India bosszús lehet, a karibiak örülhetnek az egész napos eső miatt
2023. július 24. – Szerző: Krikettgalaxis
Amilyen eseménydús volt tegnap a teszt 4. napja, olyan eseményhiányos az utolsó, 5. nap: a folyamatos esőzés és a vizes pálya miatt egyetlen labdát sem dobtak el, így a mérkőzés döntetlen lett.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Egy nappal azután, hogy a Hamvak sorsát az egész napos manchesteri eső döntötte el, most itt álltunk egészen pontosan 7048 kilométerrel odébb, a trinidadi Queen’s Park Ovalban, és itt is az egész napos eső döntötte el a mérkőzést: eldöntötte, hogy döntetlen lesz.
Bár 11 óra előtt hol elállt, hol eleredt, de 11-kor egészen úgy tűnt, most már kitisztul az ég, és mivel a pálya vízelvezetése a jobbak közé tartozik, ezért reménykedhettünk némi játékban. Főleg India reménykedhetett, hiszen az első 4 nap alatt sokat küzdött azért, hogy ilyen jó helyzetbe kerüljön: 288 futással vezettek tegnap este, és már csak 8 kaput kellett volna megszerezniük. A Karib-térség pedig sokszor olyan lassan játszott, ahogy csak tudott, és most úgy tűnt: bejöhet, amit szerettek volna, és kihúzhatják a döntetlenig.
11:50-re már az összes ponyva lekerült a pályáról, de amíg még száradt a talaj, megtartották az ebédet is, és hamarosan kihirdették: kezdés 13:15-kor! Csakhogy 13 óra után, amikor már a csapatok is kint edzettek, újabb szürke felleg érkezett, kicsit újra esett is, majd olyan sötét lett, hogy be kellett kapcsolni még a világítást is, és a játék még mindig nem kezdődött el. 13:50-kor az új, sötét felhőből eleredt az eső, ami negyed 3-ra elállt, de 14:25 táján már újra erősen esett. 14:50 körül pedig megszületett a várható döntés: vége a meccsnek.
Ezzel India lecsúszott a tesztvilágbajnokság tabellájának 2. helyére, a Karib-térség pedig megszerezte első pontjait.