Minden formátumot összesítve egyenlített Banglades a Karib-térségben

2024. december 20. – Szerző: Krikettgalaxis

Mint emlékezetes, tesztben 1–1, ENN-ben 3–0 volt az elmúlt hetekben az egymás elleni eredményük – most viszont kissé meglepő módon pont abban az NH20-ban nyert 0–3-ra a vendég Banglades, amiről előzetesen azt hittük volna, éppen ez megy majd a legjobban a Karib-térségnek.

Kumillái látkép (illusztráció)Kumillái látkép (illusztráció)

A kép szerzője: Shahidul Hasan Roman (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Tesztben tehát 1–1, ENN-ben 3–0, és most következett Karib-térség kedvenc formátuma, a Húsz20, méghozzá Saint Vincent szigetén. Mind ezek az előző eredmények, mind a kedvencség, mind a hazai pálya, mind a legutóbbi NH20-as összecsapásaik eredménye (ötből négy győzelem) a karibiak mellett szólt: lássuk, mi volt erre Banglades válasza!

Az első mérkőzésen például a győzelem volt a vendégválasz. De nem is akármilyen meccs volt ez, ide-oda hullámzott, érdemes megnézni például az eredménylapról elérhető grafikonokat, hogyan keresztezik egymást többször is a kukacok. Ezt, hogy időben váltakozott, hogy kinél van az előny, nagyrészt az okozta, hogy rendkívül kiegyenlítetlen volt az ütőjátékosok teljesítménye mindkét csapatban. Általában vagy nagyon kevés pontot ért el valaki (és több kapu esett egymás után), vagy viszonylag stabilan meg tudott maradni a pályán. Az első félidőben, amikor a vendégek kényszerültek ütésre, például hárman estek ki egy számjegyű eredménnyel (mindannyian az erőfölényben), a többiek viszont mind legalább 26 futást bezsebeltek (a legvégén bejövő egy embert kivéve), a nyitó Szaumja Szarkár pedig majdnem az 50-ig is eljutott. Összesítésben a csapat 147-tel zárt, ami nem volt túl fényes, de azért esetleg védhetőnek tűnt. De kicsit hasonló volt a második félidő is: heten nem érték el a 10 pontot, de hárman legalább 20-at szereztek, sőt, Rovman Powell 35 dobásból 60-at is! Ő egyébként Romario Shepherddel a végén egy 67-es társulást hozott össze, ami a válogatott történetének legjobb 8. kapus párja lett – de bengáli részről is született egy kis csapatrekord: Litan Dász négy elkapást és egy leverést bemutatva a legtöbb kapus általi kiejtést produkálta Banglades színeiben egy játékrészen belül. Az utolsó játszma előtt egyébként már csak 10 futás hiányzott a hazaiak győzelméhez, de Hászán Máhmudnak sikerült úgy ledobnia a játszmát, hogy ketten kiestek közben és határt sem tudtak ütni, így Banglades 7 futással megnyerte a találkozót. De amúgy mégsem Máhmud volt a dobók mai hőse, hanem Máhedí Hászán, aki korábban 4 ütőst is kiejtett.

A második összecsapás előtt Powell úgy nyilatkozott, ez most (ütős szempontból) még jobb sáv lehet, mint múltkor – de hamar kiderült, hogy nem lett igaza. Az ütésre kényszerülő bengáliak például 4 játszma után még csak 12/2-re álltak, és később sem javult fel lényegesen a játékuk, még annak ellenére sem, hogy egy apró esőzés miatt a félidő fele táján vizessé vált a fű, ami miatt a labda is, így azt a dobóknak nehezebb volt jól megfognia. Egyedül a 8. rendű (!) Sámim Hoszen volt képes átlépni a 30 futást, igaz, ő ezt igen szép aránnyal teljesítette, így a csapat összesített 129-éhez az ő hozzájárulása volt a leghasznosabb. A kergetés hangulatát nagyban meghatározta, hogy még az erőfölényben előbb Tászkin Áhmed, aztán Máhedí Hászán is két-két ütőst búcsúztatott, ráadásul az egyik Hászán-játszma szűz lett – ahogy hamarosan egy-egy szűz kapuvalt hozott össze Hászán Máhmud és Tándzsim Hászán Szákib is! A félidő felénél látott 44/6 már előrevetítette a végeredményt, azaz a bangladesi győzelmet: és így is lett, hiába néhány hősies hatos a maradék ütősöktől, a 19. játszmában az utolsó is kiesett közülük, miközben még a 100 pontot is alig lépték át...

A harmadik alkalommal pedig nem hogy a szépítés nem jött össze a hazaiaknak, de ez lett a legsúlyosabb vereségük a három közül. Banglades az ütést választotta, viszont egyik nyitójuk ma már nem Szaumja Szarkár volt, mert ő múltkor megsérült, hanem az eddig keveset látott fiatal tehetség, Párbhedzs Hoszen Iman. Ő pedig igen szépen megállta a helyét, hiszen 21-ből 39-et teljesített – ám ezt is bőven elhomályosította Dzsáker Álí mai teljesítménye, hiszen ő pedig 41 labdából zárt 72-neskivel! A hazaiaknál Akeal Hosein annak ellenére nem játszott, hogy a nemrég kiadott legfrissebb világranglistán ő lépett előre az első helyre NH20-as dobásban! Ott volt viszont Jayden Seales, aki NH20-ban újonc volt, illetve később ütésben megjelent a szintén debütáns Justin Greaves is. De egyikük sem távozhatott sikerélménnyel: Seales kapu nélkül maradt, majd miután Banglades egy igen szép 190-es célt állított fel, Greaves a harmadik rendben hamar csődöt mondott. De nem csak ő: a többiek eredménye között két kacsa és további három egy számjegyű eredmény volt megtalálható. Minden bangladesi dobó, aki csak próbálkozott, szerzett legalább egy kaput, Risád Hoszen hármat is, Hászán Máhmud pedig azzal tűnt még ki, hogy mindössze 3,0-val gazdálkodott. Mindezek eredményeként a Karib-térség már a 17. játszmában elvesztette az utolsó emberét, és súlyos, 80 futásos vereségbe szaladt bele.

Ezzel a karibiak történetük során először kaptak ki egy sorozatban 3–0 arányban Bangladestől. Összesítésben azonban még mindig ők vezetnek, igaz, már csak alig: 19 eddigi találkozójukból 9-et nyertek ők, 8-at Banglades, kétszer pedig nem született eredmény.


Alapból nem látható kép
×