Ott folytatódott az MLC, ahol tavaly abbamaradt
2024. július 6. – Szerző: Krikettgalaxis
A tavalyi döntő megismétlődésével indult el ma az amerikai liga 2024-es idénye, és az eredmény is hasonló lett: a bajnok MI New York most is felülkerekedett a Seattle Orcason, ráadásul ismét Nicholas Pooran emelkedett ki leginkább a mezőnyből.
A New Yorkhoz tartozó Manhattan látképe (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Tehát igen, végre újra itt az MLC! Ööö, micsoda? Mi is az az MLC? Hát igen, ma még előfordulhat egy-két krikettrajongó a világon, aki nem ismeri, de ha pár év múlva visszaolvassuk ezt a bevezetőt, már furcsán fog hangzani ez a visszakérdezés: addigra az amerikai liga egész biztosan a legismertebb és legfontosabb bajnokságok egyike lesz. Ugyanis ez az amerikai Húsz20-as krikettliga, a Major League Cricket, ahol már tavaly is külföldi világsztárok sokasága fordult meg, idén pedig ha lehet, még erősebb a felhozatal – ráadásul most már többen figyelnek a helyi, amerikai játékosokra is, akik a nemrég befejeződött világbajnokságon igen hangsúlyosan tették le a névjegyüket, többek között Pakisztán legyőzősével! Bár az átlag amerikai polgárok nagy része nem igazán foglalkozott ezzel a világraszóló sikerrel, sokan valószínűleg nem is tudtak róla, de voltak körök az USA-ban is, amelyeket egészen lázba hozott a világbajnokság: most pedig az MLC tehet róla, hogy ez a láz ne is csillapodjon le a következő hónapban sem, sőt, egyre többeket és többeket fertőzzön meg.
Ráadásul mindjárt a tavalyi döntő ismétlődött meg az idei nyitómeccsen: a Seattle Orcas és az MI New York csapott össze, méghozzá az idei két helyszín kisebbikében, a morrisville-i stadionban, ahol tiszta kék ég és az amerikai himnusz köszöntötte a pályára kivonuló csapatokat. A pénzfeldobást a New York nyerte, és a dobást választották. A címvédő csapat megtartotta a tavalyi keret magját, így idén is bombaerősnek tűntek, de most a nyitómeccsen például egy olyan újoncot is avattak, aki nem hogy válogatott nem volt még soha, de hivatalos Húsz20-as meccset sem játszott: ő a 20 éves amerikai Ruben Clinton, a mindenes volt. Az Orcasban főleg a Quinton de Kock és Heinrich Klaasen nevével fémjelzett (de kettejüknél bővebb) dél-afrikai különítmény tűnt félelmetesnek: ne feledjük, Dél-Afrika nemrég vébédöntőt játszott!
Tavaly az egész bajnokság összes dobója közül messze kiemelkedett a New York-i Trent Boult, ő pedig idén is ennek megfelelően nyitott: az első játszmában 1 futás árán 1 kaput gyűjtött, a harmadikban pedig 5 futást hagyott az ellenfélnek, és ismét kiejtett egy ütőst: így aztán a kevésbé ismert Númán Ánvar mellett a nagyobb nevű Quinton de Kock sem jelentett már többé veszélyt a kékekre. Az 5. játszma egy szokatlan jelenetet hozott: miután Aaron Jones sisakját eltalálta egy labda, lefolytatták az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatot – ám a végén a doktornőt kellett levinni hordágyon! Úgy tűnik, rosszul lett a hőségtől. És ha már Jones szóba került: hát többet ő sem fog már ezen a meccsen szóba kerülni, ugyanis a következő játszmában Rásid Hán LKE-vel kiejtette. Az erőfölény 21/3-ra végződött: borzalmas kezdés az Orcastól! Kínlódásuk pedig folytatódott: a 9. játszma végén is még csak 34 pontjuk volt, és közben már Klaasent is elvesztették – őt is Hán ejtette ki, pedig Klaasenről úgy hírlik (sőt, hát a statisztikái bizonyítják is), hogy a pörgetők ellen kifejezetten erős. Valamicskét javított még a Seattle helyzetén Subham Randzsane, aki be tudott gyűjteni 35 pontot, illetve később még Harmeet Singh, aki 20-at, de a többi ütős ugyanúgy hamar búcsúzott, mint a magas rendűek: a csapat így 20 játszmáig sem bírta ki, és 108-cal elfogyott. Máris megjelentek a fórumokon azok a szurkolók, akik aggódni kezdtek, hogy a vébén is látott, alacsony pontszámokat eredményező, dobóbarát talajok hogyan fogják új amerikai nézők szimpátiáját elnyerni – de valljuk be: egyrészt ki mondta, hogy a magas pontszám az nézőcsalogatóbb (Na ki??? Lenne vele egy kis megbeszélnivalónk!), másrészt ma nem is annyira a talajjal volt gond, inkább a Seattle ütősei játszottak rosszul, az MI dobói jól, és ennyi. Nem kell mindig a talajra fogni, ha valaki nem szerez sok pontot.
És ez a kergetés során is beigazolódott. Igaz, hogy a 3. játszmában Cameron Gannon mindkét New York-i nyitó ütőst búcsúztatta (Monank Patelt és az újonc Clintont), de az 5. játszma megmutatta, hogy lehet itt jól ütni: Nicholas Pooran, aki tavaly lényegében egymaga megnyerte a döntőt a New Yorknak, ezúttal egy 0–6–6–2–4–4-et hozott le ebben a játszmában, vagyis csak most többet szerzett, mint az Orcas az egész erőfölényében összesen! Nem segítette a kardszárnyú delfinek helyzetét a következő játszma sem, amikor legújabb dél-afrikai játékosuk, Nandre Burger 3 széleset is dobott és két újabb határt is hagyott az ellenfélnek: az első 6 játszma után így 55/2 volt az állás, és már most bőven eldőlni látszott a meccs. Egy kis szépítést jelentett a folytatásban, hogy Zamán Hán és Michael Bracewell a következő időszakban valamelyest vissza tudták fogni az ellenfél lendületét, de Poorannal nem bírtak: ő a 12. játszmában már 50-esig jutott, a 14-edikben újabb két határt ütött, közben pedig fogytak és fogytak a hátralevő szükséges futások: végül a kegyelemdöfést egy hatossal Kieron Pollard adta meg a 15. játszmában. A New York tehát könnyű győzelemmel hangolt az idényre, míg a Seattle-től még várjuk a tavaly mutatott jó játékot.
