10 kapus sikere után biztos továbbjutó a Fokváros
2025. január 29. – Szerző: Krikettgalaxis
Napra pontosan egy évvel azok után, hogy tavaly 10 kapuval kikaptak a Joburgtól, az MI Cape Town ma éppen ekkora különbséggel múlta felül a Sunrisers Eastern Cape-et. Ezzel a narancsok továbbjutása már korántsem egyértelmű, de az MI-é 100%, méghozzá az is bizonyos, hogy az első elődöntőbe kerülnek majd.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
A Pretoria tegnapi nagy győzelmével a Sunrisers elkezdhetett egy kicsit aggódni. Még nem izzott a lábuk alatt a talaj, de azért most már kellett tekintgetniük hátrafelé is: egy esetleges mai vereség már nehezen fért volna be nekik, bár azért végzetes még nem lett volna. Papíron még mai ellenfelük, az MI Fokváros is leszorulhatott volna a végére egy továbbjutást nem érő helyre, de erre már jóval kisebb volt az esély – annak ellenére, hogy csak 2 ponttal volt többjük, mint a narancsoknak. Vagyis: ha ma a kelet-fokföldiek nyertek volna a nyugatiak ellen, ők kerültek volna lényegében ugyanilyen kényelmes helyzetbe. Sőt, egy pluszpontos sikerrel be is biztosíthatták volna a továbbjutásukat – ahogy a kékeknek egy sima győzelem is elég lett volna ugyanehhez.
A hazai Fokvárosnál mindössze annyi változás történt az előző mérkőzésükön látott összeállításukban, hogy Szedikulláh Atal nem kapott több lehetőséget, helyére visszakerült Colin Ingram, a vendégeknél viszont sokkal több minden történt: kihagyták a csapatból Zak Crawley-t, Jordan Hermannt, Beyers Swanepoelt és Ottniel Baartmant, míg az új emberek Simon Harmer, Craig Overton, az SA20-as újonc Andile Simelane és a korábban megsérült Patrick Kruger helyére utólag a klubhoz hozott Tony de Zorzi voltak.
Mivel a kékek a dobást választották, így De Zorzi máris bejött ütni, méghozzá David Bedingham társaságában. Miután Kagiso Rabada az első játszmát kis híján szűzre hozta, Bedinghamnek volt két négyese is, de a harmadikban Rabada ismét nagyon takarékos volt, és ekkor már kaput is szerzett: bár a bíró elsőre nem látta, hogy De Zorzi beleért a kapus által elkapott labdába, de a technológia kimutatta. Aztán a következő játszmában a 3. rendű Tom Abell is búcsúzott, méghozzá egy nem mindennapi elkapás által: Dewald Brevis úgy vetődött rá a labdára a mélységi hátsó keresztlábon, mint egy tigris az áldozatára – egy kézzel lekapta a levegőből, és közben még sikerült a kötélen belül maradnia. Mivel aztán újabb határt a következő két játszma sem hozott, így az erőfölény egy elég gyenge 24/2-vel zárult. Ezen még lehetett volna szépíteni, de a bökkenő az volt, hogy a folytatásban sem sikerült szinte semmi az ütősöknek: a félidő feléig sem láttunk újabb 4-est vagy 6-ost, sőt, Aiden Markram a nagy nehezen, 18 labdából összekuporgatott 10 futása után a 19-edikből ki is esett, mert azt meg felgyertyázta a levegőbe, és pont egy mezőnyjátékoshoz hullott le. (Érdekesség, hogy ezt a labdát Brevis dobta, aki pedig rendkívül ritkán szokott dobni.) Így 10 játszma után az állás 42/3 volt, és a helyzet narancs szempontból nem javult ez után sem. Előbb Rásid Hán egy enyhén balra csapódó labdával talált be Tristan Stubbs kapujába, majd hiába ütött be rögtön a következő labdából Marco Jansen egy hatost, két játszmával később ő is kiesett. Egyedül Bedingham harcolt kitartóan, de ő is igen lassan: csak a 16. játszma elején esett ki, amikor 45 pontja volt, de pont ugyanennyi labdából... A végén Simelanének még sok apró futásból sikerült összeszednie 21-et, de még mielőtt letelt volna a 20 játszma, mindenki kiesett, így a Sunrisers mindössze 107 pontot tudott begyűjteni.
Mondanunk sem kell, a Fokváros célja nem is lehetett más, mint hogy ezt a kis célt 16 játszmán belül lekergesse, hiszen akkor járt volna nekik a pluszpont. A műveletnek Rassie van der Dussen és Ryan Rickelton fogott neki: előbbi mindjárt az első labdát 4-esre ütötte, megadva az alaphangot. És valóban, a folytatás is valahogy ebben a hangulatban telt, hiába próbálkozott rövid időn belül 6 különböző dobó, mindenki ellen megtalálták a fegyvert. Az erőfölény végére már 71/0-nál tartottak, így lényegében semmi kérdés nem maradt az eredményt illetően. Esetleg annyi, hogy lesz-e valakinek 50-ese, esetleg mindkettejüknek... Amikor a félidő felénél, 98/0-nál tartottak, és Rickelton 48, Van der Dussen pedig 47 futásnál tartott, jó esély látszott rá, hogy mindketten elérik a félszázat, de aztán Rickelton túl gyorsan beütött egy hatost és egy 4-est, így megnyerték a meccset, mielőtt társa is elérte volna a mérföldkövet.
Ezzel az eredménnyel már most eldőlt, hogy az első elődöntőt a Paarl Royals és az MI Cape Town vívja majd. De azt még nem lehet tudni, hogy a végselejtezőbe ki jut be: bár a SEC-nek 4, illetve 5 ponttal többje van, mint a másik két esélyesnek, de ők most már eggyel több meccset játszottak, mint a Johannesburg és a Pretoria.