Most az SA20-ban is jött egy tornatörténeti kergetés

2025. január 18. – Szerző: Krikettgalaxis

Tegnap az ILT20 történetének legnagyobb célját sikerült lekergetnie a Sharjah Warriorznak, ma pedig a dél-afrikai SA20-ban született egy ugyanilyen rekord azzal, hogy a Paarl Royals teljesítette a Pretoria Capitals által felállított 213-as célt.

A Föld legnagyobb gránittömbjei közé tartozó Paarli-sziklák Paarl közelében (illusztráció)A Föld legnagyobb gránittömbjei közé tartozó Paarli-sziklák Paarl közelében (illusztráció)

A kép szerzője: Karen Pagel (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Egyetlen pont és egyetlen helyezés választotta el egymástól a két csapatot – de ez csalóka, mert a Royals csak 3-at játszott eddig, a fővárosiak pedig 4-et. A vendég rózsaszínek egy győzelemmel kezdtek, aztán egy vereséggel folytatták, harmadik meccsüket viszont megnyerték: vajon ma is folytatódik a hullámzó teljesítményük? Ezzel szemben a Capitals először kikapott, aztán nyert – és volt még két mérkőzésük, ami eső miatt eredmény nélkül végződött, így az ő erejükről kevésbé kaphattunk eddig képet.

A hazaiak egy helyen meggyengültek legutóbbi meccsükhöz képest: Liam Livingstone elhagyta őket, hogy az angol válogatottban játszhasson India ellen – így helyére ma Will Smeed került be. A Paarl ellenben három helyen is cserélt legutóbbi összeállításán: Andile Phehlukwayo, Dunit Vellálagé és Bjorn Fortuin helyett most két SA20-újonc, Rubin Hermann és Ésán Málinga, valamint a rutinos Lungi Ngidi játszott. A pénzfeldobást a Capitals nyerte, és ezen a száraz felületen az ütés mellett döntöttek.

Az ütést Will Jacks és Rahmánulláh Gurbáz kezdte, és Jacks már az első játszmában 2 négyessel köszönt be, de aztán tőle ennyi volt: a 3. játszmában Málinga éppen őellene szerezte meg pályafutása első kapuját ebben a ligában. A következő társulás viszont, amit Gurbáz és Smeed alkotott, a határokat ugyanúgy hozta, mint az első pár, csak annyi volt a különbség, hogy ők sokáig nem estek ki. Igaz, a 6. játszmában, ismét Málinga dobásaiból két alkalommal is LKE-ért apelláltak a rózsaszínek, sőt, egyszer még a videózást is kikérték, de egyikből sem lett semmi, így az erőfölény 57/1-gyel zárult. Aztán amikor már úgy tűnt, a félidő feléig is elviszi ez a pár, akkor egy afgán belháborút, amely a már 42 pontnál járó Gurbáz és Mudzsíb ur-Rahmán között zajlott, a dobó nyert meg: labdája másfelé térült ki, mint amire az ütős számított, így könnyedén utat talált magának a középső karóig. A 94/2 persze így is inkább a fővárosiaknak tetszhetett jobban... Ahogy az is, hogy Smeed hamarosan az 50-esét is teljesítette, társa, Kyle Verreynne pedig nagy léptekkel indult el a maga 50-ese felé. Igaz, hogy Smeedet aztán 54-nél egy majdnem-de-mégsem jól eltalált ütés után a határon elkapták, és Rilee Rossouw is csak 14 futásra volt képes, de Verreynne még elviharzott 45-ig, a 6. rendű James Neesham pedig, akit egyébként nem sokkal korábban elkaptak, csak éppen kiderült, hogy magas röpte miatti rossz dobásból, az utolsó játszmában összehozott egy 4–6–4–6-ot, így a Pretoria egészen 212-ig eljutott.

Ez a 213-as cél tehát ligatörténeti rekordot jelentő kergetést igényelt volna. De a Paarl nyilván nem ijedt meg, hiszen például ott volt náluk nyitó ütősként a fiatal szupertehetség, az idei szezon eddigi legtöbb futását begyűjtő Lhuan-dre Pretorius is. Ja, vagy mégsem volt ott? De igen, egy labdán keresztül igen: azonban a félidő első dobását máris véletlenül visszaütötte a dobó, Will Jacks felé, aki nem hibázott az elkapásban. Így aztán Joe Rootra és Rubin Hermannra hárult a nagy feladat... Jött a második dobás, és Hermann futni is indult az ütése után, míg Root nem – sima kifutás lehetett volna belőle, ha a mezőnyből jövő hajítás pontosabb... így viszont a társulás új életet nyerve elindulhatott a maga hódító útjára. El is indultak, és csak mentek és mentek... Az erőfölény végéig például 58/1-ig jutottak el, a félidő feléig pedig kisebb megtorpanásokkal már 101/1-ig, miközben Root már simán teljesítette az egyéni 50-est is. Ugyancsak teljesítette a 12. játszmában Hermann is – majd pillanatokkal később Neesham dobásából kiesett! A társulás azonban így is 125-öt ért el, ami bőven csapattörténeti rekord volt a második kapus párokat tekintve – és a Hermann helyére bejövő David Miller sem akarta alább adni. Roottal közösen ő is nagy menetelésbe kezdett, és eleinte szinten tartották, majd csökkenti tudták a szükséges pontarányt – egészen annyira, hogy az utolsó játszmában, 2 megmaradó dobással sikerült beérniük a célba! Ezzel pedig nem csak a csapat valaha volt legjobb 3. kapus társulását is összehozták, de mint a címben is írtuk, az egész liga legnagyobb sikeres kergetését is bemutatták. És csak úgy mellesleg följöttek a tabella élére is.


Alapból nem látható kép
×