Öt éven belül harmadik döntőjére készülhet a Saint Lucia

2024. október 3. – Szerző: Krikettgalaxis

A Saint Lucia Kings jutott be elsőként a 2024-es CPL döntőjébe, miután az eső miatt lerövidített első elődöntőben 15 futással felülmúlta a tavalyi bajnok Guyana Amazon Warriorst. Utóbbiak így a Barbados elleni második elődöntőben vívhatják ki a továbbjutást.

A Saint Lucia-i Piton-hegyek (illusztráció)A Saint Lucia-i Piton-hegyek (illusztráció)

A kép szerzője: Rennboot (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

A legkényelmesebb egyenes kieséses mérkőzés következett a CPL-ben: az első elődöntő, ami valójában nem is egyenes kieséses, hiszen a vesztes még egyszer próbálkozhat majd az első elődöntőben. Igazságos rendszer (hiszen az alapszakasz két győztesének így több az esélye), de kicsit elvesz az izgalmakból, legalábbis egyetlen meccs erejéig biztosan. A két csapat egyébként rendkívül hasonlóan teljesített a csoportkörben: mindketten 10-ből 7-et nyertek, és még az NFA-juk is igen közel állt egymáshoz, így megjósolhatatlan volt a mai kimenetel.

A hazaiaknál (ez a Guyanát jelenti) Kevlon Anderson helyére mára Raymon Reifert tették vissza, míg a Kingsnél két változtatás történt: kimaradt Aaron Jones és Shadrack Descarte, akiket Matthew Forde és az abszolút Húsz20-as (nem csak CPL-beli) újonc, Johann Jeremiah pótolt.

A pénzfeldobást a kékek nyerték, és az ütést választották. Meg is érkezett hát a pályára két jó formában levő ütősük, Faf du Plessis és a CPL összesített történelmi ütősranglistáját vezető Johnson Charles – a társulás pedig az eddigi formájukat igazolva játszott ma is. Az erőfölény végére már 69/0-nál jártak, ráadásul Charlesnak már ekkor majdnem az 50-ese is megvolt – azt végül a 7.3-ban érte el. A félidő felénél még mindig ez a pár volt bent, az állás pedig már 115/0 volt: a helyzet már ekkor szinte reménytelenné kezdett válni az Amazon Warriors számára! Végül a 12. játszmában (kicsit érthetetlenül későn) behozták dobni a jobbra pörgető Moeen Alit is – aki szinte azonnal szállította is az áttörést, ugyanis a 4. dobásából végre elkapták a már 79-en álló Charlest. Du Plessis-nek ekkor még csak 37 futása volt, de hamarosan ő is föltornászta magát 50-re – aztán két dobással később őt is elkapták, ezúttal egy gyors Shamar Joseph-dobásból, ahol a fő érdem inkább az elkapóé, Rahmánulláh Gurbázé volt, aki ezúttal nem kapus volt, hanem éppen zárt hosszú, ahol egy rendkívül nehéz és látványos mozdulattal érte el a labdát. A hátralevő játszmák már nem sikerültek annyira kiemelkedően a Saint Luciának, mint az eddigiek, volt olyan is, hogy Dwaine Pretorius két szomszédos labdából ejtett ki két ütőst, így a csapat még a 200-at sem tudta elérni – de a 198-at igen, és az is nagyon veszélyes eredmény volt a Guyana számára.

A kergetés Gurbázzal és Keemo Paullal indult, ám ők messze nem tudták azt hozni, mint a másik nyitó pár. Főleg Paul, aki a 4. játszmában 100-as arány alatti eredménnyel esett ki. Gurbáz azért gyorsabban haladt előre, és még az erőfölényt is túlélte (akkor 43/1 volt az állás), de a 8. játszmát már nem. A 3. rendű Shai Hope-tól láttunk ugyan két hatost, de amellett túl sok volt tőle a nem-határ, így ő sem hozta el a megváltást. Shimron Hetmyer viszont elkezdte meghozni azt: bár a 11. játszma végén még csak 9 futása volt 9 labdából, de utána hirtelen két játszma alatt négy hatost szerzett, és a 13. játszma végére már 106/4-re emelte a csapatot. Ki tudja, hova vezethetett volna még ez, ha folytatódhat a mérkőzés? Ám nem folytatódhatott: kitartó csöpörgés kezdődött, ami miatt megállt a játék, és hiába várakoztak sokat a csapatok, egy idő után lefújták a meccset. A DL-eljárással újraszámolt cél 122-re jött ki, így a Saint Lucia 15 futással megnyerte a mérkőzést.

Hogy ki lesz a Kings ellenfele a döntőben, az majd pénteken (magyar idő szerint szombat hajnalban) kiderül: akkor játsszák majd le a Barbados és a Guyana közti második elődöntőt.


Alapból nem látható kép
×