Túl sok volt az eső a sivatagban
2025. március 15. – Szerző: Krikettgalaxis
Namíbiában rendezték a világbajnokság 2023–2027-es 2. ligájának 10. fordulóját a házigazdák mellett Hollandia és Kanada részvételével, ám a 6 meccsből 2 teljesen elmaradt az eső miatt, és a többi 4-ből is 3 rövidebb lett ugyanezen okból. A legjobban egyébként Hollandia teljesített.
Kietlen táj Namíbiában (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Namíbia valószínűleg sokak képzeletében úgy él, mint valami élhetetlen, sivatagos vidék: nyilván legtöbben hallottak már arról, hogy itt terül el a Kalahári-sivatag egy része. Ám ez a kép nem teljesen fedi a valóságot – legalábbis például a főváros, Windhoek térsége bizonyos időszakokban egész nedves hely: itt késő ősztől kora tavaszig (a déli félgömbön most kezdődött az ősz) valóban szinte egy csepp eső sem hull, de például a március az körülbelül kétszer olyan csapadékos, mint Magyarországon! Ez bizonyosodott be több alkalommal is az elmúlt napok során.
Az első mérkőzés, Hollandia és Kanada között például teljesen elmaradt az eső miatt – pontosabban nem elmaradt, hanem eredmény nélkül végződött, ugyanis a pénzfeldobást megtartották, így innentől kezdve statisztikailag hivatalosan valódi mérkőzésnek számít, akkor is, ha egyetlen labdát sem dobtak el. Amúgy egy-egy újoncot is avattak (volna) a csapatok – sőt, hivatalosan ők valóban ma debütáltak: Kanadánál Yuvraj Samra, a nyitó ütős, aki még más formátumban sem volt válogatott, a hollandoknál pedig az a Zach Lion-Cachet, aki NH20-at korábban már játszott.
Két nap múlva a második meccset már meg lehetett tartani, igaz, 40–40 játszmásra rövidítve, mert eleinte még a pálya túl vizes volt a korábbi eső miatt. Ezúttal a házigazdák találkoztak Hollandiával, és amikor a dobást választó afrikaiak az első két játszmát lehozták szűzre, már sejteni lehetett, hogy ma nem valami futásfesztivál lesz itt. És valóban: bár a holland nyitó pár, Vikramjit Singh és Max O’Dowd a 20. játszmáig kibírta együtt, és végül mindketten 40 körüli eredménnyel fejezték be, de ezek után egy nagy összeomlás következett be, és a 26. játszmában máris 99/6 volt az állás. A 7. rendű Teja Nidamanuru viszont elmenetelt még majdnem 50-ig, de a sorvég megint alig szerzett pontot, így a hollandok egy elég alacsony, 159-es pontszámmal zártak. Igen ám, de a második félidő elején meg nem a szűz játszmák, hanem a kapuk érkeztek a legelején: az első játszmában már kettő, és a következő namíbiai ütősök is még kisebb pontszámokat értek el, mint a hollandok! Még Gerhard Erasmus kapitány 31-e, illetve a végén Ruben Trumpelmann 25-je nevezhető jobbnak, de összesítésben bőven, 53 futással mégis Hollandia nyert. Érdekesség, hogy ennek ellenére egy namíbiai játékost választottak meg a meccs emberének: Bernard Scholtzot, aki az első játékrészben 4 kaput szerzett. Érdemes megemlíteni még azt is, hogy a holland újonc, Lion-Cachet pedig három ütőst ejtett ki.
A harmadik találkozó megint esősre sikerült, de azért született eredmény, és nem is akárhogyan! Ez lett ugyanis mind Kanada, mind Namíbia történetének első holtversenye ebben a formátumban. Már a kezdés is csúszott a vizes pálya miatt, így a meccset már ekkor lerövidítették. Az ütést választó Kanadánál egyértelműen az egyik nyitó, Navneet Dhaliwal volt a legjobb, aki 50 fölé is eljutott, míg a többiek kivétel nélkül kevesebb mint feleannyit értek el, mint ő. A dobók közül Bernard Scholtz és Shaun Fouché is 3–3 kaput szerzett, így a 39. játszma után 167/8 volt az állás – de ekkor megint megjött az eső, így a félidőt ekkor le is zárták. Mivel aztán ismét megjavult az időjárás, ezért a második félidőt is 39 játszmásra tudták betervezni, viszont DL-eljárással új célt kellett számolni: ez 175 lett. Nem mondhatjuk, hogy Namíbia elsöprő ütőjátékkal rukkolt volna elő, de azért szépen célba vették azt a 175-öt, és pont megfelelő sebességgel haladtak az irányába. Annyira megfelelővel, hogy az utolsó dobás előtt két labdával már el is érték a 174-es menedéket – csakhogy hiába maradt még két dobás, a 10. rendű Dylan Leicher ezekből már nem tudott újabb futást szerezni, így az eredmény holtverseny lett! Következhettek a szuperjátszmák: először Namíbia ütött, de igen pocsékul: két extra és egy szimpla jött csak össze Kaleem Sana dobásaiból, két kieséssel, ezt pedig Kanada könnyedén levadászta, így az övék lett a két pont.
Két nap múlva megint Hollandia és Kanada találkozott volna, mint az első alkalommal, de megint elmaradt a meccs! Bár ezúttal nem esett az eső, de előtte igen, így a pálya játékra alkalmatlan állapotban volt. Most pénzfeldobást sem tartottak, vagyis ez a találkozó nem számít hivatalos meccsnek, mint az előző.
A következő meccs már végre teljes hosszúságú volt – azaz mégsem, de ez már csak azért, mert Namíbia az első félidőben túl hamar elfogyott, és Hollandia túl hamar lekergette a célt. Bár az afrikai nyitók, Zane Green és Nikolaas Davin még viszonylag bátran indultak, de utóbbi 7. játszmabeli kiesésével máris elfogyott a lendület. A folytatásban minden ütős igen lassan haladt, ráadásul Erasmus kivételével mindannyian kevés ponttal ki is estek – de azért Erasmus legalább a 44. játszmáig kitartott, összességében pedig 63 futást gyűjtött be. Eközben három hollandiai dobó is 3–3 kaput szerzett, így a hazaiak csupán 148 futásig jutottak el. És igaz, hogy a három első vendégütős sem mutatott valami jó játékot, de amikor a 10. játszma utáni kis esőszünet után folytatódott a játék, Colin Ackermann és Scott Edwards már megállíthatatlan üzemmódba kapcsolt: mindketten átlépték az 50-et egy kicsivel – de csak azért egy kicsivel, és nem többel, mert a 37. játszma végén Hollandia elérte a célt és megnyerte a meccset.
Az utolsó találkozón végre szépített Namíbia: sikerült legyőzniük Kanadát, bár ez a mérkőzés sem úszta meg teljesen szárazon. Az ütést választó afrikaiak az első játszmában elvesztették ugyan Zane Greent, de aztán Nikolaas Davin és Jean-Pierre Kotze stabilitást adott nekik, utóbbi majdnem 50-ig is eljutott – csak úgy, mint később az 5. rendű Jean Nicol Loftie-Eaton. Igaz, az alacsonyabb rend már olcsón összeomlott, és végül mind Kaleem Sana, mind Shahid Ahmadzai négy kapuig jutott, de azért Namíbia csak összeszedett 186 futást. Eleinte úgy tűnt, ez nem fog óriási gondot okozni Kanadának: a nyitó pár, Yuvraj Samra és Navneet Dhaliwal a 19. játszmáig eljutott együtt, 79 pontot begyűjtve, hamarosan pedig Samra 50 fölé is benézett, de aztán gyors egymásutánban potyogni kezdtek a kapuk, és Kanada esélyei szép lassan csökkenni kezdtek. A 28. játszmában eső szakította meg a játékot, ami miatt annyi idő elveszett, hogy 7 játszmával lerövidítették a meccset, az új cél pedig 167 lett. Viszont a szünet egy kicsit talán megzavarta Kanadát, hiszen a folytatás első dobásából kiesett egy újabb emberük – és mintha megzavarta volna Claus Schumacher játékvezetőt is, aki a 29. játszmát véletlenül 7 dobásig engedte... De ezen nem múlt semmi: Kanada így is elfogyott 42 játszma alatt, és 12 futással kikaptak.
A tabellán ezek után Hollandia és Kanada a 2. és 3. helyen áll, azonos (20–20) ponttal, és kevesebb mint 0,1-es NFA-különbséggel – míg Namíbia úgy hatodik a 8-ból, hogy ők már 4 meccsel többet játszottak, mint a többség, de vannak hárman is, akiknél 8–9 mérkőzéssel előrébb járnak... Vagyis: borzasztó nehéz a helyzetük.
