Máris visszapattantak a viperák a múltkori mélypont után

2025. január 29. – Szerző: Krikettgalaxis

Úgy tűnik, csak egyszeri kisiklás volt a kígyók (a Desert Vipers) részéről, hogy múltkor olyan csúnyán kikaptak: most máris viszonylag könnyen verték a több friss BBL-bajnokkal is megerősödött Gulf Giantst, és így bebiztosították az alapszakaszgyőzelmüket.

Egy sivatagi vipera (egészen pontosan: szarvasvipera) (illusztráció)

A kép szerzője: Holger Krisp (Wiki Commons), licenc: CC BY 3.0

Mikor, ha nem most lehet megszorongatni a Desert Viperst? Hiszen a továbbjutásuk már biztos, így talán nem is küzdenek akkora lendülettel – legutóbb pedig egy majdnem rekordnagyságú vereséget szenvedtek el. A Gulf Giants ráadásul visszatalált a helyes útra, és a gyenge szezonkezdés után az utóbbi két meccsét már megnyerte: lehet, hogy ma ők voltak az esélyesek annak ellenére, hogy a tabellán 4 hellyel hátrébb álltak? Kellett is volna nekik a 2 pont nagyon, hiszen olyan szoros a tabella, az NFA-juk pedig viszonylag gyenge – még az volt a szerencséjük, hogy nekik (ezzel együtt) 3 meccsük volt hátra, míg a többségnek már csak kettő.

A csapatok összeállításával kapcsolatban több izgalmas dolog is volt ma. A Gulf Giantshez például megérkezett a most hétfőn (tegnapelőtt) BBL-bajnoki címet szerző Hobart Hurricanes két játékosa, még a döntőben is játszó Tim David és Chris Jordan, de rajtuk kívül új ember volt még a csapatban ma Mohammad Zuheb is. Kiszorult viszont Blessing Muzarabani, Szaghír Hán és Dominic Drakes: ez a három változás pedig ahhoz viszonyítva történt, hogy legutóbb milyen összeállításban fejezték be a meccsüket a cseréjük után. A Vipersnél szintén három csere volt: Sherfane Rutherford, David Payne és Nathan Sowter helyére bekerült az idén első ILT20-as meccsét játszó Max Holden, valamint visszatért két kulcsjátékos: a jó dobóformában levő Vanindu Haszaranga és kisebb sérülése után a kapitány, Lockie Ferguson. További érdekesség, hogy a Giantsnél szerepelt Tom Curran, míg a Vipersnél öccse, Sam Curran is.

Az ütésre kényszerülő GG-nél James Vince és Tom Alsop kezdte a játékot, de viszonylag lassan. Sőt, amellett, hogy pontot sem szereztek nagy mennyiségben az elején, már a 3. játszmában volt egy elkapásgyanú, de azt még éppen megúszták, mert a videózásból kiderült, hogy a labda Vince ütője mellett suhant el. Az 5. játszmában viszont már nem menekültek meg, akkor Curran (Sam) dobását Vince már az ütője végével találta el, és a magasra felütött labdát a zárt középen elkapták. Az erőfölény így egy közepes vagy annál kicsit gyengébb 31/1-gyel zárult. A 8. játszmára aztán megérkezett Haszaranga, és máris a mai első labdájából eredményes volt: dobása megtévesztő módon nem térült ki, és egyenesen Alsop kapujának tetejét érintve verte le róla a pálcát. A két nyitó ütős tehát a 10-es tartományban esett ki: elég gyenge – de akkor mit szóljunk a folytatáshoz? Előbb az 5-nél tartó Shimron Hetmyer esett ki egy elkapásból (amire érdekes módon videót kért: úgy tűnik, ő maga sem érezte, hogy beleért), majd Haszaranga második kapuját is megszerezve ejtette ki a 3-nál járó Jordan Coxot, még a félidő fele előtt, így 10 játszma után az állás 44/4 volt. Ez pedig folytatódott a továbbiakban is: Curran hamarosan elkapta a saját maga által Gerhard Erasmusnak dobott labdát, és bár Tim David ellen egy LKE-apelláció (és videózás) sikertelen maradt a következő játszmában, de aztán a következőben Ferguson már ki tudta őt ejteni: neki sem volt még két számjegyű eredménye. És nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy Haszaranga is búcsúztassa Jordant, majd Curran Mark Adairt is: a 15. játszma elején máris 61/8-nál tartottunk... Innen még a másik Curran segítségével (aki néhányszor szembe is került öccsével, de abból nem lett kiesés) egy jelentősebb feltámadást produkált a Giants: a hátralevő játszmákban Tom ugyanis egészen 64-neskiig elszáguldott – messze-messze kimagaslva (kimagasolva?) csapatából, hiszen az összesített 129 pontnak így majdnem pontosan a felét ő egymaga szerezte itt a végén...

Ez a 129-es eredmény azonban, valljuk meg, annak ellenére is kevéskének tűnt, hogy tudjuk: múltkor a Viperst 74-gyel kidobták. Fáhar Zamán és Alex Hales az 1. és 2. játszma fordulóján máris beütött 3 egymás utáni 4-est, jelezve, hogy mi a szándék – de aztán a 3. és a 4. játszmában mindketten kiestek. Külön érdemes kiemelni az elsőt, Hales búcsúját, mert akkor Jordantől egy fantasztikus elkapást láttunk: hátrafelé mozogva, felugorva, jobb kezét kinyújtva kapta le a levegőből a labdát, és bár egyensúlyát elvesztve el is esett utána, de nem esett ki a kezéből – magának a dobónak, Adairnek az arcáról is egy nagy Hűha, az igen!-t lehetett leolvasni. Ezek után a csapatújonc Holden viszont már mutatta a jeleit egy kis gyorsításnak, például a 6. játszmában egymás után volt egy 4-ese és egy 6-osa is – igaz, utána egy Tom Curran-féle labda csak hajszállal süvített el a kapuja mellett... Az erőfölény így 42/2-re végződött. A következő játszmában Jordan aztán dobóként is eredményes volt (a 7-nél tartó Dan Lawrence ellen), és a határesemények is megritkultak, de a félidő feléhez így is 68/3-mal érkezett meg a DV, ami még mindig bőven jó volt nekik. Említettük az első félidőben, hogy Sam Curran nem tudta kiejteni Tom Currant – most fordítva viszont, a 13. játszmában közel jártunk ehhez a pillanathoz, csak éppen az extra fedezet, Erasmus nem tudta elkapni a labdát (elejtésnek azért nem nevezhető, mert nehéz eset volt). De ha bátyja nem is, a csereként behozott Muzarabani hamarosan kiejtette Currant, majd két játszmával később Ázam Hánt is – és bár pillanatokkal e kapu előtt Holden már az 50-esét is megszerezte, de azért ezzel a 98/5-tel már kicsit nyíltabbá vált a meccs. De azért nem kellett félteni a viperákat: Holden és Adam Hose pár újabb négyessel, illetve megfelelő mennyiségű szimplával és duplával már a 19. játszma végére elérte a célt, így 5 kapus győzelmet arattak.

Most már biztossá vált, hogy a Desert Vipers megnyeri a csoportkört, de hogy a többiekkel mi lesz, az még rejtély. Bármi lehet. Továbbra is 2 pont a különbség a 2. és az utolsó hely között.