Élen a fővárosiak, nagyot zuhant az MI nettó futási aránya

2025. február 28. – Szerző: Krikettgalaxis

Két jó formában levő csapat, a Delhi Capitals és a Mumbai Indians összecsapását hozta a mai WPL-mérkőzés, ám a játék túl sok izgalmat nem hozott, annyira egyoldalú volt a fővárosiak fölénye miatt. Így jóval kiegyenlítettebbé vált a tabella is, amelynek új éllovasa pont a DC lett.

Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Ez lenne az idei csúcsrangadó? A Mumbai–Delhi? Lehet, mert eddig valóban ennek a két csapatnak van a legtöbb pontja, bár mivel a mezőny annyira szoros, azért kiemelkedőnek egyiküket sem lehet nevezni. Az MI-t talán egy kicsit inkább, mert ők eggyel kevesebb meccsből érték el azt a bizonyos 6 pontot, amennyije a Capitalsnek is van. Amikor ők ketten először találkoztak a szezonban, az nagyon régen volt: már 13 napja is megvan annak – és az egy ilyen rövid bajnokságban valóban nagyon régen-nek számít. Akkor a Delhi jött ki győztesen a meccsből – az utolsó dobásból!

A mai mérkőzést ugyanazon a sávon (a 7. számún) játszották, ahol a hétfői holtverseny is zajlott, de ma szárazabbnak tűnt a talaj, kevesebb fűvel, és a szakértő is azt mondta, kevesebb futásra számít. A pénzfeldobást megnyerő Delhi a dobást választotta, és sem ők, sem a Mumbai nem változtatott semmit a legutóbbi játszó 11-én.

A két nyitó ütős Hayley Matthews volt, illetve a régóta formán kívül levő Jásztiká Bhátijá, aki mindjárt az első labdát most 4-esre ütötte. A második játszmában Matthews viszont igen közel került a kieséshez: olyannyira, hogy a bíró meg is adott ellene egy LKE-t, de a videózás során kiderült, hogy a labda a láb oldalon mellément volna. És ha már így alakult, a társulás folytathatta a viszonylag bátor játékot – egészen a 6. játszmáig, amikor Bhátijá a kapushoz piszkálta Sikhá Pánde dobását: szóval nem ma jött össze neki a javítás. A játszma viszont még szűz is lett emellett, így az erőfölény 35/1-gyel zárult. Nem sikerült sokkal jobban az MI-nek a 7. játszma sem, mint a hatodik: ekkor is kiesett egy emberük (Annabel Sutherland dobását ütötte Matthews egyenesen egy mezőnyjátékoshoz), csak annyinak örülhettek, hogy most legalább két szimpla összejött nekik. A 9. játszma végéig még hasonlóan nehézkesen jutottak el, de ekkor a stratégiai szünet (időkérés) alatt úgy látszik, megbeszéltek valamit, mert utána hirtelen elkezdtek jönni a határesemények Harmanprít Kaurtól és Nat Scivertől, és például a félidő felénél már 67/2-nél tartottak. De ez a rohanás csak rövid ideig tartott: utána Kaur rövid időn belül kiesett LKE-ből, és utána is 16 dobás következett újabb határ nélkül. Sőt, valójában még több, mert a 17. sem határ lett, hanem kiesés: akkor Jess Jonassen, a dobó egy egyszerű mozdulattal elkapta a Sciver által saját maga felé visszaütött labdát. Amikor a 16. játszma végén az MI megszerezte a mai 100. futását, még lehetett azt hinni, hogy most majd begyorsítanak, hiszen még 6 kapujuk megvolt – ám ez a 6 egy pillanat alatt 4-re fogyott Minnú Maní jóvoltából, ráadásul a második kiesés egy nem mindennapi elkapás során érkezett: Sutherland a zárt hosszúról indulva futott be egy jó nagy távot, hogy elérje az Amelia Kerr által elütött labdát, majd a végén egy nagyot vetődött előre, és úgy tényleg elérte! És hasonlóan zajlott az utolsó pár játszma is, már úgy értve, hogy lassú MI-haladással és jó delhi dobójátékkal, így a mumbaiak csak egy 123/9-es eredményt tudtak felmutatni a végére.

Hogy ezt esetleg megvédjék, ahhoz korai kapuk garmadájára lett volna szükségük. És mindjárt az első dobásból majdnem meg is lett az első: bár a bíró nem ítélt LKE-t Meg Lanning ellen, azért a dobók kikérték a videózást – ám nem lett igazuk. Így aztán Lanning még ebben a játszmában beütött 2 egymás utáni négyest (nevezzük ezt a rövidség kedvéért keuL4-nek), majd hamarosan társa, Saifálí Varmá is például egy 6–4–0–4-et, aztán jött még két újabb keuL4, így az erőfölény 57/0-ra végződött, és a meccs lényegében el is dőlt. A játék képe pedig nem változott: Varmá is tovább száguldott, és már az 50-es kapujában járt, amikor végül a 10. játszmában egy újabb nagy ütés megkísérlése során a pálya szélének közelében elkapták – de a félidő fele így is 89/1-gyel érkezett el, vagyis a Delhi már nem is csak a két pontért (az lényegében biztos volt), de a nettó futási arányának jelentős javításáért is küzdhetett. Lanningnek pedig mindegy volt, ki dobott ellene: hiába próbálkozott 7 dobóval is a Mumbai, ő a 13. játszmában 50-esig jutott, majd csak azért nem sokkal tovább, mert a 15. játszmában a csapat máris beért a célba. De ezzel együtt is teljesített annyit Lanning, hogy a WPL történelmi örökranglistáján visszavette a vezetést Ellyse Perrytől, aki néhány napja szorította őt maga mögé.

A nagy különbségű siker bőven pozitívba fordította a DC nettó futási arányát, az MI-ét viszont 0,166-ra csökkentette, pedig eddig nagyon kimagasló volt. Ez a semleges szurkolók számára jó hír, ugyanis ezzel sokkal szorosabbá vált a küzdelem! Igaz, hogy a Delhi most kicsit kilóg fölfelé, hiszen már 8 pontjuk van, viszont ezt 1-gyel több mérkőzésből szerezték, mint mások.


Alapból nem látható kép
×