Megismétlődik egy csoportmeccs a BT-döntőben
2025. március 5. – Szerző: Krikettgalaxis
Három százast és kettő (de majdnem 4) ötvenest is láthattak ma a nézők a Bajnokok Trófeája második elődöntőjén, ahol Új-Zéland elég simán verte Dél-Afrikát. Így vasárnap megismétlődik az India és Új-Zéland közti találkozó, de ezúttal már a végső győzelem lesz a tét.
Az új-zélandi főváros, Wellington látképe (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Elérkezett a Bajnokok Trófeája utolsó pakisztáni meccse – ami azonban nem a döntő, hiszen az, hiába Pakisztán a házigazda, politikai okokból az Egyesült Arab Emírségekben lesz, lévén hogy India bejutott oda. De ki jut még be? Ez volt itt a mai kérdés: Dél-Afrika vagy Új-Zéland? Bár a trófeát megelőző felkészülési tornán Új-Zéland nyert az egymás elleni összecsapásukon, de azóta Dél-Afrika kiegészült néhány kulcsjátékossal, és itt, a mostani rendezvényen már meggyőző teljesítményt mutatott az elejétől fogva: Angliát és Afganisztánt is nagy különbséggel verték, Ausztrália ellen pedig elmaradt a meccsük eső miatt. Új-Zéland kikapott ugyan Indiától, de Pakisztán és Banglades ellen ők is fölényesen nyertek.
Az időjárás ezúttal pont megfordult a közelmúlthoz képest: korábban Pakisztán volt igen esős, de most Lahorban felhőtlen, forró idő fogadta a csapatokat, miközben ugyanekkor a világ két távoli pontján, Namíbiában és Szingapúrban egy-egy másik nemzetközi krikettmeccs eső miatt elmaradt.
A szervezés furcsaságai miatt Dél-Afrika az utolsó csoportmeccse és e között az elődöntő között megjárta Dubajt is: a csapat elrepült az emírségekbeli városba, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy melyik elődöntőben lesznek érdekeltek, és ha esetleg a dubajiba jutottak volna be, és nem utaztak volna oda időben, nem lett volna elég idő a felkészülésre. Aztán kiderült, hogy a lahoriba jutottak be, így máris utazhattak vissza oda.
A pénzfeldobást Új-Zéland nyerte, és (talán a hőséget is figyelembe véve) az ütést választották. Csapatukban egyetlen változást sem hajtottak végre, viszont Dél-Afrika igen: a múltkor magát rosszul érző kapitány, Temba Bavuma mára már rendbe jött, így visszatért, és kiszorította a 11-ből Tristan Stubbst. Kezdés előtt a pályára az olimpiai bajnok pakisztáni gerelyhajító, Ársad Nadím vezette ki a csapatokat a később megnyerhető kupával együtt.
A két nyitó ütős Will Young és Rachin Ravindra volt, és hamar kiderült, hogy ma (legalábbis egy jó ideig biztosan) a dobóknak nem sokat tartogat ez a sáv: ők ugyanis semmiféle veszélyt nem tudtak teremteni. A 8. játszmáig. Mert akkor Lungi Ngidi lassabb labdája egy pillanatra megragadt a talajon, így Young rosszul időzített rá, felütötte az égbe és elkapták. Az első 10 játszma így is 56/1-re végződött, ami jó alapot jelentett Új-Zélandnak. A folytatásban Ravindra és Kane Williamson sem igazán zavartatta magát a dobóktól: előbbi a 18. játszmában már az 50-esig is elért, a 20. játszma végére pedig a csapat 113/1-nél tartott. A dobók (hiába próbálkoztak hamarosan már 6-an is) továbbra sem tudtak mit kitalálni ezen a pályán (na jó, a pörgetők néha teremtettek kisebb veszélyeket), így a 25. játszma tájékától az ütősök egyre jobban felbátorodtak, és az eddigi rengeteg kis értékű pontszerző ütés mellett már merészebben próbálkoztak határokkal, köztük sikeres hatosokkal is – az elsőkkel az egész meccsen. A 28. játszmában Williamsonnak is meglett az 50, a 30-adiknak a végére pedig már 181/1-ig jutottak el. (Közben volt még egy ritka eset, amikor egy gyors labdából is közel volt egy kiesés, de Williamson megélezett labdájába a mezőnyjátékos, Heinrich Klaasen csak ujjheggyel tudott beleérni.) Ravindra pedig csak menetelt tovább: a 32. játszmában elérte a 100-at, és már a csillagos ég sem tűnt neki határnak – végül Kagiso Rabada lett, aki megállította 108-nál egy lassabb labdával, amit az ütős csak a kapushoz tudott élezni. De mivel még nagyon sok kapujuk megvolt, így az volt várható, hogy az új-zélandiak majd most gyorsítanak be igazán – ez a gyorsítás azonban még váratott magára. Williamson is egy kanalazásos 4-es segítségével megszerezte ugyan a maga 100-asát a 40. játszmában, de aztán egyrészt 4 dobással később ő is kiesett (Wiaan Mulder labdájából kapták el a rövid ferde lábon, amikor egy újabb kanállal próbálkozott), másrészt a játszma végére így is csak
252/3-nál tartott a csapat, ami persze nagyon jó, de úgy érződött, a pontszám ennél több is lehetne. Az utolsó 10 játszma elején aztán gyorsan kiesett Tom Latham is, a sok szurkoló által várt gyorsítás pedig végül a 45. játszmában indult be egy Daryl Mitchell-féle 6–4–4-gyel, majd hamarosan egy Glenn Phillips-féle 4–4–4–4-gyel folytatódott. A legvégén, ahogy lenni szokott, jött néhány újabb kiesés, újabb határok – viszont Mitchell éppen 49-nél esett ki, Phillips pedig 49-neskivel fejezte be... Mindent összesítve egy 362/6-os eredmény alakult ki, ami magas pontszám (a BT történetének legmagasabbja), de ha ilyen jó a pálya, miért ne lehetne lekergetni?
Ryan Rickelton úgy is állt neki a kergetésnek, ahogy azt ilyenkor kell, de nyitó társa, Bavuma nem egészen: 4 játszma után például 17–2 volt köztük a pontok megoszlása. Mégis (vagy éppen ezért?) Rickelton lett az első kieső, aki Matt Henry labdáját ütötte a 23 méterre tartózkodó mezőnyjátékoshoz. Az új ember, Rassie van der Dussen az első labdából egy 4-essel kezdett, de aztán kicsit belelassult ő is, és pár újabb határ ellenére is 10 játszma után még csak 56/1-nél tartottak – igaz, ugyanekkor Új-Zéland is így állt... A két ütős viszont stabilan folytatta a játékot (bár a 15. játszmában csak kis híja volt, hogy Mitchell Santner nem tudott megkaparintani a mezőnyben egy labdát, hogy kifutás legyen belőle), és például 17 játszma után is hajszálra ugyanúgy álltak, mint ellenfelük ugyanekkor (94/1), majd Bavuma a 20. játszmában 50-est ünnepelhetett. A játszma végén 107/1 volt az állás, ami viszont már egy kicsit elmaradt az új-zélandi eredménytől. Hamarosan (22. játszma) Van der Dussennek is meglett az 50, majd viszont a vártnál amúgy is kissé lassabban haladó Bavuma kiesett: kérdés volt, ezzel esetleg nem jót tett-e csapatának, mert így bejöhetett helyette valaki bátrabb, kezdeményezőbb ember... Például Aiden Markram. De nem – mármint igen, Markram jött, de nem volt annyira kezdeményező ő sem. A csapatnak pedig egyre inkább kezdett mindeggyé válni: a 27. játszmában ugyanis Santner egy igen szép kidobással kiejtette Van der Dussent, és a most bejövő Heinrich Klaasen két játszmával később szintén egy Santner-labda áldozatává vált: Dél-Afrika hirtelen 167/4-re esett, és 30 játszma után is csak 174/4-ük volt. A folytatás pedig két dologról szólt: Dél-Afrika esélyeinek csökkenéséről, valamint az egy szem magányos harcos, David Miller harcáról. A 33. játszma végén ugyanis a 31-nél járó Markram is kiesett (a kamera hamarosan messziről mutatta is, amint, már bent az öltözőben valamit, talán egy sisakot vagy egy lábszárvédőt bosszúsan a földre dobott), majd Mulder, Jansen és Keshav Maharaj is szinte azonnal mehetett le, amint bejött, így 40 játszma után 223/8-at mutatott az eredményjelző. Közben egy apró érdekesség miatt állt a játék pár percig: a 38. játszmában Miller hatosa beleesett abba az árokba, amit a stadion közelmúltbeli felújításakor alakítottak ki: ez az árok választotta el a nézőket a pályától a korábbi, kilátást zavaró rácsozat helyett. Most még egy létrára is szükség volt, hogy valahogyan kipiszkálják belőle a labdát... Viszont ha már egy Miller-hatos szóba került: na abból az utolsó 10 játszmában azért még láttunk párat. Az ütős ugyanis a 40. játszma végén 29 dobásból 27 ponton állt, de itt a végén teljesen bevadult, és a következő 38 labdából 73 futást kaszált be, így éppen 100-neskivel zárta a meccset. De ez is messze kevés volt a csapatnak: 50 futással így is lemaradtak Új-Zéland pontszámától.
Mivel bronzmeccs nincs, ezért már csak a döntő van hátra: az tehát vasárnap lesz Dubajban, India és Új-Zéland között. A csoportban, amikor találkoztak, mint tudjuk, India nyert 44 futással...
