Nem született meglepetés: India a Bajnokok Trófeája bajnoka
2025. március 9. – Szerző: Krikettgalaxis
Mindenki tudta, hogy Új-Zéland egy igen jól összerakott csapat, de azért arra előzetesen nem sokan számítottak, hogy esetleg megnyerhetnék a Bajnokok Trófeáját: nem is nyerték. A mai döntőben ugyanis érvényesült a papírforma, és a csoportkör után újra kikaptak Indiától, akiknek így ez lett a 3. győzelmük ebben a sorozatban.
India zászlaja (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Éppen egy héttel ezelőtt, éppen itt, Dubajban egy India–Új-Zéland csoportmeccset rendeztek. Akkor India 44 futással kerekedett felül – de ne essen senki abba a hibába, hogy abból a találkozóból akar kiindulni, amikor a mai esélyeket latolgatja. Több jelentős különbség is van. A legfontosabb, hogy az a csoport utolsó mérkőzése volt, amikor már mindkét együttes továbbjutott, és nem volt igazi tét. De az is eltérés, hogy Új-Zélandnak az volt az első meccse itt, az Emírségekben ezen a tornán, így a pálya akkor még ismeretlen lehetett nekik – ma viszont már nem.
Igaz az is, hogy nem pont ugyanazon a sávon játszottak most, hanem azon, ami éppen középen van: ahol az India–Pakisztán zajlott. Ez a sáv ma igen kemény és száraz volt, egy szál fű nem nőtt rajta, és a szakértők úgy vélték, ahogy telik az idő, egyre jobban fogja téríteni a lassú labdákat. Ezért is érdemes volt az ütéssel való kezdést választani – na meg azért is, mert olyan 30 fok körüli hőség uralkodott, amit a mezőnyben nehezebb elviselni egy csapatnak. Nem is csoda, hogy a pénzfeldobást megnyerő Új-Zéland az ütést választotta – az viszont egy kisebb csoda, hogy egyáltalán ők nyerték a pénzfeldobást. Mert ez azt jelentette, hogy India sorozatban már a 15. pénzfeldobását vesztette el! Ennek a valószínűsége pedig, hogy ez megtörténjen, 0,003% körül van! (Persze azzal a feltétellel, hogy ezelőtt már 14-szer elvesztették, úgy természetesen ma is 50% volt, hogy vesztenek, nehogy valaki félreértse.)
És ha már a különbségek szóba kerültek az előző meccsel: az is nagy eltérés volt, hogy az akkor ötös zsákmányt szerző dobó, Matt Henry ma nem lehetett itt, ugyanis a Dél-Afrika elleni elődöntőben egy elkapás során vállsérülést szenvedett. Őt ma Nathan Smith pótolta, ettől eltekintve ugyanaz a csapat játszott ma is, mint az elődöntőben. India pedig nem változtatott semmit az ausztrálokat legyőző 11-én.
Az ütést Will Young és Rachin Ravindra kezdte, eleinte óvatosan, majd a 4. játszmában utóbbi hirtelen lehozott egy 6–4–4-et egy közbeékelődő szélessel együtt, majd rövidesen volt két újabb négyese. Viszont gyorsan jött három olyan eset is, amikor nagyon kevésen múlt, hogy nem esett ki: először Mohammad Samí ejtette el (egy kicsit bele is sérült az ujja), aztán a bíró már ki is küldte egy alkalommal elkapás miatt, de a videózásból kiderült, hogy csak a könyökével ért bele, utána meg még egy elejtés jött, most Srejasz Ajjartól (de ahogy Samíé, ez sem lett volna könnyű amúgy). De ha a mezőnyre nem számíthattak a dobók, hát kénytelenek voltak maguk megcsinálni, mondhatnánk viccesen: pár dobással ezek után Varun Csakravartí már LKE-be csapdázta legalább Youngot, ha már Ravindrával nem bírt senki. Az első 10 játszma ezzel együtt is 69/1-re végződött, ami nagyon jól mutatott új-zélandi szempontból – viszont a következő labdából Kuldíp Jádav csalóka labdája már utat talált Ravindra karóiba, sőt, Jádav a következő játszmájában Kane Williamsont is kiejtette, aki talán túl korán mozdult rá, és így csak visszakanalazni tudta azt a dobó felé – aki pedig az elkapásban sem hibázott. A folytatásban Daryl Mitchell és Tom Latham különösebb sietség nélkül jutott el 101/3-ig a 20. játszma végére, ám a határok egyre jobban kezdtek hiányozni a játékból, a nyomás pedig a 24. játszmában Latham kiesését is elhozta: a söpréssel próbálkozó ütős LKE áldozata lett. A 80 labdás határcsendet aztán Glenn Phillips törte meg egy hatossal a 27. játszmában, így a 30. játszma végén 135/4 volt az állás. Ebben az időszakban már egyértelmű volt, hogy a kissé elöregedett labdák már jól térülnek – már ha jól dobják őket, és az indiai pörgetők igen jól végezték a munkájukat. A 35. játszmában is egy pörgetésből jött az újabb esély – ezt azonban Rohit Sarmá még elejtette Mitchell ellen – majd 7 labdával később Subman Gil is egyet Phillips ellen! És akkor most jött el az ideje, hogy megismételjük a mondást: ha a mezőnyben nem megy satöbbi. Ugyanis a 38. játszma egy újabb Csakravartí-kaput hozott, mezőnybeli segítség nélkül: kidobás volt Phillips ellen. Így a 40. játszma után 172/5-öt mutatott az eredményjelző: valami nagyobbfajta gyorsítás kellett volna Új-Zéland részéről – amit mondani persze könnyű... Sokat elmond, hogy amikor a 42. játszmában Mitchell elérte az ötvenest, akkor azt 91 labdából tette: ez lett pályafutása leglassabb 50-ese, egyúttal ennek a tornának a leglassabbja is... És az is sokat elmond, hogy a 43. játszmában beütött Michael Bracewell-féle négyes ismét egy hosszú határcsendet tört meg: ezúttal 65 labda után született ez a határ. De azért a legvégére még valamennyire sikerült rákapcsolnia Új-Zélandnak: most már összejött pár újabb négyes és hatos, és azon kívül is lecsökkent a nullás labdák száma, így néhány újabb kiesés ellenére is elérték a 250-et, sőt, egészen pontosan 251/7-re végeztek úgy, hogy közben Bracewellnek is meglett az 50-es. Amúgy az 50 játszmából 38-at pörgető dobók dobtak le, míg a gyorsak csak 12-t, mégis a sebesek ellen több mint 100 futás született, a lassúak ellen pedig kevesebb mint 150.
A szünet táján érkezett a hír, hogy Williamson combizma még ütés közben megsérült, ezért a második félidőben nem jött ki a mezőnybe. Helyette Mark Chapman állt be. (De ez nem végleges csere volt, így Chapman nem dobhatott.) Az imént említett statisztika ellenére Új-Zéland azért csak gyors dobókkal kezdett (persze amíg új a labda...) – de Rohit Sarmá és Subman Gil sorozatosan kifogott rajtuk. Sarmát nem is a dobók hozták a legkellemetlenebb helyzetbe, hanem valószínűleg valami bogár vagy ilyesmi, amit véletlenül leszippantott a 4. játszmában, és ami miatt még az orvosnak is be kellett jönnie. A 7. játszmában jött talán az első nagyobb veszély, de akkor Új-Zéland is bejelentkezett egy elejtett elkapással – igaz, ez, amit most Mitchell rontott el, ugyanúgy nem volt könnyű, mint ahogy általában azok sem, amiket India hibázott el. A 10. játszma vége így 64/0-val érkezett el, Sarmának pedig már csak 1 hiányzott az 50-eshez. Az pedig a következő labdából meg is lett, a haladás pedig tovább folytatódott: a 17. játszma végére a csapat már 100/0-nál tartott, és egyre valószínűbbnek tűnt a végső győzelmük. De azért a 19. játszma Új-Zélandnak is tartogatott egy kis örömöt: Phillips, akitől már korábbi meccseken is láttunk elképesztő elkapásokat, most egy újabbat mutatott be: egy hatalmasat ugrott, és egy kézzel felnyúlva kaparintotta meg Gil elütött labdáját. Egy kapu pedig gyakran hozza a másodikat: a következő játszma elején az új ember, Virát Kohlí esett ki egy egyértelmű LKE-ből, így 20 játszma után 108/2 volt az állás. Ez még mindig India számára volt jobb, de a folytatásban egy kissé megtorpantak: Sarmá és Ajjar most igen sok nullásat engedett, a 25. játszma elején például egy szimpla után 11 pöttyös labda jött – amit Sarmá kiesése követett leverésből, majd még 7 újabb nullás: Új-Zéland kezdett visszajönni a meccsbe! És hiába jött ekkor egy hatos, a 30. játszma végére így is csak 136/3-at mutatott az eredményjelző, vagyis még nyílt volt minden. De mivel Ajjar és Aksar Patel társulása legalább azt a /3-at tudta tartani, és azért csak-csak jobban gyűjtögették már a pontokat is, mint az ezt megelőző szakaszban, így India esélyei lassacskán kúszogattak felfelé. Erre még rásegített egy nagyot Kyle Jamieson, aki ezúttal egy könnyű elkapást rontott el a 37. játszmában Ajjar ellen a zárt hosszún – igaz, aztán hamarosan Ravindrának már sikerült elkapnia őt, így túl sokba mégsem került ez a hiba. Amikor 40 játszma elteltével 191/4 volt az állás, vagyis 61 futás hiányzott 60 labdából, már nehéz lett volna elképzelni, hogy itt ne India nyerne – és ahogy telt az idő, ez csak még bizonyosabbá vált. Kannaur Lokes Ráhul sem szállt be ugyanis rosszul, és bár Patel hamarosan kiesett, de utána Hárdik Pándjá is hozni tudta a 100-as arányt, ami nagyjából elég is volt. Végül a 49. játszma végén egy Ravindra Dzsadedzsá-négyessel lett meg Indiának a győzelem, azaz a harmadik aranyérem a Bajnokok Trófeájában!
Természetesen azonnal elkezdődött az ünnep, és ahogyan az India esetén nem meglepő, sokan táncra is perdültek. Kohlí és Sarmá a népi eredetű dandijára hasonlító táncot mutatott be a karókkal, míg Dzsadedzsá, valamint két, ma nem is játszó dobó, Harsit Ráná és Arsdíp Szinh valami Gangnam style-szerűséget adott elő. Hamarosan pedig elérkezett a díjátadó, amikor a játékosok mindannyian egy-egy fehér öltönyféleséget vehettek át Rodzsar Binnítől, majd a Nemzetközi Krikett-tanács elnöke, Dzsaj Sáh adta át a kupát Sarmá kapitánynak. Aztán pedig újrakezdődött a tánc, folyt a pezsgő, az eget pedig tűzijáték fényei világították be. Új-Zéland részéről legfeljebb csak annyi öröm lehetett itt a végén, hogy kiderült: a torna legjobb játékosának Rachin Ravindrát választották meg.
Véget ért tehát a Bajnokok Trófeája, és mivel a legközelebbi ENN formátumú világesemény 2027-ben lesz (a világbajnokság), így ne lepődjön meg senki, ha a krikettnek ez a típusa a következő hónapokban kissé háttérbe szorul majd.
