Csak egy picikét szenvedett meg a sikerért India semleges pályán

2025. február 20. – Szerző: Krikettgalaxis

Pillanatok alatt 5 bangladesi ütőst kiejtettek az indiai dobók a Bajnokok Trófeája mai mérkőzésén, de a bengáliak szépen visszaharcoltak, és bár végül India győzelme nem volt kérdéses, azért annyira sima sem lett, mint sokan várták.

A 18. századi Sanivár Várá nevű erődítmény Púnában (illusztráció)

A kép szerzője: Sreein Sreedhar (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

A Bajnokok Trófeája házigazdája Pakisztán. Az egyik résztvevő India. India nem megy Pakisztánba. Mi van ilyenkor? Ez a téma hónapokon keresztül borzolta a kedélyeket, míg aztán tavaly december végére végre megszületett a megoldás: India meccseit semleges pályán, Dubajban rendezik majd meg. Ez egyesek szerint igazságtalan előny számukra, hiszen egyetlen pályán játszanak végig, amit könnyebben kiismerhetnek, könnyebben összeállíthatják az ide legalkalmasabb csapatot, míg mindenki más 2–3 különböző helyszínen is fel kell, hogy lépjen. De hát nem lehet mit tenni: a másik megoldás India kizárása lett volna, ami viszont az ország mérete és jelentősége miatt elképesztő pénzügyi hátrányokkal járt volna, és mint tudjuk, a pénz azért elég fontos dolog a világban, tetszik vagy nem tetszik.

Itt voltunk tehát Dubajban, India első meccsén, méghozzá az igencsak fogadkozó Banglades ellen. A bengáliak számítanak talán a leggyengébbnek a 8-as mezőnyből, de azért ők is bármikor képesek lehetnek meglepetéseket okozni, ahogy az a közelmúltban is többször megtörtént. Elég talán azt megemlíteni, hogy utolsó 5 India elleni mérkőzésükből 3-at éppenséggel ők nyertek meg! Ráadásul Indiának ezúttal deréktáji sérülés miatt nélkülöznie kellett legjobb gyors dobóját, Dzsaszprít Bumráhot – nem mintha ezzel együtt is ne lettek volna bombaerősek. Banglades legnagyobb hiányzója Máhmudulláh volt, aki a meccs előtti edzésen izomhúzódást szenvedett a jobb lábában.

A pályán már számos ILT20-meccset lejátszottak idén, harmatosodást pedig sosem tapasztaltak, így ez nem jelentett előnyt a kergető csapatoknak. A pénzfeldobást megnyerő Banglades nem is a dobást választotta.

A két nyitó ütős Tándzsid Hászán és Szaumja Szarkár voltak, akik ellen a hosszú lábadozás után nemrég visszatért Mohammad Samí kezdte a dobást – méghozzá igen jól: Szarkárnak nem sikerült egy hajtás, és a kapushoz élezte a labdát, aki könnyedén el is kapta. És igazán nem kellett sokat várni a második bengáli kacsára sem: a 2. játszmában Nádzsmul Hoszen Sánta éppen a rövid fedezethez kanalazta Harsit Ráná dobását: 2/2, eddig rémálom Bangladesnek! És ha a jó dobások nem lettek volna elegek, a következő ütősök majdnem egy kifutást is összehoztak maguk ellen, de akkor a mezőnyből nem sikerült eltalálni a kaput. Aztán végre a meccs 29. dobásából Tándzsid Hászánon kívül valaki más is szerzett pontot: Mehedí Hászán Mirádzs volt az, aki viszont utána szintén nem jutott sokáig: a 7. játszmában Samí második kapuját ünnepelhette ellene. A 9. játszmára megérkezett az első pörgető, Aksar Patel, és tovább mélyítette a bangladesi sebeket: két egymás utáni dobásába Tándzsid Hászán és az új ember, Musfikur Rahim is úgy ért bele, hogy a kapus el tudta kapni: igaz, az elsőt az ütős vissza szerette volna nézetni videón, de kifutott az időből (egyébként mindegy volt, mert a bíró jól döntött). Patel tehát mesterhármas előtt állt: harmadik dobását pedig Dzsáker Álí éppen a katona Rohit Sarmához élezte – aki elejtette a könnyű elkapást! Ment is elnézést kérni a dobótól... De az indiai csapatnak a most kialakult 35/5 sem volt éppenséggel rossz eredmény, ahogyan az első erőfölény végén látott 39/5 sem. De amilyen mozgalmas volt az első 10 játszma, annyira nyugalmas a második 10: csak egy újabb elejtett elkapás történt (most Hárdik Pándjá részéről), de amúgy Álí és Táohíd Hridaj szépen elvitte Bangladest 79/5-ig. Sőt, a társulás még ennél is jobban folytatta: nagyon kevés kockázattal, határokat alig ütve, de szimplákat azért be-behúzva haladtak, és egy idő után már Banglades ENN-történetének leghosszabb ideig fennálló (bár messze nem legtöbb futást szerző) 6. kapus társulásává váltak. A 36. játszma elején Álí az egyéni 50-est is átlépte, ugyanebben a játszmában meglett nekik a 100-as összesített eredmény is, a következőben pedig Hridaj ötvenese. És ez még nem a vége volt: a 38. játszma meghozta a meccs első hatosát (Hridajtól), majd a csapat 150-ét is. Végül ők ketten a 43. játszmáig bírták ki: pillanatokkal azok után, hogy a közös 150-ük (sőt, 154-gyel most már futásban mért 6. kapus társulási rekordjuk is) meglett, Samí megszerezte pályafutása 200. ENN-kapuját (a 8. indiaiként, viszont az eldobott labdák számát tekintve (5126) a leggyorsabban a világon), amikor dobásából Álít elkapta a zárt hosszúról induló Virát Kohlí. Az a Kohlí, akinek pedig ez lett a 156. elkapása ebben a formátumban, amivel beállította az indiai rekordot (a kapusokat kizárva a listából). A végén Risád Hoszentől is jött egy igen hasznos 4–6–6, de aztán nagyon fogyni kezdtek a kapuk, és veszélybe került az is, hogy Hridaj megszerezze a nagyon megérdemelt 100-asát. De nem csak emiatt került veszélybe a 100-as, hanem azért is, mert az ütős a több órányi bentlét után már teljesen kimerült, a 47. játszmában ápolni is kellett (folyadékot meg valami tablettákat hoztak neki) – de tudta folytatni, és bár bicegve, ütőjét mankóként használva (!) tudott csak futni, végül az utolsó előtti játszmában csak sikerült elérnie a mérföldkövet! A csapat végül 228-ig ért el, ami nem sok, de egy kis szerencsével még bármi elképzelhető volt innentől.

Azonban ahogy elindult a második játékrész, elég hamar kirajzolódott, hogy a sok bármi közül melyik lehetőség teljesül ma. Subman Gil és Rohit Sarmá ugyanis egy kis bizonytalankodás után szépen belelendült: Sarmá már a 4. játszmában megszerezte összesített 11 000-edik futását ebben a formátumban (méghozzá 261 játékrészből, amivel a második leggyorsabb lett a világon), és hamarosan már az 50-eshez is közelített, ám végül Tászkin Áhmed dobásából elkapták, így az első erőfölény 69/1-re végződött. A frissen bejövő Kohlí eleinte csak várakozott, végül a 10. labdából gyűjtötte be az első pontját, és szép, komótos haladással a 20. játszmára már a csapat 100-asát is megszerezték Gillel. Kohlínak viszont nem lett meg a Sarmáéhoz hasonló mérföldkő: ő a 14 000-hez közelített, ám ahhoz 37 kellett volna neki, azonban 22-vel kiesett, megszakítva ezzel egy kissé álmoskás időszakot a 23. játszmában. Gil aztán rövidesen elérte az 50-et: a leglassabb ENN-50-esét, ami azért sokat elmond. Ebben az időszakban a szükséges pontarány már majdnem elérte az India által eddig teljesített arányt: előbbi alulról, utóbbi felülről közelítette a 4,5-öt, de aztán végül nem keresztezték egymást ezek a mutatók és ismét kijjebb nyílt közöttük az olló. Viszont miután a 28. játszmában Srejasz Ajjar bemutatott egy (ma) ritka vendég 4-est, a következő labdából ő is kiesett, a 31. játszma elején pedig Risád Hoszen már a mai második kapuját is begyűjtötte, amikor Aksar Patel az égbe ütötte a labdáját, így az imént említett olló hamarosan ismét csaknem bezárult, és Banglades számára halvány remények derengtek fel. Ezt a derengést azonban Gil és az új ember, Kannaur Lokes Ráhul lépésről lépésre oszlatta el, ahogy telt az idő, főleg miután a 37. játszmában Dzsáker Álí a mélységi keresztlábon elejtette Ráhult (talán a lámpába nézett, és azért?): ezen az esélyen kívül nem igazán forogtak veszélyben az ütősök. Gil aztán a 46. játszmában megszerezte a maga 100-asát, a következő játszmában pedig egy Ráhul-hatossal a kergetés is sikeresen befejeződött. India így kicsit több idő alatt nyert, mint ahogy azt a meccs elején hinni lehetett, de így is meggyőzőek voltak, és továbbra is a torna egyik fő esélyesének mondhatják magukat.