Győzelemmel avatta fel új pályáját a Punjab Kings
2024. március 23. – Szerző: Krikettgalaxis
A pandzsábi együttes egy nemrég épült új stadiont vett birtokba: a Mullánpur közelében található Jádavindra Szinh maharadzsa nemzetközi stadiont. A pályaavató meccs pedig nagyon szépre sikerült: legyőzték ugyanis a vendég Delhi Capitalst.
A kép szerzője: Julian Nyča (Wiki Commons), licenc: CC BY 3.0
Második helyszínére érkezett az idei IPL – méghozzá egy új helyszínre, a Csandígarhtól nagyjából 45 percnyi autózásra levő Jádavindra Szinh maharadzsa nemzetközi krikettstadionba, amely a Punjab Kings új központja lesz idéntől fogva. Hét hazai meccsük közül a tervek szerint ötöt játszanak majd ebben a 33 000 néző befogadására képes létesítményben. A mérkőzés előtt egy órával, amikor hagyományos ruhába öltözött táncosok és akrobaták tartottak bemutatót a gyepen, még alig lézengtek emberek a lelátókon, és a kezdésre sem telt meg a nézőtér: talán kicsit messze van a nagyvárostól, sőt, még a Mullánpur nevű kisebb településnek (amely nevének kiejtése állítólag N nélkül, úgy történik, hogy mullápur) is csak a külterületén található. Az itteni pálya talajáról a korábbi Húsz20-as (nem IPL-) meccsek alapján az volt a tapasztalat, hogy a gyors dobók számára tartogat sok kellemes lehetőséget.
A vendég Delhinél a legfontosabb hír az volt, hogy egy csúnya, 2022-es autóbaleset után (ami kis híján az életébe került) visszatért régi kapitányuk, Risabh Pant, és újra felvállalta a csapat vezetését. Harry Brook azonban személyes okokból lemondta az egész szezont, és egyelőre Anrich Nortje, a gyors dobó sem volt még 100%-os állapotban, így ő sem játszott ma. De pályára küldték például Szumit Kumárt, a 28 éves mindenest, aki még soha nem játszott ezelőtt az IPL-ben. A pandzsábiaknál is bemutatkozott ma több új ember, köztük legdrágább szerzeményük, a 117,5 millió rúpiáért megvett sebes dobó, Harsal Patel.
A Kings a dobást választotta, így a Capitals két ausztrál nyitó ütőse, David Warner és Mitchell Marsh érkezett meg a pályára, a hazaiak pedig természetesen gyors dobókkal próbálkoztak. Az áttörést a 4. játszmában érték el, amikor Arsdíp Szinh ejtette ki Marsht – ám ekkor a fővárosiak már 39 futáson álltak. Ezt a közel 10-es arányukat pedig a 8. játszma végéig tudták is tartani, akkor viszont Harsal Patel végzett Warnerrel is: bár a bíró először nem adta meg, mert nem vette észre, hogy az ütős beleért volna a kapus által elkapott labdába, de a videó bizonyította a beleérést. Ekkor érkezett el végre Pant nagy pillanata: újra pályára léphetett az IPL-ben! Bár sok sikerélménye nem volt (azon kívül, hogy egyszer elejtették), mert csak 18 pontot tudott összevadászni, de (amíg ki nem esett, addig) látszott rajta, hogy élvezi a játékot – és ez az, ami számít egy ilyen hosszú kihagyás után. Az utolsó játszmáig egy kicsit döcögősen haladt el a Delhi, bár Aksar Patel 13 dobásból elért 21 futása még lendített rajtuk valamennyit: ám 19 játszma alatt így is csak 149/8-ig tudtak feljönni. A 20. játszma azonban egészen meglepőre sikeredett: Harsal Patel dobásaiból a nemrég csereként beállt Abhisek Porel egy 4–6–4–4–6–1 (kifutás) sorozattal, benne egy 99 méteres hatossal hirtelen 174-re lendítette föl a csapatot. Ez volt egyébként a 4. alkalom az IPL-ben, hogy Harsal Patel ellen legalább 25 pontot szereztek egy játszmán belül: ennél több ilyen alkalma egyetlen dobónak sincs...
A kergetés elején a Punjab Kings nagyon hasonlóan haladt, mint ahogy az első félidő eleje telt: náluk Sikhar Dhavan és Jonny Bairstow ütött jópár négyest, ám a negyedik játszmában mindketten kiestek: előbb Dhavan az elnyűhetetlen Isánt Sarmá kidobásából, majd Bairstow egy érdekes kifutásból: a máskor nyitó, de most becserélése után a 3. rendbe bejövő Prabhszimran Szinh visszaütött egy labdát a dobó felőli kapu felé, ami aztán el is találta a kaput. Ez önmagában semmit sem jelent, de ha beleér közben egy mezőnyjátékos, akkor kifutás lehet belőle: márpedig a videózás során kiderült, hogy Sarmá, a dobó ujjheggyel éppen beleért! Viszont amilyen szerencséje volt most Sarmának, olyan balszerencséje a 6. játszmában (amikor nem ő dobott): elcsúszott a középpályán, amikor megpróbált megállítani egy labdát, és valahogy kifordult a bokája – el is kellett hagynia a pályát, és ma már vissza sem jött. Azt még nem tudni, hogy mennyire súlyos, és legközelebb játszhat-e. A játék viszont folytatódott: az erőfölény végére 60/2, a félidő felére pedig 87/3 volt az állás: ez nagyon kiegyenlített játékot jelzett! A 14. játszma után látott 112/4 pedig már inkább a vendégek győzelmét jósolta – csakhogy az ekkor még csak 31 labdából 35 futáson álló Sam Curran és a 8 dobásból 6 ponton álló Liam Livingstone gondolt egy merészet, és hirtelen agresszív stílusra váltott: ez pedig most bejött nekik, ugyanis Curran végül összesítésben 63 ponttal esett ki, Livingstone pedig 180 fölötti aránnyal száguldott el 38 pontig: az utolsó játszmában pedig pont az ő hatosa volt az, amivel a Kings elérte és átlépte a célt, bekaszálva a két pontot.