CPL: 100 pontig sem jutott a listavezető semleges pályán

2024. szeptember 21. – Szerző: Krikettgalaxis

A guyanai pályán rendezett Barbados RoyalsSaint Lucia Kings meccs még a stadionban utoljára lejátszott tegnapi mérkőzésnél is kevesebb futást hozott: a Royals játékrésze 96 ponttal ért véget, de a Kings bizonyította, hogy nem feltétlenül a pályával van baj, és gyorsan lekergette a kis célt.

A Saint Lucia-i Piton-hegyek (illusztráció)A Saint Lucia-i Piton-hegyek (illusztráció)

A kép szerzője: Rennboot (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Az idei CPL eddigi 21 mérkőzésén mindig az egyik csapat otthon játszott, ez a 22. volt az első, amit semleges pályán bonyolítottak le – bár bevalljuk, nem tudjuk, miért, mert így a Barbados csak négy hazai találkozót játszott. Mindegy, talán még jól is jött nekik, hogy többet gyakorolhatnak itt, a providence-i pályán, ugyanis a teljes rájátszásra később majd itt kerül sor, és ők már most bebiztosították helyüket a rájátszásban. Ami a Kingst illeti: ők is majdnem bebiztosították, de azért a hátralevő 4 meccsükből egyet legalább jó lett volna megnyerniük ahhoz, hogy matematikailag is biztos legyen a továbbjutásuk. És miért ne lehetett volna az az egy már pont ez?

Mindkét csapat egyet változtatott az összeállításán legutóbbi fellépéséhez képest. A Saint Lucia Shadrack Descarte helyére hozta be az elég tapasztalatlan Mikkel Goviát, míg a Barbadosnál Navín ul-Hakot Keshav Maharaj váltotta.

A Royals az ütést választotta, és úgy döntöttek, visszahozzák nyitónak azt a Rahkeem Cornwallt, aki 3 utolsó játékrészében, amikor ütött, összesen 0 pontot hozott a konyhára – és mindjárt az első dobásból szerzett is egy szimplát, így remélhették, hogy talán most már lelkileg is felszabadul, és innentől jól fog menni neki a játék. Hát nem így lett. A 2. játszmában Alzarri Joseph először a 2 ponton álló Quinton de Kockot dobta ki, majd pár labdával később a szintén 2-vel rendelkező Cornwallt is elkapták egy Joseph-dobásból. Bár a 3. rendű Kadeem Alleyne első labdaérintése négyest hozott, de többre tőle sem futotta: őt Roston Chase ejtette ki úgy, hogy egyébként talán pár milliméteren múlt, hogy nem lépett túl a vonalon dobás közben. És mivel hamarosan Joseph Rovman Powell kapitányt is LKE-be csapdázta, így az erőfölény 28/4-gyel ért véget. Nem sok javulást hozott a következő időszak sem: Alick Athanaze is rövidesen kiesett, Khary Pierre pedig szűzre dobta a 10. játszmát, így a félidő felénél 45/5-öt mutatott az eredményjelző: már most nagyon érett a Royals veresége! Sorsukat pedig végképp megpecsételte Chase a 11. játszmában, amikor újabb két ütőst ejtett ki: innentől már az is csoda volt, hogy a Barbados egyáltalán a 20 játszmát le tudta úgy játszani, hogy nem fogyott el a teljes csapat. Ugyanis ez történt, de mivel a 12–17. játszmában egyetlen határ sem született, és később is csak pár darab, így összesítésben még a 100 futást sem tudták elérni, csak 96-ot. Nem éppen a várakozásoknak megfelelő eredmény a tabella első helyezett csapatától!

De azért annyira simára a kergetés sem sikeredett, kiváltképp az eleje. Az első játszmában egy hosszú szünetre volt szükség, amíg Johnson Charlest, a Saint Lucia ütősét ápolni kellett, aztán ő a második játszmában már ki esett, sőt, a 3. játszmában, amit ráadásul Mahís Tíksana szűzre hozott le az 1 ponton álló Ackeem Auguste is búcsúzott. Azonban a másik nyitó ütős, a rutinos Faf du Plessis sokat mentett a helyzeten, és neki köszönhetően az erőfölény már 38/2-vel zárult, sőt, mire ő a következő játszmában kiesett, már a 4. rendű Chase is beütött többek között két négyest, így a cél fele már 7 játszma alatt a zsebükben is volt. A másik felét pedig már gond nélkül gyűjtötte be Chase és Tim Seifert: nem túlzottan sietve, de éppen elég gyorsan ahhoz, hogy még a csapat NFA-ját is jócskán föl tudják tornászni. Ugyanis a célt már a 14. játszmában elérték, és így pontszámban beérték a Barbadost, és nettó futási arányban is szépen megközelítették őket. De el nem érték, így meg kellett elégedniük (egyelőre?) a második hellyel, a Royals pedig (egyelőre?) maradt az első.


Alapból nem látható kép
×