsítani az ír győzelmet – de itt is hiába ejtett ki két ütőst a legvégén, megint sikerült az íreknek beérniük a célba.

Ez az utóbbi volt Írország valaha volt első győzelme női NH20-ban Anglia ellen – bár érdekes módon eddig nagyon keveset találkozott a két szomszéd ország. Az örökmérleg így jelenleg 3–1 Anglia javára.


Alapból nem látható kép
×