Új-Zélandnak sikerült a legjobban a felkészülés
2025. február 14. – Szerző: Krikettgalaxis
A Bajnokok Trófeája előtti utolsó megmérettetésén vett részt, ráadásul a torna helyszínén, Pakisztánban három válogatott: a házigazdák, valamint Új-Zéland és a sok alapemberét nélkülöző Dél-Afrika. A hármas torna döntőjébe Pakisztán és Új-Zéland jutott be, és utóbbiak nyerték meg azt.
Jellegzetes új-zélandi táj valahol Canterbury régióban (illusztráció)A kép szerzője: Phillip Capper (Flickr), licenc: CC BY 2.0
Háromcsapatos torna? Ha valaki nézegeti a kriketthíreket, de csak felületesen, akkor semmi különöset nem talál ebben, hiszen gyakran lát olyan kis tornákat, ahol például három vagy négy csapat gyűlik össze – hogy mást ne mondjunk, most is volt egy, múlt héten, amit Magyarország nyert meg. De aki jobban odafigyel, azért elgondolkodik: várjunk csak, Pakisztán, Dél-Afrika és Új-Zéland vesz részt rajta: ilyen azért nem szokott lenni mostanában! Hiszen szinte mindig az ICC társult országai (azaz a gyengébbek
) vesznek részt hármas tornákon. És valóban: a teljes jogú tagországok között annyira ritka az ilyesmi, hogy utoljára 2019-ben, Írországban volt példa egy ilyenre!
Most több célja is volt ennek a rendezvénynek: leginkább az, hogy a három résztvevő felkészüljön a február 19-én kezdődő Bajnokok Trófeájára – de részben az is, hogy kipróbálják az új helyszíneket, hiszen ezeket a pakisztáni stadionokat jelentősen felújították a közelmúltban, és ezek voltak az első meccsek, amelyeket a felújítás után játszottak.
Az első mérkőzést a lahori Kadhafi stadionban játszotta a házigazda Pakisztán, valamint Új-Zéland. A lelátón szurkolók egy csoportja egy nagy molinóval jelent meg, amelyre azt írták: Pakisztán biztonságos ország, legyen a játék játék, hagyják ki belőle a politikát, és kérték Indiát, hogy jöjjön el Pakisztánba krikettezni – hiszen mint ismert, politikai feszültségek miatt a két ország a közeljövőben csak semleges pályán találkozhat majd egymással. De visszatérve Új-Zélandra: az ütést választották, ám Pakisztánnál ott volt a mostanában kissé elhanyagolt Sahín Sáh Afrídí, aki az első játszmában egy kapuval bizonyította, hogy bizony nem kéne őt annyira hanyagolni. De aztán a többi új-zélandi ütős között többen is voltak, akiket már nem lehetett ilyen könnyen búcsúztatni: Kane Williamson 58, Daryl Mitchell 81 futásig jutott, a legjobban pedig a 6. rendű Glenn Phillips szerepelt, aki 106-neskivel zárt, 74 labdából. Afrídí egyébként még két kaput szerzett, bár kissé pazarló gazdálkodással dobott, míg például Hárisz Rouf a takarékosságával tűnt ki. De a vendégek így is 330-ig száguldottak el, aminek a kergetése ma meghaladta a vendégek képességeit. Igaz, hogy egyik nyitójuk, Fáhar Zamán nekik is eljutott 84-ig, és nem is túl lassan, de például sem Bábar Ázam, sem Mohammad Rizván nem jutott sokáig, és ez sokba került nekik. Az új-zélandiak közül Matt Henry és Mitchell Santner is 3–3 kaput szerzett (az újonc Ben Sears eredménytelen maradt), és végül a 48. játszmában elfogyott az utolsó hazai ütős is: akkor, amikor még 79 futásnyira voltak a céltól. A vendégek örömét azonban eléggé elrontotta valami: a második félidő 38. játszmájában a mélységi keresztláb Rachin Ravindrát csúnyán fejbe találta egy labda (valószínűleg a reflektorok miatt nem tudta követni a röppályáját), ami miatt egy ideig mintha még az eszméletét is elvesztette volna – végül a saját lábán távozott, de láthatóan nagy fájdalmak közepette.
A második találkozó szintén Lahorban volt, és ezúttal Dél-Afrika csapott össze Új-Zélanddal. Dél-Afrikánál nem kevesebb mint 4 ENN-újoncot avattak ma: ők Matthew Breetzke, Eathan Bosch, Senuran Muthusamy és Mihlali Mpongwana voltak. Breetzkét be is tették nyitónak, miután Új-Zéland a dobást választotta, ő pedig igencsak meghálálta a bizalmat – méghozzá egy rekorddal: egy igen szépen felépített játékrész eredményeként (lassú, de biztos indulás, majd gyorsítás) 150 futást teljesített, ami még soha egyetlen újoncnak sem sikerült ENN-ben! (Az eddigi rekord 148 volt, még 1978-ból, Desmond Haynes részéről.) De rajta kívül például Wiaan Mulder is teljesített egy 50-est, így az afrikaiak 304-ig jutottak el. Új-Zéland a kergetés során hamar elvesztette Will Youngot, de utána a Kane Williamson és Devon Conway alkotta pár lényegében eldöntötte a meccset: Williamson 133-neskiig jutott (közben 2015 óta a leggyorsabb 50-esét, illetve bármikori második leggyorsabb 100-asát összehozva), Conway pedig 97-tel búcsúzott. (Ez a társulás egyébként egyben a valaha volt legjobb új-zélandi pár is lett Dél-Afrika ellen.) A végén egy kicsit lejjebb eresztett az új-zélandi ütőjáték, de győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. A győzelmet egyébként Williamson négyeséből szerezték meg, amivel az ütős egyben a 7000-et is elérte összesítésben – a játékrészek számát tekintve a második leggyorsabban a világon (159 játékrész, a rekorder Hashim Amla 150-nel).
A harmadik összecsapás az eddigi eredmények miatt egy elődöntőnek is beillett: Pakisztán és Dél-Afrika találkozott, és biztos volt, hogy aki nyer, az lesz Új-Zéland ellenfele a döntőben. Tavaly decemberben kisebb meglepetés volt, amikor Pakisztán (egy, a mainál papíron jóval erősebb) Dél-Afrikát 0–3-ra legyőzött: ma látszólag könnyebb dolguk volt, mert rengeteg neves játékos (még) nem volt itt az afrikaiaknál – igaz, Heinrich Klaasen már igen. De miután a vendégek az ütést választották, a mostani embereik is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani: már az egyik nyitó, Temba Bavuma kapitány is 82-ig jutott (majd a 29. játszmában egy kommunikációs hiba miatt kifutották), de ugyancsak 80 és 90 között végzett a 3. és a 4. rendű Breetzke és Klaasen is. Ezt még megdobta Kyle Verreynne viszonylag gyors 44-e a végén, és máris egy 353-as cél tornyosult Pakisztán előtt: egyrészt ez volt Dél-Afrika második legjobb eredménye ellenük, de ami még aggasztóbb volt a hazaiak számára: ekkora célt még soha nem kergettek le ENN-ben senki ellen! Az eddigi rekordjuk 349 volt, igaz, nem túl régen, 2022-ben, és ugyanezen a pályán. És most is nagy lendülettel vágtak bele: az első erőfölény (10 játszma) után már 91/2-n álltak, ami 2002 óta (amióta elérhetők a labdáról labdára részletezett eredmények) a 3. legjobb erőfölényük volt. És igaz, hogy ezek után nagyon hamar elvesztették a 41-nél járó Fáhar Zamánt, de a következő társulás, Mohammad Rizván és Szalmán Ága valami elképesztőt alkotott: ketten együtt 260 futást teljesítettek, amivel egyrészt 1 játszmával a vége előtt sikerült a rekordkergetés, másrészt egyébként ők lettek Pakisztán valaha volt legjobb akárhányadik kapus társulása egy második félidőben, illetve a valaha volt legjobb 4. kapus társulása bármelyik félidőben – ez utóbbi rekordot jócskán megdöntve, az ugyanis 206 volt, 2009-ben...
A döntő az első meccs megismétlése volt, legalábbis a résztvevőket tekintve, viszont ezúttal Karacsiban. Persze a játékosok sem pont ugyanazok voltak, például Sears combsérülése miatt Jacob Duffyt hívták be az új-zélandi csapatba, Rachin Ravindra pedig nem tért vissza azóta sem. Pakisztán kissé meglepő módon az ütést választotta, ami aztán olyan közepesen ment nekik. Az viszont kiemelendő, hogy Bábar Ázam időközben (bár ma csak 29-ig jutott) megszerezte 6000. ENN-futását, amihez mindössze 123 játékrészre volt szüksége, ezzel pedig beállította Hashim Amla rekordját. Ez alkalommal viszont a csapat legeredményesebbjei Mohammad Rizván és Szalmán Ága voltak, akik mindketten majdnem 50-esig jutottak, miközben egy 88-as társulást is összehoztak – igaz, elég sok dobásból, alacsony aránnyal. Ám míg az ütősöké között nem akadt kimagasló teljesítmény, addig William O’Rourke, a dobó mindenképpen kiemelést érdemel, hiszen 4 kaput szerzett, és viszonylag takarékos is volt. Pakisztán 242-ig jutott el, ami bőven lekergethetőnek érződött. És bár Új-Zéland sem indult olyan elsöprően a kergetés során, de aztán egyre jobban belemelegedtek, és náluk amellett, hogy szintén volt egy 50-est megközelítő ember (Conway), volt kettő is, aki meg meg is haladta azt: Daryl Mitchell és Tom Latham. Ráadásul a pakisztáni dobók elég sok széleset is dobtak (csak ebből 16 extra jött össze), így aztán nem igazán forgott veszélyben az új-zélandi győzelem: a végén eléggé elmaradtak az izgalmak, és a 46. játszmában 5 kapuval megnyerték a mérkőzést – és a tornát.
A Bajnokok Trófeája 19-én, szerdán kezdődik, méghozzá Karacsiban: a nyitómeccsen pont Pakisztán és Új-Zéland csap majd össze ismét, de akkor már nagyobb tétért!
